Mágikus halotti szögekkel szórták tele a sírt

Kép forrása: www.pxfuel.com

Egy Törökországban felfedezett, kétezer éves sírba „halotti szögeket” szórtak, majd téglákkal és vakolattal zárták le. A szakemberek szerint ezt valószínűleg azért tették, hogy „megvédjék az élőket a holtaktól”.

Tartottak az elhunytaktól

Az ókori római korban az emberek félhettek a „nyugtalan halottaktól”, derül ki egy szándékosan meghajlított szögekkel teleszórt, hamvasztásos sír felfedezéséből, amelyet nemcsak két tucat téglával, hanem egy gipszréteggel is lezártak.
A TÖRÖKORSZÁG DÉLNYUGATI RÉSZÉN, SAGALASSOS HELYSZÍNEN TALÁLT, KRISZTUS UTÁN 100-150-RE DATÁLT SZOKATLAN SÍRBAN 41 ELGÖRBÜLT SZÖGET SZÓRTAK SZÉT A HAMVASZTÁSI MÁGLYA SZÉLEIN, DE 24 TÉGLÁT IS APRÓLÉKOSAN RÁRAKTAK A MÉG MINDIG PARÁZSLÓ TŰZRE, MAJD EGY RÉTEG MÉSZGIPSZET TETTEK A TETEJÉRE.
Az Antiquity tudományos folyóiratban a közelmúltban publikált tanulmány szerint az egyént (egy felnőtt férfit) ugyanazon a helyen hamvasztották és temették el, ami szokatlan gyakorlatnak számított a római korban.

A temetkezést nem egy vagy kettő, hanem három, különböző módon zárták le, ami úgy értelmezhető, hogy megpróbálták az élőket a halottaktól megvédeni, vagy éppen fordítva
– mondta Johan Claeys, a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem régésze, a tanulmány első szerzője a Live Science tudományos online portálnak. – Bár ezeknek a gyakorlatoknak mindegyike ismert a római kori temetőkből, a helyben történő hamvasztás, a csempéből vagy vakolatból készült borítás és az alkalomra hajlított szögek hármas kombinációját még nem láttuk korábban, ami egyértelműen a „nyugtalan halottaktól” való félelemre utal.

Folytatás

Forrás: www.origo.hu