Már nem csak az ISIS-ben: az ellenük harcoló kurdoknál is vannak külföldi önkéntesek

kurdokkulfoldiekLassan nemzetközivé lesz a kurdok harca Szíriában az Iszlám Állam ellen: egyre több külföldi, köztük nyugati önkéntes érkezik, hogy csatlakozzon a kurd milíciákhoz a dzsihádisták elleni harcban. Nők is.

A legismertebb eset az amerikai légierő 43 éves veteránjáé, Brian Wilsoné és a 28 éves egykori haditengerészé, Jordan Matsoné. De a kurd Rojava térségből érkező beszámolók szerint további 10 amerikai állampolgár is harcol a kurdok oldalán, több száz nem kurd önkéntessel, szíriai arabokkal, törökökkel és európaiakkal együtt – írja a Your Middle East. Ők most a Népi Védelmi Egységeket erősítik.

„Nem tudok számokról beszélni, de annyi biztos: sok nyugati harcol a együtt a kurdokkal, köztük női bajtársak is, akik a Női Népvédelmi Egységekbe, az YPJ-be léptek be. Köztük sok a török is” – mondja a 28 éves Krisztofer Nikolaidisz, aki 5 hónappal ezelőtt érkezett Görögországból. Ahol művészként, műveivel emelt szót a bevándorlók, köztük a muszlimok érdekében.

„Politikával sokat foglalkozó családban nőttem fel, szociáldemokrata vagyok. Azért dolgoztam, hogy megvédjem a muszlim közösséget az Arany Alkony párt fasisztáitól. De a 21. század igazi fasisztái szerintem az Iszlám Állam dzsihádistái. Ők nagyobb veszélyt jelentenek az emberiségre. Hiszem, hogy éppen ezért az YPG napjaink legnagyobb antifasiszta harcát vívja, amikor szembeszáll velük. Azért csatlakoztam, hogy harcoljak a globális fasizmus ellen, a demokrácia és a béke védelmében.”

A 26 éves Arsalan Celik politikatudományt tanult az egyik legtekintélyesebb török egyetemen, de áprilisban halasztott, és ő is beállt a kurd Népvédelmi Erőkbe. „Nem vagyok törökországi kurd. Azért jöttem, mert az Iszlám Állam dzsihádistái szerte a világból itt gyűlnek össze, és háborúra uszítanak az emberiség és az emberiesség ellen. A kormányom meg segíti őket. A gyakorlatban is ki akartam állni az Iszlám Állam ellen, és az YPG volt az egyetlen, velük szembeszálló demokratikus milícia, amelyet a térségben találtam.”

„Sok szíriai muszlim arabot láttam, és török balosokat is az YPG és az YPJ soraiban. De róluk nem beszélnek annyit, mint az amerikai bajtársainkról. Azért harcolunk a dzsihádisták ellen, hogy megvédjük a kurdok vezette forradalom demokratikus értékeit, mert ma csak a kurdok képesek békét hozni Kurdisztánba, Szíriába és Törökországba.”

Celik mellett több tucatnyi török nő és férfi harcol tavaly óta a kurd milíciákkal. Többen közülük az életüket vesztették. Serkan Todun volt az első, akit meggyilkoltak, ő Szerakanije városát védte a dzsihádistáktól még tavaly szeptemberben. A 30 éves Nejat Agirnasli egyetemi tanár pedig két héttel ezelőtt esett el Kobánénál. (Fotó: Tumblr.)

2014-10-31
keletport.hu