Kırıkkale egyetemi város, Ankarától 80 kilométerre található. Az Ankara–Kayseri vasútvonal mentén, a Kızılırmak-folyó mellett fekszik.
A Kırıkkale Egyetem a város oktatási központja.
A város nevének első fele feltehetően egy 3 kilométerre északra fekvő falu, Kırık nevéből ered, a Kale pedig a város központjában álló kastélyra utal, innen a szóösszetétel. Településsé akkor vált, amikor a 16. században török törzsek érkeztek keletről.
A természetes növényzete sztyeppe típusú, bőséggel állítanak elő bort, termelnek még rizst is.
Az acélgyártáson kívül vegyipari termékeket is gyártanak.
Kırıkkale kontinentális éghajlatú, klímája félszáraz, hideg és havas téllel és száraz, forró nyárral, az esők többnyire tavaszra és őszre esnek.
REUTERS/Ina Fassbender Török nők német és török zászlókat lengetnek, Osnabruck, Németország, 2011. szeptember 20.
Az egyre népszerűbb „Göcmen Anneler” („Bevándorló anyák”) online platform, vagy ahogy az alapítók angol nyelven hirdetni szeretnék: „Bevándorló nők szolidaritási platformja” teret enged azoknak a török nőknek, akik külföldön élnek és kapcsolati hálót valamint támogatást keresnek. A platform arra is lehetőséget kínál, hogy külföldi tapasztalataikat egymással megosszák. Az elmúlt években külföldre költözött török nők részvételével zajló „Bevándorlási életutak” online felmérés eredményei március végén jelentek meg, és lenyűgöző képet mutatnak a nők tapasztalatairól.
A Pinar Erbas Erdurmaz és Esra Iyidogan Pencereci által alapított „Göcmen Anneler” mozgalom 2017 júniusában egy Facebook-csoportként kezdte meg működését. A két üzletasszony először Isztambulban találkozott 2007-ben, majd hamarosan barátságot is kötöttek. Erdurmaz és Pencereci életútja (házasság, új munkahelyek, gyermekek) párhuzamosan haladt egymással, s közös volt bennük az is, hogy mindketten férjeik munkája miatt költöztek külföldre, Montrealba és Dublinba.
Ha az ember egy idegen országba költözik, akkor hirtelen sok ismeretlen dologgal kell szembesülnie. „Kezdetben minden kételyünk, kérdésünk és alapvető szükségletünk gyermekeinkkel volt kapcsolatos és azzal a vággyal, hogy napi rutinjukat fenn tudjuk tartani az új országban. Elvesztünk a bevándorló anyasággal kapcsolatos témákban” – számol be Erdurmaz.
Online platformjuk napjainkra népszerű oldallá nőtte ki magát, amely több mint 14 000 török nőt tömörít 80 országból, beleértve a leendő bevándorlókat is. A csoporttagok érdeklődésének középpontjában elsősorban a következő témák szerepelnek: nyugdíjalapok elérhetősége, az új nyelv megtanulása, a gyermekek új életükhöz való alkalmazkodása, kétnyelvű gyermekek nevelése, az óvoda vagy az iskola megtalálása, de a nők elleni rasszizmus és a nőkkel szembeni erőszak kezelése is a felkapott témák között vannak.
A weboldal legújabb alcsoportja, a „Göcmen Anneler ve Ozel Cocuklari” („Bevándorló anyák és sajátos nevelési igényű gyermekeik”) a genetikai rendellenességekkel, fogyatékossággal vagy speciális igényekkel rendelkező gyermekekre összpontosít. Egy másik alcsoport, a „Göcmen Anneler Okul Projesi” („Bevándorló anyák iskolaprojektje”) audiovizuális tartalmat szolgáltat más kultúrákról és országokról törökországi általános iskolai tanárok egy csoportja számára.
Erdurmaz és Pencereci a weboldal elindítása óta arra jött rá, hogy „elsősorban nők vagyunk és szolidaritást kell mutatnunk saját magunk iránt”. Mindeközben elhatározták, hogy a platform eredeti nevét megtartják, ám most már a „nőket” célozzák meg az „anyák” helyett.
