A középkorban a török veszedelem miatt egész Európa rettegett. Akkor – keresztül rajtunk – egészen Bécsig jutottak az oszmán-török seregek. Évszázadokra és öldöklő csatákra volt szükség, hogy a török járom alól felszabaduljon Európa. A huszonegyedik század elejére mintha a törökök cselesebb formáját választották volna Európa meghódításának.

Természeti adottságaikkal és vendéglátó művészetükkel hódítják meg az öreg kontinenst. Erre példa, hogy egyre többen: százezrek, milliók választják Törökországot úti célként. S ebben a mi helyünk igazán kitüntető, mert ha bárhol magyar szót hallanak vagy magyarokról esik szó, akkor mindjárt a török–magyar rokonságra és barátságra terelik a beszédet. Az Oszmán Birodalomról áradozva nyilatkoznak, Magyarország nekik a legszebb történelmi emlékeiket idézi; nem csoda, hiszen ők Mohácsnál a győztes oldalon voltak!

De nem kell messze menni, mert a törökök már itt (is) vannak. Ha nem is a spájzban, de a szülői ház konyhájában, Szilicén. Ugyanis az történt, hogy az évtizedeken át jól szolgáló füleki sparhelt elhasználódott, kicserélni a füleki zománcgyár termékével akartam, de hiábavaló volt minden próbálkozásom, a híres és elismert zománcgyár (és termékei) a változások áldozata lett. A végén Szepsiben találtam egy szerényebb sparheltot, amit egy nyugdíjasnak is elfogadható áron kínáltak. Amikor az eladónál – volt diákomnál – származási helyéről érdeklődtem, csak ennyit mondott: Törökország!

Amióta a rendszerváltást követően kinyíltak a határok, többször is megfordultam Törökországban. Utazásaim előtt ismerőseimnek élcelődve jegyeztem meg: megyek elégtételt venni a 150 esztendős hódoltságért. Igaz, az egész egy kicsit sántít, mert ahogy a másfél száz év alatt mi fizettük török „vendégeinket”, a törökországi kiadásaimat is nekem kellett fedezni.

Törökország üdülőközpontjaival, természeti és kulturális látnivalóival, ókori romjaival, de különösen hedonista vendéglátásával egyre több turistát vonz Európa keleti és nyugati részéről egyaránt. Különösen szembetűnő ez a Török Riviérán, ahol az egymást követő üdülőközpontokban gomba módra szaporodnak a parádésnál parádésabb szállodák, vendégfogadók, panziók, amelyek képesek a legmagasabb igényeket is kielégíteni. A bábeli nyelvzavar szerint ítélve a vendégek között megtalálható minden európai náció képviselője; az északi nemzetek mellett a németek, lengyelek, hollandok, de csehek, magyarok, szlovákok – egyre többen: oroszok, és ami meglepő: franciák és olaszok! Az indok egyszerű: habár nekik is van Földközi-tengerük, de a Török Riviéra – „türkiz part” – adottságai, a levegő, a víz hőmérséklete, a homokos part, a vendéglátás s nem utolsósorban a kedvező ár mind hozzájárul ahhoz, hogy az otthoni nyaralás helyett inkább a törökországit válasszák.

Törökország páratlan természeti adottságai mellett állandó érdeklődést és vonzerőt jelentenek az ókori települések: a görög–római emlékhelyek s ezek között is a bibliai vonatkozásúak, mint Efezus vagy Kolossé. Efezus (görögül: Epheszosz, törökül: Efes) a földön járó zsenik közül talán a legnagyobbat, Pál apostolt idézi, akinek leveleiben és utazásaiban egyaránt szerepel az akkori világváros, amelynek fennmaradt építészeti csodái igazolják az ottani évezredes kultúra monumentalitásait. Pál apostol éveket töltött a városban, tanítványaival együtt életképes ókeresztény gyülekezetet teremtett, amíg az ármánykodás és gyűlölködő aknamunka miatt menekülnie nem kellett a városból.

