Menekültek: Forradalmi magyar ötlet a láthatáron

imageÚjabb kezdeményezéssel áll elő a magyar menekültsegítő társadalom oszlopos tagja, a Migration Aid szóvivője, Zsohár Zsuzsanna. A cél immáron túlmutat az országhatáron, és még igazodik is az EU által szorgalmazott irányhoz: Törökországban tartani a menekülteket úgy, hogy ne fulladjanak a menekülttáborban tétlenségbe és apátiába? A terv ambiciózus, de ettől igazán vonzó az aktivista számára.
A Magyarországon átvonuló menekültek többsége először Szíriában kerül táborba, jelenleg körülbelül 7,5 millióan várakoznak a határ szír oldalán. Ahogy tudnak, átjönnek a török oldalra. A határ most éppen zárva van, arra hivatkozva, nehogy a menekültekkel a kurd terroristák is átszökjenek. Itt nem gyoda van, hanem konkrétan lőnek is.

A keményebb határellenőrzés hátterében az is meghúzódhat, hogy a török táborokban rossz állapotok uralkodnak, ami viszont azért is van, mert az ENSZ a 400 eurós fejkvótát levitte 250 euróra. A törökök elveszik a szírektől az útlevelet a határon, mert a világszervezet a regisztráció után fizet, és ha ugyanazzal az útlevéllel máshol is bejelentkezik egy menekült, később már nem jár érte egy cent sem. Aki menekült lesz Törökországban, nem kap munkavállalási engedélyt, és a mozgása is korlátozva van – októbertől egy városra. Az útlevelet a török hatóságok nem is adják vissza, a menekülteknek két lehetőségük van: minimális feketemunka, vagy tétlenség.

A török táborokban jelenleg is kétmillióan élnek ilyen körülmények között. Egy dologban eltökéltek: vissza akarnak menni Szíriába. Zsohár Zsuzsanna ezeknek az embereknek az érdekében szeretne valamit tenni. Az elképzelés akkor kezdett a fejében mocorogni, amikor az N1 tévén a K.O. című műsorban „összecsapott” Toroczkai Lászlóval. A határzár ötletét is magának vindikáló ásotthalmi polgármestere vetette fel: magas életszínvonalat biztosító városokat kéne építeni a török területeken, hogy a menekülteknek eszük ágába se jusson továbbjönni (most már ez egyre nehezebb lesz: péntek éjféltől a magyar-horvát határ is le van zárva).

Passzív házakkal a közösségekért

Erre csatlakozva mondja ma Zsohár: településeket kell létesíteni, ahol a jelenlegi tétlen, lélekölő vegetálást felváltja az aktív, teremtő létmód. Mindez összekapcsolódik a környezettudatossággal – az olyan filozófiákkal, mint az Earthship (amely egy angol szójáték, egyfelől Föld-hajót, másfelől Föld-séget, Föld-tudatosságot jelent), amely minimális energiafelhasználást igénylő lakások (ényegében passzív házak) építését tűzte ki célul. Ez a mozgalom hulladékokat használ építőanyagként, például elhasznált gumiabroncsokból, üdítős fémdobozokból, üvegpalackokból épít falat, és megújuló energiaforrásokat használ a fűtéshez, energiaellátáshoz.

Akár légkondicionálás is kialakítható extra gépészet nélkül, a föld alatt egy csőben lehűlő levegő segítségével, amit a lakásba lehet vezetni. A vízellátás is helyben, az esővíz összegyűjtésével oldható meg, és egyfelől a lakásban élő növényeket locsolja, másodsorban ivó és fürdővízként szolgál, miután átment egy tisztítóberendezésen. A szennyezett víz pedig végül a vécé öblítésére szolgál, majd ülepítőben végzi. Egyszóval valamennyi tőkéből és rengeteg munkával létrehozhatóak olyan épületek, amelyek aztán többé-kevésbé energetikai szempontból önellátóak. A házakhoz kertek és baromfiudvar csatlakozna, azaz a lakók megtermelnék azt is, amit aztán elfogyaszthatnak.

A cikk folytatása>>>

hvg.hu