A Kappadókiában található Sötét templom különleges freskói a kereszténység legfontosabb eseményeit ábrázolják. Annak érdekében, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük a helyi hatóságok védelem alá helyezték a templomot.
A Sötét templomban lévő freskók Jézus Krisztus élettörténetét mesélik el születésétől haláláig. A Sötét templom a 11. században épült és egészen 1987-ig szabadon látogatható volt, akkor azonban bezárták, majd 8 év restaurálási munkálatok után újra megnyitották. A felújításban török, francia, olasz és lengyel szakemberek vettek részt.
A Göreme Szabadtéri Múzeumban lévő Sötét templom egyike azoknak a vallási központoknak, ahol a Tórában szereplő eseményeket freskókon ábrázolják.
Ha végigjárjuk a templomot a következő jelenteket láthatjuk a falakon: Szűz Mária elrejtése, Jézus születése, utazás Betlehembe, Jézus megkeresztelése, Lázár feltámasztása, megérkezés Jeruzsálembe, az utolsó vacsora, Jézust elárulják, Jézust keresztre feszítik, az apostolok kijelölése, Jézus mennybemenetele, Ábrahám próféta vendégszeretete és a három zsidó megégetése.
A templom nevét onnan kapta, hogy mindig sötét volt benne, csak egy kis ablakon tudott bejutni a fény a belsejébe.
A templom újranyitása után már csak külön belépőjegy megváltása után láthatók a freskók. A Nevşehir Múzeum igazgatója, Murat Gülyaz azt mondta, hogy azért kell külön belépőjegyet váltani annak, aki a Sötét templomot is látni szeretné, mert ezzel tudják ellenőrizni a látogatók számát a régió egyik legjobb állapotban fennmaradt templomában. A látogatók általi szén-dioxid-kibocsátás és emberi kipárolgás nagy veszélyt jelent a festményekre, ezért a hatóságok 15 főben korlátozták az egyszerre a templomban tartózkodók létszámát, és egy ember csak három percet tölthet a helyiségben. A templomban fényképezni sem lehet, ezzel is azt szeretnék megakadályozni, hogy a falfestmények tönkremenjenek.
Sokan gondolhatnák, hogy a török nők a férfiak árnyékában éltek az Oszmán Birodalomban. Ha azonban közelebbről is górcső alá vesszük élettörténetüket, könnyen láthatóvá válik, hogy milyen meghatározó szerepet töltöttek be Törökország felemelkedésében.
Ezeken a hasábokon hétről-hétre azokat a nagy jelentőséggel bíró török nőket mutatjuk be, akik életük során hozzájárultak Törökország fejlődéséhez, kulturális örökségéhez. Olyanokat, akiknek a munkásságát világszerte elismerés övezi és olyan „hétköznapi hősöket” is, akik tetteikkel kiemelkedtek a férfiak – esetenként – elnyomó világából.
Adile Naşit: generációk anyja
Adile Naşit, török színésznő számos színdarabban és filmben játszott, valamint az „Uykudan Önce” (Lefekvés előtt) című gyerekműsorban is szerepelt. Mind a képernyőn, mind az életben rendkívül népszerű volt a színésznő, akit többek között széles mosolyáról ismertek az emberek.
A török filmművészet bővelkedik vígjátékokban. A hazai filmipar korai éveitől kezdve napjainkig minden generációnak megvoltak saját komikusai. A török közönség a képernyőn és a színpadon is kedvelte őket. A vígjáték műfaja a török előadóművészetek régi hagyományain alapult, ugyanakkor a nyugati befolyás is hatással volt rá.
A török mozi a nagy drámai színészek mellett komikusok színes palettáját vonultatta fel az elmúlt évszázadok során. A komikusok között mindössze egy színésznő található: Adile Naşit, aki eredetileg színpadi színésznő volt,olyan nagyszerű színészekkel játszott együtt, mint Münir Özkul, Vahi Öz, Ali Şen vagy Kemal Sunal.