2017. december 11. és 2018. január 23. között „Bevándorlási életutak” címmel felmérést végeztek, melyben 986, 25 és 44 év közötti csoporttag vett részt 60 különböző országból. A nőket Törökország és a befogadó ország közötti különbségekről kérdezték, például az egészségügyi ellátásról, az oktatásról, a munkalehetőségekről, a társadalmi életről, a környezetről és gyermekeik külföldön történő nevelésének kihívásairól.
A honlap alapítói azért vetették fel a felmérés ötletét, mivel új, külföldi otthonukban kihívásokkal szembesültek. Minden pénteken kitettek egy kérdőívet a weboldalukra, amelyben nyitott vagy feleletválasztós kérdésekre kellett a csoport tagjainak válaszolnia. Ahogy egyre jobban nőtt a csoport, úgy egyre több tag töltötte ki a kérdőívet. Ekkor Erdurmaz és Pencereci úgy döntöttek, hogy a kapott adatokat kielemzik annak érdekében, hogy jobban megértsék a csoporttagok demográfiáját, korábbi tapasztalatait, elvárásait és motivációit.
Elmondták, hogy a csoporttagok válaszai igen eltérőek voltak azzal kapcsolatban, hogy miért hagyták el Törökországot. Az alábbi válaszok születtek: „gyermekeknek jobb lehetőségeket, jobb oktatási rendszert biztosítani, karrierlehetőségek könnyebb elérése, stabilabb gazdasági rendszerben való munka és egy olyan társadalomban való életvitel, amelyben az egyének békében és függetlenségben élhetnek”. A válaszadók elégtelennek minősítették Törökországgal kapcsolatban az ország politikáját, kifogásolták a jólét és az egyéni szabadság hiányát, a zöldterületek arányát és az oktatási rendszer kudarcát.
A megkérdezettek 39%-a több mint két országban élt már Törökországon kívül. Erdurmaz és Pencereci megjegyezte, hogy egyes csoporttagok alkalmi kitelepülők vagy multinacionális cégek alkalmazottai, míg mások olyan országokban találtak munkát, ahol tanultak. Néhányan egyedülállóak; mások török férfiakkal vagy külföldiekkel kötöttek házasságot. „A tagok egy másik csoportja – mint mi, külföldön élő feleségek is – férjük munkahelye miatt költözött külföldre. Amikor megnézzük az adatokat, az látszódik, hogy a válaszadók 57%-a olyan mint Esra és én, mégis 43%-uk mondta azt, hogy bevándorlóként dolgozik” – meséli Erdurmaz.
A megkérdezettek magas szintű iskolai végzettséggel rendelkeznek: 95%-uk egyetemi, posztgraduális vagy doktori fokozatot szerzett, így a számok azt mutatják, hogy kilencszer jobban képzettek, mint a törökországi nők átlaga. A Kantar Kutatóintézet időszakos, Tang Turkey 2018 felmérése szerint a török nők 10%-a rendelkezik csupán egyetemi vagy magasabb felsőfokú végzettséggel.
A „Miért nem akarnak a magasan képzett nők visszatérni Törökországba? Agyelszívás gender nézőpontból” című tanulmányban Adem Yavuz Elveren és Gulay Toksoz akadémikusok arra a megállapításra jutottak, mely szerint „a politikai, társadalmi és kulturális légkör” lerombolja a nemek közötti egyenlőséget Törökországban, és „a nemek közötti egyenlőtlenségek növekedése hátrányos helyzetbe hozza a nőket mind az oktatás, mind a munkaerőpiacon való elhelyezkedés területén, amely nagy mértékben hozzájárul a magasan képzett nők migrációs döntéseihez”.
A felmérés arra is rámutatott, hogy nők 46%–a dolgozik befogadó országukban, 54%-uk viszont nem, annak ellenére, hogy szinte minden nő végzett munkát odahaza. Ennek egyik oka – Erdurmaz és Pencereci szerint –, hogy a megkérdezettek 48%-a az elmúlt 2 évben költözött külföldre, ezért időre van szükségük, hogy beilleszkedjenek, megtanulják az új nyelvet, gondoskodjanak gyermekeik elhelyezéséről és találjanak egy fizető állást. Azonban azt is megjegyezték, hogy „épp ez motiválja a nőket és váltja ki vállalkozó szellemüket, hogy megvalósítsák álmukat és hobbijukból fizető munkát teremtsenek”.
