Nádas Péter: az európai gondolkodás elöregedett

a1000Két világ áll szemben egymással, az iszlámnak van istene, a keresztény gyökerű, de szekularizált Európának már nincs – mondta az ATV Friderikusz című műsorában Nádas Péter író, aki beszélt arról is, hogy miért reagál késve is kapkodva Európa a menekültválságra.

Ez egy népvándorlás” – mondta Nádas Péter az ATV Friderikusz című műsorában a menekültválságról. Az író – aki a magyar dráma napján nemrég életműdíjat kapott – kijelentette: a népvándorlások feltartóztathatatlanok, azt viszont nem tartja véletlennek, hogy éppen most következett be a válság, aminek megvannak a felelősei és az okai. Nádas Péter szerint a népvándorlások elkerülhetetlenek.

Róma elöregedett, a germánok eleinte betörögettek, aztán elfoglalták a birodalmat. Első lépésben elpusztították, aztán bizonyos dolgokat átvéve újjáépítették” – idézte a történelmet az író és hozzátette: ezt a folyamatot ő már 10-15 éve is látta, ezért nem érte meglepetésként.

Az azonban meglepte, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztossága harmadára csökkentette a menekültek fejadagját a menekülttáborokban. Ennek ugyanis az az eredménye, hogy az emberek éheznek, és más lehetőségeket keresnek. Nádas szerint a világ a szíriai helyzetet sem tudja megoldani, sőt, meglátása szerint egyre rosszabb megoldásokat talál rá. Hozzátette, hogy a világ vezetői időnként csodálatos helyeken, luxus körülmények között összeülnek, de ezek a problémák valahogy kimaradnak. Nádas szerint az euroatlanti politizálás mindig késésben van és csak tűzoltásra képes. „A demokrácia lassú, mert nem komisszári rendszer” – tette hozzá.

Nem ért véget a gyarmatosítás

Nádas Péter szerint a gyarmatosítás nem ért véget, csak formálisan. Hozzátette: az Európai Uniót is a koloniális rendszer logikájára építették fel, ezt az is bizonyítja, hogy mai napig a nagyhatalmak akarata dönti el, hogy mikor mi történik. A kicsik lázadoznak, törtetnek, hogy kicsikarjanak valamilyen pozíciót, az okosok – mint Hollandia vagy Dánia – pedig együttműködnek a nagyokkal. Ami most a Közel-Keleten zajlik, az csak látszólag jött hirtelen, valójában egy 150-200 éves folyamat, ami az Oszmán Birodalom bukásáig vezethető vissza – vélekedett az író. Hozzátette: a keresztény kultúrához hozzátartozik, hogy segíteni kell a menekülőknek, ugyanakkor elég valószínű, hogy ezzel az embertömeggel terroristák is bejutnak, akik erősíteni fogják az iszlamizmust a kontinensen.

Az író szerint az Egyesült Államok titkosszolgálata – melyet az európai szolgálatok készséggel kiszolgáltak – nevelte ki a diktátorokat a Közel-Keleten, miközben végig hazudott a világnak.

A cikk folytatása>>>

atv.hu