Korai évek
Adile Naşit 1930. június 17-én született Isztambulban. Naşit az édesapja neve volt, akit „Komik-i Şehir”-nek azaz „a város komédiásának” neveztek: az oszmán improvizációs színház kiváló alakja volt. II. Abdülhamid szultán palotájában többször is fellépett – úgy ismerték, mint a „komikus, aki megnevettette Abdülhamidot”.
Adile nagyapja, Ahmed, oszmán katonatiszt volt. Ahmed az örmény–görög származású Ameliát (akinek az anyja szintén színésznő volt) vette feleségül. Adile testvére, Selim Naşit szintén színészként dolgozott. Édesapjuk nevét vezetéknévként használták, bár családnevük Özcan volt. Adile Naşit hivatalos neve Adile Keskiner volt, mely a szintén színész Ziya Keskinerrel való házasságából fakad. Házasságuknak Keskiner halála vetett véget 1982-ben. Adile Naşit 1983-ban Cemal İncével házasodott össze.
Adile nagyon népszerű volt, és számos becenevet kapott az évek során: „Ado”, „Adile Ana” (Adile anya), „Adile Teyze” (Adile néni) és „Masalcı Teyze” (Mesemondó néni).
A színpadon
Adile Naşit tizennégy évesen, középiskolás korában lépett először színpadra. Ugyanebben az évben vesztette el édesapját, majd otthagyta iskolát, és az Isztambuli Városi Színházba jelentkezett. Színi képzése egészen 1975-ig tartott. Adile Naşit első szerepe a „Her Şeyden Biraz” (Mindenből egy kicsi) c. darabban volt – a Halide Pişkin társulattal. Isztambul különböző negyedeiben léptek fel, majd Adile a Muammer Karaca Színházhoz került. Az 1940-es és 50-es évek az isztambuli magánszínházak virágkora volt.
Naşit 1948-ban Vahi Özzel és Aziz Basmacıval magánszínházat hozott létre, melynek színpadán 3 éven át játszott különböző darabokban. 1954-ben visszatért a Muammer Karaca Színházba, ahol 6 egymást követő évben lépett fel.
1961-ben férjével, Ziya Keskinerrel és testvérével, Selim Naşittal megalapította a Naşit Színházat. Egészen 1963-ig játszottak együtt, amikor a cég csődbe ment. Ezt követően Naşit a Gazanfer Özcan – Gönül Ülkü társaságnál kezdett dolgozni, és velük együtt állt színpadra egészen 1975-ig, amikor otthagyta a színpadot és televíziózni kezdett.
A képernyőn
Adile Naşit az 1940-es évek végétől a 70-es évek elejéig több kisebb filmszerepben is megjelent. Első jelentős szerepei Ertem Eğilmez filmjeiben voltak. Eğilmez az 1970-es években olyan családi vígjátékokat készített, amelyek több millió embert vonzottak a mozikba. Olyan színészek szerepeltek filmjeiben, mint Tarık Akan, Halit Akçatepe, Adile Naşit vagy Kemal Sunal.
Másrészről Naşit első kiemelkedő szerepe Ertem Eğilmez egyik drámájában volt. Ő játszotta a limfómás kisfiú, „Kahraman” (Hős) tanárát a „Canım Kardeşim” (Szeretett testvérem, 1973) című filmben. Maga a film azonban megbukott, melyet Tarık Akan így magyarázott: „A közönség nem tudott feldolgozni egy ilyen tragikus történetet, mivel vígjátékainkkal azonosítottak minket.”
Adile Naşit a török kultfilm, „Neşeli Günler” női főszerepében.