Egy ilyen csoporttag Tugba Alparslan, aki három évvel ezelőtt férje munkájának köszönhetően költözött Isztambulból San Franciscóba. Az Al-Monitorhoz fordult és egy teljesen új karrierbe kezdett. Tette ezt azt követően, hogy korábban Törökország legnagyobb telekommunikációs vállalatánál sikeres IT projekt- és portfólió-menedzser volt; egy olyan területen, melyet főleg férfiak uralnak. Számítástechnikai tapasztalatainak és az UCLA-n szerzett ismereteinek köszönhetően számos állásajánlattal keresték meg, amelyeket azonban rendre visszautasított. „Az mondtam magamban: most vagy soha! Majd belefogtam álmaim megvalósításába egy vállalkozás létrehozásával a természetes kozmetikumok és parfümök területén” – mondta Alparslan. Kutatásokat végzett, tanfolyamokon vett részt, tapasztalatokat szerzett, majd Loverdure Natural Cosmetics néven 2017-ben San Joséban bejegyeztette cégét.
Alparslan örül neki, hogy tagja lehet a török bevándorló nők hálózatának. „Ez a csoport nagyon élénk. Mosolyogsz, ráncolod a homlokod, reménykedsz. Az emberek többnyire tisztelik egymás véleményét, de néha megfigyelhetőek túlzott reakciók is néhány aktuális témával kapcsolatban (vallás és politika)” – mondja. „Ilyen esetekben a józan ész mindig segít” jegyzi meg Alparslan, majd hozzáteszi: „Nagyra értékelem a szólásszabadságot és a tiszteletet. Valamint a nagyfokú szolidaritást”.
Erdurmaz és Pencereci szeretnék tevékenységi körüket kiterjeszteni és országspecifikus tartalmakkal bővíteni. YouTube csatornákon keresztül népszerű témák feldolgozását tervezik és egyéni konzultációs lehetőséget biztosítanának pszichológusok, gyermekorvosok, terapeuták és ügyvédek bevonásával.
Egy könyv kiadását is tervezik a közeljövőben, melyben „a tagok inspiráló, lenyűgöző és motiváló történetei” elevenednének meg.
Törökország a Közel-Kelet legnagyobb gazdasága: ha ott baj van, akkor a környéken mindenhol baj lehet. Törökország ráadásul a nyugati országok hagyományosan legstabilabb és legkitartóbb szövetségese a térségben, övé a NATO második legnagyobb hadereje, egyszersmind több amerikai nukleáris robbanótöltet állomáshelye.
Ha tehát Törökországban baj van, akkor arra az egész nyugat odafigyel. Most pedig baj van: a török líra néhány hét alatt az értéke körülbelül egyharmadát elvesztette a dollárral szemben, de lehet, hogy itt sem áll meg. Ez olyan, mintha hirtelen 400 forintba kerülne egy dollár és majdnem ötszázba egy euró. A problémát mi is megéreznénk, de a török gazdaság még ennél is jobban megérzi.
A török gazdasági válság ugyanis a feltörekvő piacok klasszikus példája.
Az egész röviden összefoglalva úgy kezdődött, hogy 2008 és a nagy gazdasági válság után a fejlett nyugati országok alapkamatai viszonylag alacsonyak voltak, így aki pénzt akart keresni, az többnyire fejlődő országokban és feltörekvő gazdaságokban tette ezt. Aki pedig hajlandó volt pénzt áldozni arra, hogy semmiképpen ne veszítse el a befektetéseit, az a német bankokra bízta őket.
A török gazdaságba az elmúlt tíz évben elég sok külföldi tőke áramlott, és ezzel párhumazosan az állam is leginkább külföldi valutákban adósodott el. Ez addig jó ötletnek tűnik, ameddig sok külföldi tőke megy a térségbe, mert így viszonylag könnyen vissza lehet fizetni a külföldi adósságot. Baj akkor van, ha hirtelen elapad a beáramló pénzmennyiség. Ezt a közgazdaságtan sudden stopnak hívja, és sok oka lehet, bár Törökország esetében meg lehet tippelni, melyek voltak ezek.
