Magyar királylányból lett császárné, avagy ki ismeri Piroskát?

Mottó: „A kis Piroska, aki a pannonok földjén született és élte első gyermekéveit, s mint császárné Bizánc trónjára került…” (Moravcsik Gyula)

Isztambul kihagyhatatlan látványossága a Hagia Szófia. Manapság vidáman szelfiző turisták hada szállja meg napról napra az egykori szakrális központot, amely közel 1500 éve nyújt lenyűgöző látványt az óvárosban, az egykori Bizánc történelmi félszigetének keleti szegletében. A világ első katedrálisa, a kereszténység egyik korai, legfontosabb központja, császárok koronázó helye volt. Nekünk, magyaroknak mégis többlet jelentőséggel bír.

Nem, nem csak a keresztelőmedence miatt, ahol a honfoglaló őseink közül Gyula vezér keresztelkedett meg, és nem is a budai Nagyboldogasszony-templomból (mai Mátyás-templom elődje) hadizsákmányként elhozott gyertyatartókra gondolok, hanem a magyar királylányra, akinek tiszta, de méltóságteljes tekintete szinte megelevenedik a látogatók előtt, és akiről olyan méltatlanul keveset beszélünk.

A Hagia Szófia déli karzatának keleti végén felbukkanó mozaikegyüttesek közül szinte mindenkinek a szeme megakad egy csodálatosan szép, piros pozsgás arcú, vöröses-szőke hajú fiatal császárnén. Ő a történelmi szempontból jelentős, mégis alig ismert magyar hercegnőből lett bizánci császárné. Piroskaként (Priska) született, Eiréné (békesség) volt élete során és Xénaként (idegen) halt meg. Szent László és Rheinfeldi Adelhaid gyermekeként született feltehetően Esztergomban 1088-ban. A fiatalon árva sorsra jutott hercegnő Könyves Kálmán udvarában nevelkedett egészen addig, amíg Alexios bizánci császár követei feleségül nem kérték Ioannész számára, aki később II. Ioannész Koménosz néven lépett a birodalom trónjára. Természetesen a lánykérésnek politikai és diplomáciai háttere volt: mind a két félt a szövetségkeresés igénye vezette. Az esküvőt 1105-ben tartották meg, Piroska ekkor tért át a bizánci rítusra, és vette fel az Eiréné nevet. Igazi szerelmi házasság volt köztük, amiből nyolc gyermek született: négy lány és négy fiú.

Folytatás

Forrás: www.jelujsag.hu