A „Canım Kardeşim” után Naşit olyan családi vígjátékokban játszott, melyeket Ertem Eğilmez rendezett. A „Hababam Sınıfı” (Káosz osztály) sorozatban „Hafize Ana”-t (Hafize anyát) játszotta, amely révén nagy hírnévre tett szert. Az emberek „Hafize anyjaként” ismerték, akinek aranyból van a szíve. Eğilmez felismerte Naşit tehetségét és a közönség körében aratott sikerét, így Naşit egyre több vígjátékban kapott szerepet. Olyan nagyszerű filmekben szerepelt mint a „Neşeli Günler” (Vidám napok), „Bizim Aile” (Családunk) és „Aile Şerefi”(A család becsülete). Mindhárom hasonló alkotás, és ezek azok a filmek, melyeket a török közönség bármikor meg tud nézni. Mindhárom kasszasiker lett a mozikban, és mai napig a vezető műsorok közé tartoznak a képernyőkön.
„Ne felejtsd el meginni a tejed”
Adile Naşit 1981-ben tért vissza a televízió képernyőire, nagysikerű gyerekműsorával az „Uykudan Önce”-vel (Lefekvés előtt). A műsor egyszerű keretek között zajlott: Adile leült egy székre, elmondta az esti mesét, majd néhány jótanácsot adott a gyerekeknek, mielőtt lefeküdtek volna. Izgatottan várta minden gyerek a műsort. Név szerint szólította a gyerekeket. Műsorról műsorra gyerekek milliói várták, hogy kiejtse az ő nevüket.
Naşit meséi szívből jövőek voltak, sikere pedig valóságos. Egyetlen gyermeke, Ahmet 16 évesen halt meg szívelégtelenségben. Valószínűleg erre vezethető vissza, hogy az ország összes gyermekének anyjává vált.
1976-ban az Antalya Filmfesztiválon Adile Naşit elnyerte a „Legjobb színésznő” díjat az „İşte Hayat” (Ez az Élet) filmszerepéért.
1985-ben az „Év anyjának” választották.
1987. december 11-én hunyt el.
Az életéről szóló rövidfilm alábbi linken tekinthető meg:
A pécsi templomokat bemutató sorozatunkban már foglalkoztunk a székesegyház történetének egy szeletével, de Pécs legnagyobb templomának históriáját lehetetlen egy írás keretében bemutatni. Most egy másik kort villantunk fel: kiderül, hogy a török milyen kárt okozott az épületben, és az is, a felszabadító seregekben sem volt nagy köszönet.
hirdetés
A török a mohácsi csata után már szemet vetett Pécsre, végül 1543-ban sikerült elfoglalnia, két évvel egy sikertelen kísérlet után. Ezzel a város hosszú ideig az oszmán birodalom jelentős kereskedővárosa lett, egyben alaposan át is alakult (arról, hogy mi mindent láthattunk volna a török kori Pécsen, korábban ITT írtunk). A változások természetesen nem kerülték el a székesegyházat sem.
A török a templom egészét több módon is hasznosította, mivel egyetlen funkciónak túl nagynak találták. A főhajóban egy ideig török iskola működött, a mai Corpus Christi-kápolna helyén pedig imahelyet, dzsámit rendeztek be, amit Szulejmán szultánról neveztek el. Mivel a törökök hite nem tűrte az emberábrázolást, ezért az Árpád-kori domborműveket letördelték, a freskókat lemeszelték, és természetesen a kereszteket is eltávolították. Az altemplom és a szentély ugyanakkor jóval prózaibb funkciót kapott: fegyver- és élelmiszerraktár, sőt istálló is működött benne.
1631-ben a székesegyház-dzsámit komoly csapás érte, a dél-nyugati toronyba ugyanis villám csapott. Emiatt a várost vezető Ahmed aga lebontatta a meglazult részt, viszont egy minaretet húztak fel a torony megmaradt részére.
A következő nagy csapást egy magyar főúr, Zrínyi Miklós mérte a székesegyházra, ő a téli hadjárat során a török kézen levő Pécset is megtámadta. 1664-ben a Mecsekről ágyúkkal lőtte a várost, ennek során sikerült többször a székesegyházat is eltalálni, a templom boltozata és tetőzete is károsodott.