Utóbbi látogatásunk úti célja Side volt, amelynek ókori nevezetességei nem elhanyagolhatók, többek között fennmaradt monumentális római kori színháza miatt, de Apollón templomának oszlopai is valamikori óriási épületet sejtetnek, ahogyan a grandiózus épületmaradványok, amelyek mindenhol előbukkannak. A történet szerint ezt a csodás települést és környékét Marcus Antonius Kleopátrának ajándékozta szerelme zálogául. Az ókori városmaradványokra települt Side már a turisták kiszolgálását tekinti elsőrendű feladatának, fényes üzleteivel, turistacsalogató vendéglőivel és sokszor már kényelmetlenül mézes-mázos, sokszor fortélyos vásárló- és vendégcsalogatásokkal. A fárasztó emberáradatban nekünk sikerült az ókori falak mögött egy kis üzletre találni, ahol többek között a frissen facsart gránátalmalé elfogyasztása üdítőleg hatott a harminc fok feletti éjszakában. Amikor a tulajdonos az asztalra rakta az ölnyi gránátalmát, kezdetben nem tudtam mire vélni, csak amikor elkészült a három pohárnyi bíborvörös ital, akkor láttam, hogy itt nem takarékoskodnak ezzel a gyümölccsel. Nem is csoda, mert azt csak később tudtam meg, hogy a település neve a gránátalmából ered.

1 of 3

Aki már látta az isztambuli Nagy Bazárt, annak van némi elképzelése az árubőségről, amely a török bazárokat jellemzi. Minden településen van belőlük, néha több is. Ott aztán minden megtalálható, látogatják is őket a turisták nagy sokadalomban. Nem akarom a vevőcsalogatás furfangos módszereit felsorolni, amiket jómagamnak volt szerencsém megtapasztalni. Aki arrafelé járt, szintén szolgálhat néhánnyal, közöttük vidámmal, esetleg utólagosan kijózanítóval egyaránt. Mert a bazárokban a helyi fűszerek és csodálatos édességek mellett ott van a hamisított márkák tömkelege, amit az árus szemrebbenés nélkül eredetiként kínál, csak az árlicitálás közben kezd mocorogni az emberben a kisördög: talán nem is eredeti, ha ilyen olcsón adja? Vannak márkás árukat kínáló üzletek is, azok általában nem az utak mentén találhatók, mert az utóbbiak néha a volt KGST-piacokra emlékeztetnek.

Törökországot divathatalomként is szokás emlegetni. Ezt nem tudom megítélni, hogy mennyiben igaz, de azt tanúsíthatom, hogy az édességekben biztosan az élen jár. A halomnyi és finomnál finomabb édességek láttán az ember akaratlanul is hajlamos az „édességek országának” nevezni. Mégis ért ezen a téren csalódás. Az ottani – eredeti – törökméz nekem nem ízlett úgy, mint a háború után, gyermekkoromban a Pelsőcön, Rozsnyón kimért darabolt finomság. Igaz, az akkori nagy nincstelenségben nekünk a fogvásító krumplicukor is úgy ízlett, mint a legfinomabb ínyencség.

Azt már a tájékozatlan turista is megjegyzi, hogy ameddig csak az árut nézegeti, addig nem leselkedik rá komolyabb veszély, mert az árus is méregeti őt. De ha valamihez hozzáér, esetleg másképpen kinyilvánítja érdeklődősét valamilyen konkrét áru iránt, akkor megindul a vásárló fondorlatos becserkészése. Ebbe aztán mindent bevet az eladó, ember legyen a talpán, aki minden trükkjén átlát. Mert érvényesül a cél: mindent a vásárlóért, aminek olyan pillanatai is vannak, miket jómagam is megéltem. Egy bőrmellényt nézegettem, mindjárt odapattant a fiatal eladó, rám segítette. Valahogy nagynak éreztem, próbált mást keresni, de abban a szabásban, amely nekem tetszett, csak ez az egy volt. Akkorra már odajött a tulajdonos is, kezdetben azzal traktált, hogy nem is olyan nagy az, aztán meg majdcsak belegömbölyödök. Mivel én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nekem kisebb kell, akkor azzal nyugtatott, hogy ez sem probléma (no problem!), a szabójuk holnapra átalakítja, és nyomban megrajzolta a szükséges változtatásokat. Sem előleg, sem igazolás – holnapra jöjjön érte! A tulajdonos ugyanis jó eladóként még jó pszichológus is volt, mert másnapra ott voltam, és a megegyezett áron várt rám az átszabott mellény.