Recep Tayyip Erdogan török elnök nem tartozik a gazdaságilag konzervatív vezetők közé. Egészen furcsa dolgokban hisz ugyanis. Feliratkozott például a hatvanas évek latin-amerikai közgazdászainak elméleteire, amelyek szerint a fejlődő gazdaságok struktúrája annyival másabb, mint a fejlett országoké, hogy nem feltétlenül igaz rájuk egy rakás olyan dolog, amit a közgazdaságtan alapvetésként kezel. Erdogan szerint például az alacsony alapkamat alacsony inflációhoz is vezet, miközben a hagyományos közgazdaságtan szerint ez nem így van. Ezért a török elnök sokáig kemény nyomást helyezett a török jegybankra azért, hogy ne vagy legalábbis ne annyira emelje az alapkamatot, mint a közgazdászok szerint kellett volna.
De közben a fejlett világ gazdaságai is beindultak, és ott is elkezdtek alapkamatot emelni a jegybankok. Az amerikai központi bank három év alatt hetedszerre emelt az alapkamaton, és a legújabb emelés után egyre inkább megéri a befektetőknek a sokkal biztonságosabb Egyesült Államokban tartani a pénzüket. Ha ezzel fel akarja venni a versenyt egy fejlődő, tehát sokkal kockázatosabb gazdaság, akkor jobb kamatlehetőségeket kell ajánlania, mint amilyeneket a biztonságos országok ajánlanak.
Erdogan nemrég teljesen átalakította a török kormányzati rendszert, az idei választás óta már egyszerre elnök és a kormány vezetője, aki szinte teljhatalommal irányítja Törökországot. Így minden döntés tőle ered, és a döntéseinek nem is nagyon van ellensúlya.
Ez az első látogatásom egy török múzeumban, akár Isztambulban, akár az egész országban. Amikor Isztambul múzeumaival kapcsolatban keresgéltem az interneten, a Pera Múzeum menő, klasszikus stílusú épülete felkeltette a figyelmemet.
Forrás: istanbulkulturturizm.gov.tr
A múzeum az elegáns környéken, a Péra dombtetőn (ma Beyoğlu kerület) található, és kétségtelenül előkelő és jelentős kerület volt minden korszakban. Tepebaşı korábban Isztambul európai oldalának központja volt, ma pedig sok nagykövetség és konzulátus található itt. A kerületben ma is pompás épületek, szállodák és éttermek sorakoznak. Alig ismertem meg a múzeumot, mert olyan jól illeszkedik a környező francia és svájci rezidenciák közé. Maga a múzeum régebben hotelként funkcionált, majd 2005-ben nyitotta meg kapuit kiállításokkal.
A jelenleg is futó „Tengerparti szórakozás Isztambulban” (İstanbul’da Deniz Sefası) kiállítás jó kezdésnek tűnt a múzeumok sorában, hiszen adott a nyár is, a nyaralás is.
A belépés utáni első pillanatban a múzeum egy szálloda hangulatát árasztja – a recepcióval, a szőnyegpadlóval és az egymással szemben álló liftekkel. De ez a hangulat itt véget ér. Ez a kiállítás a harmadik – legfelsőbb – szinten található, ott kezdem el a túrát a múzeum rendezőinek ajánlását követve, és úgy sétálok lefelé végigjárva a tárlatokat.
1 of 3
Ahogy belépek a liftbe, fürdőruhás lányok csodálatos retro képeivel találom szembe magam. Ez azonnal nagy elvárásokat ébresztett bennem, és nem csalódtam. Ugyanezen képeknek gigantikus méretű változatai vannak elhelyezve az épület homlokzatán is; de mivel figyelmetlen turista vagyok, csak kifelé menet vettem észre. A harmadik emelet folyosója jobb- és baloldali termekre nyílik. Egy barátságos biztonsági őr útbaigazításával megtalálom a kiállítás kezdőpontját a jobboldali szobában.