Miközben a divatházak nem győznek mindig valami újat és meglepőt kitalálni aktuális kollekcióik bemutatására, egy török divatbemutatón a kreatív szakembereknek a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk. Egy macska került a kifutóra, és ellopta a show-t.
Az angol kifejezés jobban visszaadja a bájos intermezzót jellemző szójátékot: a cat walked on the catwalk. A cica véletlenül és teljesen váratlanul tűnt fel Göksen Hakkı Ali divatbemutatóján a kifutón, így a meglepetés nem maradt el.
“Mindenki lesokkolódott” – mondta a tervező a show utáni interjúban.
A semmiből előkerült macska aztán tette, amit a macskák szoktak: nyalogatva tisztogatta magát, miközben a modellek jöttek-mentek körülötte.
A felvétel alapján egyáltalán nem volt lámpaláza ennyi ember előtt fellépni. Majd miután megunta a bámészkodást, a divatmacska fogta magát, és megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni. Tett néhány sikkes lépést és levonult a kifutóról.
Egy török énekesnő, akire országa nagy dívái – Selga Bağcan és Müzeyyen Senar – mellett Nick Cave és a Nirvana is hatással volt, és egy magyar énekesnő, aki dalaival drámai belső utazásra hív mindannyiunkat. Hogy mi a közös bennük? Zenéjükben a népzenét és a pszichedelikus rockot kapcsolják össze, s mind a ketten elementáris színpadi jelenléttel bírnak. November 4-én a Müpa új, Dupla W című világzenei sorozatát a Gaye Su Akyol és a Meszecsinka párosa nyitja.
A zene kultúrákon és határokon átívelő erejét valószínűleg senki sem vonja kétségbe. Ettől is izgalmasak azok a találkozások, amikor két, távoli kultúrából érkező művész vagy zenekar között fedezhetünk fel hasonlóságokat. Ezekre épít a Müpa új világzenei sorozata a Dupla W, melynek mindegyik állomásán egy külföldi és egy magyar produkció lép színpadra. November 4-én a pszichedelika és a népzene hajórára pattanva nemcsak Törökországig juthatunk el, de egy különleges belső utazást is átélhetünk két, karizmatikus énekesnő irányításával.
Mielőtt énekelni kezdett, Gaye Su Akyol festészetet (édesapja a híres török festő, Su Akoy) és antropológiát tanult. Aztán találkozott az isztambuli Bubituzak együttessel, és innentől minden megváltozott. 2013-ban rögzítették első lemezüket, melyen jól érződik az énekesnőt inspiráló török dívák és nyugati rockzenék hatásai is. Aztán felkarolta őket – a többek között a Tamikrestet is befuttató – Glitterbeat Records, s második albumuk, a Hologram Ĭmparatorluğu már nemzetközi szenzációt keltett. Pszichedelikus etno-rockjukkal könnyen átlépnek a kelet és a nyugat között húzódó, képzeletbeli zenei határon.
A The Guardian egy kritikájában Gaye Su Akyolt Isztambul új hangjának nevezi, s nem mással, mint Björkkel állítja párhuzamba, ha a korlátok átlépéséről és a dramatikus színpadi megjelenésről van szó. Október 26-án debütált legújabb lemezük, az Istikrarli Hayal Hakikattir zeneileg tovább viszi az anatóliai pop, a népzene és a pszichedelikus rock vegyítéséből születő egyedi világot, s ha hihetünk a külföldi ajánlóknak, dalszövegeiben elég kemény kritikákat fogalmaz meg a jelenlegi török politikai helyzettel szemben. A lemez a DIY, azaz a „csináld magad” mozgalom jegyében, a zenekar magánkiadójában készült – a nemzetközi piacon a Glitterbeat forgalmazza – éppen azért, hogy teljesen függetlenek lehessenek, s semmiféle gazdasági vagy politikai érdeknek se kelljen megfelelniük. Az album mottója a valódi szabadság álma, felhívva a figyelmet saját magunk vállalásának bátorságára.
