Nem egyszerű rávenni egy graffitist arra, hogy a vele készült beszélgetést rögzíteni lehessen. Még a nyugodt égei-tengeri Izmir városában sem, ahol egyébként a rendvédelmi szervek szemet hunynak a graffitisek tevékenysége felett. Miután ígéretet tettünk, hogy csak a művésznevét említjük, és nem készítünk róla fényképet, Nconen belement a találkozóba. Stílusosan a Duvar nevű kávézóban beszélgettünk, ami törökül annyit jelent, fal.

„Ismernek itt.” – mondta el az Al-Monitor olvasóinak, és kiderült, hogy a kávézó falait díszítő három fekete-fehér falfestmény az ő munkája. Az egyik Frida Kahlo mexikói művészt ábrázolja, a kép klasszikus stílusban készült, amely szöges ellentéte Nconan utcai karikatúráinak vagy az egymásra fröcskölt színekből készült alkotásainak. Nconan napközben a Dokuz Eylül Egyetem képzőművészeti karának a hallgatója, délután graffitiművészként megbízásokkal keres pénzt, éjjel pedig lázadó falfirkász. Egy évvel ezelőtt, amikor a országban rendkívüli állapotot vezettek be, festékkészlettel felszerelkezve a belvárosba indult két szlovák társával együtt, akik az RCLS, azaz Rascals (magyarul: Gazemberek) nevű csoport tagjai voltak. (A csoport tagjai szerte a világban vonat- és metrószerelvények kocsijaira fújnak falfirkákat, az ezekről készült videókat pedig „The Show Must Go On” címmel teszik közzé.) „Az egyiküket elkapta a rendőrség és kitoloncolták az országból, míg mi ketten el tudtunk menekülni. Azt éreztem, hogy élek!” – mesélte Nconen.

„Az igazi szenvedélyem az, amit éjszaka csinálok, de kell a pénz, hogy festéket vegyek. Ezért napközben muszáj dolgoznom.”

Nconen Izmir lepukkant részében, Esrefpasa kerületében született, ahol elmondása szerint a fiatalok – beleértve önmagát is – mindig is lázadók voltak. „Rap zenét hallgattam és megbotránkoztató képeket rajzoltam” – meséli elmélázva. A szülei nyelvtanfolyamra küldték Londonba, ahol látta a metróállomásokon felfújt graffitiket. Különösen a szegényebb városrészek falfirkái érintették meg. Amikor 2009-ben visszatért Törökországba, már tudta, hogy graffitis lesz.

Az első graffitikísérlete a rendőrségen végződött. „A szomszédok azt hitték, hogy politikai jelmondatokat akarunk fújni, ezért felnyomtak minket a rendőröknek.” – emlékszik vissza. „Azonnal bevittek. Amikor kiderült, hogy eszünk ágában sem volt politikai üzeneteket írni, még jobban bedühödtek. Az egyikük azt kérdezte: Mi a francért kellett egész éjjel veletek foglalkoznunk, ha még egy nyamvadt politikai szlogent sem akartatok felírni?”

Nconen kalandja a rendőrséggel eltörpül ahhoz képest, amit Tunç Dindaş, ismertebb nevén Turbo élt át mintegy 30 évvel ezelőtt: falfirkáiért egyéves börtönbüntetésre ítélték. A 46 éves férfit a törökországi graffitis világ atyjaként tartják számon, kiváltképp azóta, hogy 2005-ben ő volt az első graffitiművész, aki részt vett az Isztambul Biennálén, Törökország legnagyobb szabású művészeti rendezvényén.

„Egy [isztambuli] vasúti hídra fújtam éppen, amikor elkaptak. Ebben az időben a rendőrség kíméletlen volt azokkal szemben, akik bármilyen politikai jelmondatot próbáltak felírni.” – meséli Turbo. „Különösen a kommunista szlogenekre haraptak, és úgy látták, hogy a felfújt írás a kommunista párt nevéhez hasonlított. 5 évet kértek rám köztulajdon megrongálása és tiltott politikai párt propagandájának terjesztése miatt [akkoriban a kommunista párt tiltott volt Törökországban]. Szerencsére kiskorú voltam büntetlen előélettel, ezért a bíróság 1 év börtönbüntetésre ítélt, ami alól később óvadék ellenében felmentettek.