Azonnal orrba vág a merész narancssárga szín, amely a kiállítás fő sajátossága. Ez nem egy jellemző szín Isztambul utcáin – talán csak a ferde háztetőkön –, így nem olyan feltűnő, mint itt a múzeumban. Nagyon frissítő és nyárias hangulatot teremt! Ha a csakrák oldaláról közelítjük a narancssárgát, elmondható, hogy ösztönzi a kreativitást, és ez a szexcsakra színe, ezzel megtestesíti mindazt, amit a nyár, a strandok és a napfény jelent. Szintén meglepő a tengerparti kellékek és anyagok kreatív használata. A kiállítás faházakkal, igazi homokkal, régi magazinokkal megpakolt asztalokkal készített dekorációja hirtelen a filmekből megszokott 30-as évek strandjaira teleportálja a látogatót. Bravó, kiállítástervezők!
A kiállítás lényege egy isztambuli tengerparti jelenet, melynek évek során bekövetkező változását mutatják be. Néhány írásos összefoglalóval kezdődik arról, hogy milyen volt a 20. század fordulója előtt a tengerpartra menni, és hogyan változott, fejlődött mindaddig, ahogy a mai fiatal felnőttek élhetik meg azt.
A 18–19. században Isztambulban – ahogy a világ egyéb részein sem – a modern fürdőruha még nem létezett. Szemérmetlen és erkölcstelen volt, hogy az emberek látják a csupasz testrészeket, legyen szó akár férfiről vagy nőről. Mivel azonban Isztambult mindenhol a tenger veszi körül, az emberek lassan kihasználták azt. A jómódúak, akik a Boszporusz partján álló házakban és kúriákban éltek, úgynevezett „tengeri fürdőket” kezdtek építeni. Ezek négyzet vagy kerek formájú kunyhók voltak, amelyek vízben álltak, és belülről nem volt aljuk. Egy külső szemlélő csak egy építményt lát és semmi mást. Belülről van egy lyuk, amely úgy nézett ki, mint egy medence, de valójában maga a tenger. Az emberek e fürdőházakban anélkül élvezhették a vizet, hogy bárki más láthatta volna. A szűk hely miatt azonban nem tudtak úszni. Olyanok voltak, mint az ülőmedencék és csak felfrissülési lehetőséget nyújtottak. Senki nem is tudott úszni, kivéve a katonai- vagy haditengerészeti alakulatba tartozókat.
Ezek a kunyhók természetesen szegregáltak voltak; a nők és férfiak külön fürdőkkel rendelkeztek. Ahogyan az idő haladt előre, egyre inkább elterjedtté váltak és már nem csak egy szűk réteg használta, majd persze idővel az elkülönítés is megszűnt. Mindez a fürdőruhák kialakulásához vezetett mindkét nem esetében. Amit alapvetően hamam (török fürdő) öltözéknek szántak, sokkal praktikusabbá vált: testhez állóbbá, és egyre több bőrfelület bukkant elő.
A modern idők szele fújt ugyan, de a tengeri fürdőzés – és később a mai értelemben vett strandolás – egyelőre bizonytalan helyzet volt az akkor élők számára. Az emberek féltek a víztől, az erős napfénytől és a homoktól. Az orvosoknak utasításokat és javaslatokat kellett adniuk az egészséges fürdőzéshez. Az időseknek és a gyermekeknek különös figyelmet kellett fordítaniuk mindenre. A kiállítás bemutatja ezeket az orvosi utasításokat a falakra akasztott nyomtatványokon, sőt a látogatók magukkal vihetik és később elolvashatják ezeket. Mennyire kreatív megoldás! Ma átolvasva ezeket úgy tűnhet, hogy nevetséges információkról van szó. Ha belegondolunk azonban, hogy akkoriban a tenger ismeretlen, a bőr csillogása idegen, a homok és a nap újdonság volt, minden milyen veszélyesnek tűnhetett!
Gyorsan ugorjunk előre néhány évet, amikor Isztambulnak már ott volt Atatürk! A gyors fejlődés és modernség igazi korszaka a strandolásban is új időszakot hozott. Az emberek inkább élvezettel közelítették meg a tengerpartot, mint félelemmel, és a fiatalabb generációk kezdték utánozni az európai magazincímlapokon megjelenő modelleket.