Gondoljunk egy napjainkban működő hadseregre, egyenruhával, állandó fizetéssel és különböző hadosztályokkal! Most pedig ezt helyezzük el ezt a múltban! Sikerült? Ha legfeljebb az 1800-as évekig, a napóleoni háborúkig forgattuk vissza az időt, meg fogunk lepődni: a modern hadviselés úttörőit a középkorban kell keresni, ráadásul a „hitetlenek”, vagyis a muszlimok között. A modern hadviselés hajnalán a janicsárok, az oszmán haderő gyalogsága egyfelől hosszú éveken át fenyegetést, másfelől a hatékonyság terén követendő példát jelentettek Európa fegyveres erői számára.
A tökéletes hadsereg
Megjelenésük az 1300-as évek közepére tehető: az oszmánok – akik egy évszázaddal később már birodalomként kebelezték be az antik Bizánc maradványait – akkoriban még csak egy kis csoportnak számítottak, akik Anatólia más emírségeivel háborúztak, valamint határ menti háborúkat vívtak helyi nomád nemzetségek segítségével. A helyzet azonban egy ambiciózus és látnoki képességekkel rendelkező szultán, I. Murád hatalomra lépésével megváltozott. Az uralkodó a Balkánról kiinduló, Európa nagy részének elfoglalására törekedő, terjeszkedő politikát indított. A nagyratörő katonai stratégia fegyveres alapját a janicsárok hada képezte (török: yeni çeri, azaz az „új sereg”).
Az újonnan megalakult hadsereg bővítése érdekében Murád létrehozta a devsirme intézményét, azaz a gyermeksarcot, egy olyan emberéletben fizetendő adónemet, melyet minden alávetett keresztény nép köteles volt „megfizetni”. A sorozásért felelős csapatok a 6-7 évnél idősebb gyerekek körülbelül egyötödét vitték el: a gyengébb fizikumúakat udvari szolgaként foglalkoztatták, az erősebbekre viszont hosszú évek kemény katonai kiképzése várt az oszmán kaszárnyákban. „Általában – magyarázza Michele Bernardini, a nápolyi L’Orientale Tudományegyetem Oszmán Birodalom történetével foglalkozó docense – a harcra ’genetikusan’ kevésbé alkalmas társadalmi osztályokban nem is kutattak jövőbeli janicsárok után: a földműveseket például előnyben részesítették a kézművesekkel szemben.” A kemény és embertelen kiképzés legjobbjai – vagy talán helyesebb, ha azt mondjuk, túlélői – bátor és elnyűhetetlen, képzett janicsárokká váltak. Bár ők alkották a hadsereg előőrsét, mégis elsősorban a szultán – akire mindenki, mint „Isten földi árnyékára” tekintett – testőreiként tekintettek rájuk, akiért ha kellett, az életüket is feláldozták.
Nem kevésbé fontos tényező volt továbbá az iszlámhoz való hűség kérdése, amely hitre a jövő janicsárjait általában erőszakkal térítették át. „A janicsárok között a legnagyobb számban a szláv etnikumhoz tartozók képviseltették magukat: főként bosnyákok, szerbek és bolgárok” – pontosít Bernardini. „Jelen voltak azonban az albánok, valamint kisebb létszámban a görögök is. Kezdetben kevesen voltak, körülbelül kétezren, ráadásul nem nézték őket jó szemmel, főképp az öntelt türkmén lovasság becsülte le őket, akik szerint [a janicsárok] csak egyszerű gyalogságot alkottak.” Ez a vélemény azonban az „új sereg” katonai sikereinek köszönhetően hamarosan megváltozott. Az 1396-os nikápolyi csatában súlyos vereséget mértek a magyar királlyal szövetségben harcoló korszerűtlen francia lovasságra, Konstantinápoly 1453-es elfoglalása megadta a kegyelemdöfést a Keletrómai Birodalomnak, 1514-ben a çaldirani ütközetben pedig a perzsa ellenfél fizetett súlyos árat a tűzfegyverek alábecsüléséért. De az említett csaták csak töredékei azoknak a katonai sikereknek, amelyekhez a következő kétszáz évben a janicsárok hozzájárultak.
Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Magyarország kormányzója volt 1446 és 1453 között, az ország egyik leggazdagabb földesura, és kiemelkedő hadvezér. A Hunyadiak első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának, Serbe fia Vajknak adományozza Hunyadvárát a birtokaival együtt. Anyja Bonfini szerint előkelő görög családból származott.
Egy másik történelmi kutatás szerint, az anyja Mária magyar királynő volt és Luxemburgi Zsigmond az apja. 1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel, házasságukból két fiú, László (1431) és Mátyás (1443) született. Hunyadi megismerte a kor legfejlettebb hadművészeteit (huszita, condottieri) és a törökharcmodort, így 1441-ben megzabolázta a Rácországban dúló törököket és Szendrőnél megverte Iszhák béget. 1441-ben hatalmas török had zúdult Erdélyre, Mezid bég a törökök vezére arra számított, hogy a magyarok nem képesek egy hirtelen támadást elhárítani.
Marosszentimrénél Hunyadi vereséget szenvedett, de utána eredt, és egymás után több ragyogó győzelmet aratott a törökök felett: először Nagyszeben közelében, majd a Déli-Kárpátpkban, az erdélyi Vaskapu-hágón, és keleten, az Elő-Kárpátokban, a Jalomica felső folyásánál. 1456-ban a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárat. 1456. július 21–22-én Hunyadi János saját seregével – köztük 200 hajóval – és a Kapisztrán János által toborzott parasztokból álló keresztesekkel fényes győzelmet aratott a szultán többszörös túlerőben lévő seregén.
Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét, Kapisztrán Jánossal együtt áldozatául esett a táborukban kitört pestisjárványnak. 1456. augusztus 11-én Zimonyban halt meg. Thuróczi János szerint: “Amikor Mahomet császár Hunyadi halálának hírét meghallotta, lehajtotta fejét, és sokáig hallgatott. Ezután azt mondta: Ellenségem volt, mégis sajnálom halálát, mert Hunyadinak nem volt párja a fejedelmek között.” Gyulafehérváron a Szent-Mihály-székesegyházban temették el.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
A Kappadókiában található Sötét templom különleges freskói a kereszténység legfontosabb eseményeit ábrázolják. Annak érdekében, hogy még sokáig gyönyörködhessünk bennük a helyi hatóságok védelem alá helyezték a templomot.
A Göreme Szabadtéri Múzeumban lévő Sötét templom egyike azoknak a vallási központoknak, ahol a Tórában szereplő eseményeket freskókon ábrázolják.
A templom újranyitása után már csak külön belépőjegy megváltása után láthatók a freskók. A Nevşehir Múzeum igazgatója, Murat Gülyaz azt mondta, hogy azért kell külön belépőjegyet váltani annak, aki a Sötét templomot is látni szeretné, mert ezzel tudják ellenőrizni a látogatók számát a régió egyik legjobb állapotban fennmaradt templomában. A látogatók általi szén-dioxid-kibocsátás és emberi kipárolgás nagy veszélyt jelent a festményekre, ezért a hatóságok 15 főben korlátozták az egyszerre a templomban tartózkodók létszámát, és egy ember csak három percet tölthet a helyiségben. A templomban fényképezni sem lehet, ezzel is azt szeretnék megakadályozni, hogy a falfestmények tönkremenjenek.
