Meddig érhet el a görög-török határtól Erdoğan szíriai játszmája?

Könnygázt is bevetett a görög határőrség a hétvégén, hogy visszariasszon ötszáz, Törökországból megindult menedékkérőt, miután Recep Tayyip Erdoğan török elnök múlt hét végén bejelentette: nem tartóztatja fel tovább a menekülteket. Vasárnap 17 illegális határátlépőt a görög bíróság 3 és fél év börtönre ítélt, korábban ilyen gyorsan hozott, ennyire komoly büntetés nem volt elképzelhető. Görögország újabb katonai erőket csoportosított a török határhoz és felfüggeszti egy hónapra a menedékkérelmek elbírálását – írta a New York Times.

Láthatóan Görögország arra készül, hogy a rövid szárazföldi határon és a tengeren is újra megjelenhetnek menekültek nagyobb csoportjai – bár a jelzések szerint a török oldalon összegyűlt – a görögök és a New York Times szerint – mintegy 10-13 ezer ember egyelőre még nem közelíti meg a 2015-ös hullámot.

Akkor a csúcson naponta 10 ezer ember jutott át a szerb-magyar határon. Most egész január-februárban 6597 illegális határátlépőt fogtak el. Bár ez is több, mint az elmúlt években, ez alatt az idő alatt 2018-ban 1315, 2019-ben 1534 embert állítottak meg a zöldhatáron – az MTI-nek nyilatkozó Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint.

Igaz, a helyzet gyorsan változhat, elvégre Törökországban évek óta több millió, a polgárháború elől elmenekült szíriai él, és Iránon át Afganisztán, vagy akár Banglades felől sem állt meg az elvándorlás/elmenekülés.

Ha valóban megindul nagy mértékben – ez egyelőre csak eshetőség – akkor az óhatatlanul új helyzetet teremthet a magyar határnál, ahol már most érzékelhető a növekedés tavalyhoz képest. A most Röszke közelében megjelentek többsége azonban nem most indult meg Törökországból, hanem hónapokat, akár több évet is Görögországban töltöttek el. Ha újabb hullám jön, az sem feltétlenül a magyar határnál köt ki, hanem a horvát-bosnyák határon, Velika Kladusa felé, bár az út kétségtelenül egyszerűbb Röszke, esetleg a román-magyar határ felé.

Megindulásuk azonban függhet attól is, hogyan alakul az egyezkedés Erdoğan és az EU tagjai között, mert elképzelhető, hogy visszaáll a korábbi helyzet.

A szőnyeg alá söprés eddig még működött

Folytatás

Forrás: index.hu