Mára Turbo túl híres lett ahhoz, hogy észrevétlen maradjon. Alkotásai mindenhol láthatók: galériákban, múzeumokban, videókban, valamint óriáscégek reklámjaiban, úgymint Törökország vezető telekommunikációs szolgáltatójánál, a Turkcellnél, vagy a Red Bull energiaitalokat gyártó cégnél. „A graffitisek világa nagyot változott azóta, hogy én elkezdtem.” – mondja. „Sok jó graffitis él az ország számos városában. Temérdek üzlet van már, ahol be lehet szerezni a festékeket. Az én időmben csak egyetlen fehér festék létezett, az a fajta, amelyet hűtők festésére használtak. Ma bárki megnézheti a munkáidat az interneten keresztül, a graffiti a falon túl is megosztható. Mint sok minden mást, a graffitit is nemzetközivé tették.”

Turbo szerint Berlinhez és Barcelonához hasonlóan Isztambul a graffiti művészeti ág fontos központja. A 15 milliós városban mindenfelé rengeteg izgalmas munka található, sokukat a helyi önkormányzatok finanszírozzák. Kadiköy önkormányzata annak érdekében, hogy a városrészt a polgári-bohém világ új központjává varázsolja Isztambul ázsiai oldalán, évente megszervezi a Muralistanbul nevű rendezvényt, a nemzetközi falfestményfesztiválra nem csak török, hanem külföldi művészek is érkeznek.

Az utcai művészet az arab tavasz ideje alatt csúcsosodott ki a Közel-Keleten, Törökországban ez a pillanat 2013-ban, a Gezi parki tüntetések idején érkezett el. Az elmúlt időszak legnagyobb volumenű tüntetéssorozatában százezrek vonultak utcára, hogy megakadályozzák egy park felszámolását Isztambulban. A brutális rendőrségi fellépés, a tüntetők ellen bevetett könnygáz, valamint a vízágyúk dacára a résztvevők számos kreatív módszert bevetve hónapokig folytatták a tüntetéssorozatot, amelynek fontos részét képezték a firkált jelmondatok és a fújt képek. Két alkotás a demonstráció nemzetközi szimbólumává vált: az egyik a piros ruhás nő falra fújt képe, ami egyébként Ceyda Sungurt ábrázolja, ő az a tüntető, akit a rendőrség paprikaspray-vel fújt le. A másik pedig az „Every day, I am chapulling”(jelentése magyarul: Minden nap lázadok.) szlogen, amellyel Recep Tayyip Erdoğan akkor még miniszterelnök szavaira utaltak, aki a tüntetőket rablóknak (törökül çapulcu) nevezte.

„Annyira izgatott lettem, amikor a tüntetések terjedni kezdtek Törökország-szerte, hogy felkaptam az összes festékspray-t, amit otthon találtam, és fényes nappal fújtam odakint” – emlékszik vissza Nconen a 2013 júliusi eseményekre. „Mindössze pár doboz festékem volt, így óriási betűkkel csak annyit írtam, hogy Izmir. A tüntetők megálltak a felirat mellett és elkezdték fotózni.”

Miután leírta az Izmir szót, azzal folytatta, hogy „Taksim tér mindenütt”, majd kiegészítette, hogy „Tayyip, tisztán iszod a rakid?” Ezzel a teapárti Erdoğannak szólt be, aki már akkoriban intenzív alkoholfogyasztás elleni kampányba fogott bele.

„Gezi fantasztikus lehetőség volt a török utcai művészeknek.” – tette hozzá Nconen. „A világ láthatta az alkotásainkat, és a török graffitiseken nagyot lendítettek az események.”

Forrás: Al-Monitor

Fordította: K. Tengeri Dalma – Türkinfo