A török vendéglátók figyelme mindenre kiterjed. A tengerparti strandon kívül a szállodák mellett is vannak medencék, kényelmes nyugágyakkal, kifeszített napernyőkkel, minden nap friss törülközővel. A negyven fok körüli hőségben és harmincfokos vízben elalél az ember, és megesik, hogy valamit a parton felejt. Ahogy én is a szép, nagy törülközőt. Tudatosítva, hogy feledékenységemmel kárt okoztam, vállalva a felelősséget és a büntetést, a recepción töredelmesen megvallottam tyúkeszűségemet, várva, hogy ez euróban mennyit visz el tőlem, de jött a meglepő válasz: ugyan, semmi probléma (no problem!), minden rendben van. Kishitűségem jókora pofont kapott.

Az utóbbi időben egyre jobban divatba jött a teljes ellátás biztosítása (all inclusive), ami egyre inkább elképesztő méreteket ölt. A törökök ismerve gyarlóságainkat, gátlástalanságainkat – falánkságunkat –, szinte mindenütt hedonista vendéglátást biztosítanak. Az elképesztő mennyiségű étekfogások, a pótreggeli, -ebéd, -vacsora beiktatása lehetőséget ad minden pillanatban az étkezésre. Ha valaki nem akar a strandról a szállodába menni, akkor az ott működő büfében a salátáktól kezdve a frissensülteken keresztül az édességig, gyümölcsig mindent megtalál. Hozzá mindenütt szabad italfogyasztás, amiben pálinka, sör, bor mellett megtalálható az alkoholmentes italok széles skálája. Itt-ott néha példája is van a lehetőségek maximális kihasználásának, illetve az azzal való visszaélésnek, mert a fojtogató hőségben a mértéktelenség egykettőre letaglózza az illetőt.

Az élelemhalmok láttán üdítőleg hat egy helyi lángos-, illetve lepénysütő asszony, aki az elviselhetetlen hőség ellenére jól beöltözve, a szőnyegen ülve süti a helyi specialitást: simán, illetve finom töltelékkel ízesítve. Akármilyen jóllakottság mellett is ráfanyalodik az ember néhány szeletre. Egyik alkalommal valahogy megfeledkeztem az időről, és megálltam a kedvesen mosolygó sütőasszonynál, aki már pakolta portékáit. Ahogy a medence melletti digitális órára pillantottam, akkor vettem észre, hogy már negyed négy van, a táblán pedig az volt feltüntetve, hogy az ínycsiklandozó finomsággal tizenhárom és tizenöt óra között szolgálnak. Próbáltam elnézést kérni tőle, de ő még nagyobb zavarban volt, mint én, és már pakolta is vissza a dolgait, hogy szolgálatomra legyen. Magyarázkodtam, hogy nem kérem, elnézést kérek, de ő erre: semmi probléma (no problem!), közben ügyesen bekapcsolta a gázsütőt, és már készítette a tésztát. Ennyi őszinte készség láttán kénytelen voltam megvárni az illatozó laksát (ami részben nagyanyám hajtoványos, soros laksájára emlékeztetett), és időérzéki bumfordiságom miatt továbbra is szégyenkezve mentegetőztem.

A huszonegyedik század sokféle asszociációt idéz: sokan a turizmus, a modern népvándorlás évszázadaként is jellemzik. A törököknél mintha össznemzetileg elfogadott lenne az alapvető szabály: azért, hogy a vendég jól érezze magát, mindent meg kell tenni – kedvesen, szívélyesen, készségesen. Igen, mert ha jól érzi magát, akkor máskor is visszatér. Nem lenne hiábavaló ezt tőlük eltanulni itt a Kárpát-medencében sem, mert amíg csalódott, becsapott, megalázott turistákról szólnak a hírek, addig nehezen versenyezhetünk a törökök kedélyességével, vendégszeretetével és szíves vendéglátásával.

Kassa, 2014. december 8.

 Máté László