A múzeum falain az 1920-as és 30-as évekbeli időszakból láthatunk tizenegynéhány magazincímlapot, amelyek egyáltalán nem térnek el az akkori amerikai és európai példányoktól. Atatürk maga is elkezdte megépíteni saját tengerparti házát Isztambulban, melyet a legszórakoztatóbb lakóhelyként emlegetett. Még egy olyan felvétel is szerepel a kiállításon, ahol Atatürk és lánya szó szerint élvezik napsütést. Imádnivalóak, ha engem kérdeznek. Egy olyan vezetőt mutat meg, aki a legfőbb példaképe volt egy másfajta, új és szabadabb életmódnak.
Atatürk tengerparti és evezős jelenetei előtt azt is láthatjuk, hogy a tengerpart vonzereje hogyan változott – a forradalom után Isztambulba emigrált – oroszok megjelenésének köszönhetően. Kalandot és szórakozást, de leginkább a divat változását hozták Isztambulba. Hirtelen a tengerpart tele lett bikinikkel, rövidebb ruhákkal és homokfürdőző emberekkel.
A múzeum interaktív és vizuális segédeszközökkel, valamint gyönyörű fekete-fehér fotókkal valóban megmutat számunkra egy olyan időszakot, amit egyébként csak elképzelni tudunk.
Nem csodálkoznék, ha egy múzeum a 3100-as években napjainkat mutatná majd be, mint „modern” tengerpartot. Soha nem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy az elmúlt egy évszázadban már hosszú utat tettünk meg.
Fordította: Erdem Éva – Türkinfo
A kiállítás 2018. augusztus 26-ig látogatható.
A múzeum látogatási ideje: hétfőn zárva, kedd—szombat 10-19 óra, vasárnap 12-18 óra, ezeken a napokon belépődíj ára 20 TL
Pénteken hosszú napot tartanak, 10-22 óra között látogatható és díjtalan.
Törökországi éveim hajnalán nagy lelkesedéssel kísérleteztem a joghurt otthoni elkészítésével, akkor ezzel a címmel osztottam meg veletek a tapasztalataimat. Egyrészt az motivált, hogy Törökország a joghurt fellegvára, ahol joghurtból és ayranból van a kerítés, ráadásul nagyon sokan házilag készítik a joghurtot. Én magam is sokszor láttam, ki milyen módszerrel dolgozik. Másrészt mi is nagyon szeretjük, miért ne élnék hát a lehetőséggel – gondoltam –, és tanulnám meg első kézből?
Nos, néhányszor kotyvasztottam: forraltam, hűtöttem, túlhűtöttem, újramelegítettem, száraz dunsztba csaptam, ágynemű közé rejtettem, ott felejtettem – de egyik sem lett az igazi, a joghurtprojektet végül ideiglenesen felfüggesztettem.
A kísérlet óta eltelt 6 év, törökös túlzással élve lassan őslakosnak számítok itt. Az őslakosoknak pedig – különösképpen a gyakorló háziasszonyoknak és anyukáknak – ez az alapműveltség elengedhetetlen része. Ettől azért sokkal fontosabb az a tény, hogy meg akartam szabadulni a sok-sok joghurtos műanyag doboztól, amely minden alkalommal a hulladékgyűjtőben landolt, és azt sem rossz tudni, hogy miből és hogyan készül a mindennap fogyasztott, kedvelt étel.
Az újabb kísérlet azonnal sikert hozott, talán csak el kellett telnie ennyi évnek, hogy az ősi tudás beszivárogjon a zsigereimbe. Íme a bevált recept, amely – főleg a nyári melegben – mindössze pár napig tart ki nálunk:
Én kezeletlen házi tejet szoktam beszerezni, de a lényeg az, hogy minél magasabb zsírtartalmú (minimum 3,5 százalékos), és ne magasan hőkezelt tejet vegyünk a joghurthoz. A boltban vásároltak közül a pár napig eltartható, zacskós tejek a legalkalmasabbak erre.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
