Legyőzte a hit a rituális török halottmosók Covid-félelmét

Eda Elal majdnem fél életén át az iszlám előírásainak megfelelően készítette elő a holttesteket a temetésre, de azt mondja, hogy a törökországi „ghassalok” munkája soha nem volt nehezebb, mint a pandémia idején, amikor a holttestek és a megbetegedések megkeserítették a hozzá hasonlók életét.

A 36 éves Elal elmondta, hogy a lelkiismerete segített neki abban, hogy a kimerültség és a félelem ellenére is megadja a hagyományos végtisztességet, különösen akkor, amikor tavaly ő maga is megbetegedett Covid–19-ben.

A rituálé szerint a ghassalok imádkoznak, miközben megmossák a testet, majd a temetés előtt fehér lepelbe burkolják. A holttestek a kórházakból vagy otthonról érkeznek egy ghassilhane nevű mosóházba, ahol a férfiak a férfi, a nők pedig a női testeket mossák.

„16 éve vagyok ghassal. Soha nem láttam még ennyi halottat együtt. Soha nem mostam még ennyi holttestet egy nap alatt. Kimerültünk” – mondta Elal.

„Higgyék el nekem, a Covidot elkapni sokkal nehezebb volt, mint megmosni valakit, aki Covidban halt meg. Mivel te magad is beteg vagy, élet-halál harcot vívsz” – mondta, hozzátéve, hogy egy ideig terápiára járt, nem mert ugyanis kimenni a szabadba, mert félt, hogy újra megfertőződik.

Részletek>>>