Összeállításunkban híres török festők életműveit tekintjük át röviden, egy-egy nőt ábrázoló festményükön keresztül. Nőnapi ajándéknak szánjuk március 8-án. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne érdekes megnézni a nőkről készült festményeket az év bármely napján.

1. Osman Hamdi Bey (1842 – 1910)

Osman Hamdi Beyt egyedi látásmódja miatt nem szeretnénk orientalista festőként bemutatni, mert a keleti kultúrát a keleti festőktől nagyon különböző módon interpretálja. Képeinek női figurái – ellentétben az orientalista ábrázolással, ahol a nőiségüket helyezik előtérbe – megmutatják egyéniségüket, tehetségük tudatában vannak, illetve tanulni és fejlődni szeretnének.

Képein az oszmán kori nőt zenélés, könyvolvasás vagy otthoni virágrendezgetés közben, minden esetben teljesen felöltözve láthatjuk. A művész 1880-ban festett képén két nő látható a bursai Zöld mecsetben. Az oszmán kori szőnyegek, csempék, kő- és fadíszítések között tamburral és tamburinnal ábrázolt alakok jól érzékeltetik, hogyan közelítette meg az alkotó a női identitás kérdését.

A kép címe: Két zenész nő.

A festő teljes életrajzát és más festményeinek, valamint egyéb munkásságának bemutatását az érdeklődők elolvashatják a Türkinfo cikkében.

2. İbrahim Çallı (1881 – 1960)

Jobb oldalon láthatjuk John William Waterhouse (1849-1917) angol festő The Soul of the Rose – A rózsa lelke című festményét, mely İbrahim Çallı török művész Rózsát szagoló nő című képét ihlette.

A török művész verziója talán nem adja át annyira a szabad nő szellemét, de határozottan érzékelteti a török nők társadalmi helyzetének változását és fejlődését az adott korszakban. Az az érdekes helyzet áll fenn, hogy bár a török nő fejét kendő fedi, a ruházata kissé áttetsző, ezáltal érzékibbnek hat, mint az angol nő. A szerelmesnek látszó angol hölgy egyszerűen megszagol egy rózsát egészen magába szívva az illatot.

3. Nazmi Ziya Güran (1881 – 1937)

 Nazmi Ziya természet-, sőt inkább „napfestő”. Hitvallása szerint „aki még nem kelt fel a nap korai óráiban, és nem látta, hogyan változik az éjjel nappallá, semmit nem látott a világból.” Képeinek témáit különös figyelemmel választotta ki, és azokat a számára kedves napszakban festette meg. Igazi impresszionistaként a foltokat az adott pillanatban látott fényviszonyoknak megfelelően, gyorsan vitte vászonra. A meleg és a hideg fények rendszerének használata a művész szinte minden képén megfigyelhető.

Napágyon fekvő nő rózsaszínben című képét 1904-ben készítette.

4. Mahmut Cüda (1904 – 1987)

A csendélet műfaja jellemzi őt leginkább. Témáit természetes környezetben, a részletekre ügyelve, tárgyait gondosan elrendezve festette meg. Az, hogy portrékat is festett, nem széles körben ismert tény. 1929-ben három nőket ábrázoló képet is készített, ezek közül a leghíresebb a Sara című. Tökéletes festmény, átlagon felüli portréábrázolás. Sara egy modell, aki a művészeti akadémián dolgozott. A rózsaszín ruha azonban a festő szeretett feleségének ruhája, melyet az akadémia bálján viselt. Ez a festmény 2017-ben egy árverésen 1.450.000 lírás (kb. 76 millió forint) áron kelt el.

5. Nuri İyem (1915 – 2005)

 Nuri İyem nőalakjait Ahmet Hamdi Tanpınar török író és kritikus így írja le: „Kemény, mint a szobor, elegáns, mint a zöld holdfény, egyszerű, mint a régi idők fényét magukban hordozó freskók és ikonok.” A faluból a városba költözés nehézségeit átélő, szociális jogaikért harcoló nők időszakának termékei ezek a festmények.

Félénk, szép, szégyenlős és melankolikus érzelmeket tükröző arcok ezek, melyekben a festő által nagyon szeretett, azonban 7 éves korában elvesztett nővére jelenik meg. Nuri İyem ikonikus alakja a művészetnek, nőalakjai azonnal felismerhetőek, olyan egyértelműen a védjegyei, mint az aláírása.

Ezen képének címe: Türkmen nő.

Az érdeklődők a festő teljes életrajzát és más festményeinek bemutatását is elolvashatják a Türkinfo egy korábbi cikkében.

6. Namık İsmail (1890 – 1935)

Namık İsmail fő témái három kategóriába sorolhatók: önarcképek, feleségéről, barátairól vagy híres személyekről készített portrék, illetve nőkről készített festmények. Önarcképeihez hasonlóan portréin is az arckifejezésre helyezi a hangsúlyt, és igyekszik megragadni a modell személyiségét. Képein sötét és fénytelen színek használata a jellemző, valósághűek, és a modell aktuális hangulatát ragadják meg.

Itt bemutatott képének címe: Álló nő.

7. Eren Eyüboğlu (1911 – 1975)

Eren Eyüboğlu Párizsban tanult festészetet, ott ismerkedett meg az ugyanott tanuló  Bedri Rahmi Eyüboğluval, akivel összeházasodtak, és együtt tértek vissza Isztambulba. A pár együtt utazott Törökország-szerte, és megfestették az anatóliai élet pillanatit, ötvözve a folklórt a művészettel. A társadalmi problémákra különösen érzékeny művész absztrakt és impresszionista stílusban ábrázolta az anatóliai embereket és természetközeli életmódjukat. 81 éves koráig, vagyis egy életen át festett, és a legtöbb idejét Anatóliában töltötte. Festészetének központi figurái az ott élő nők.

Ezen képének címe: Bursai menyasszony.

8. Nurullah Berk (1906 – 1982)

Nurullah Berk új nézőpontot hozott az ún. odaliszk stílusú festészetbe. Ez az ábrázolási stílus Jean Auguste Dominique Ingres francia festő óta jelen van a festészetben, és az ágyasok vagy egyéb női alakok erotikus pózban fekvő ábrázolását takarja. Berk geometrikus formákkal, egyszínűre festett hátterekkel dolgozott festményein, művészetére a miniatűr technika is hatással volt. A keleti és a nyugati művészet ötvözetének is tekinthetjük műveit.

A kép címe is ennyi: Odalık – mely az efajta ábrázolásnak egy összefoglaló elnevezése is.

9. Turgut Zaim (1906 – 1974)

Turgut Zaim a nemzeti és vidéki török festészet alapítójának is tekinthető. A vidéki emberek, illetve az őket körülvevő természet ábrázolója. Az anatóliai török folklór és hagyományok megfestésével tett szert hírnevére.

A köztársaság első éveiben próbálta az anatóliai népi művészetet és a hagyományos miniatűr technikát egyetemesen elfogadottá tenni a török festészetben. Mesterien ábrázolta a regionális sajátosságokat, és nemzeti értéteket mutatott meg képein, melyek főszereplői általában falusiak és bevándorlók.

Ezen képének címe: Nomádok a fennsíkon.

10. İbrahim Balaban (1921 – )

İbrahim Balaban festő a 40-es évek elején kendertermesztés vádjával börtönbe került. A mindössze 19 éves fiatalember ott ismerkedett meg Nazım Hikmet költővel.  Képzőművészeti tehetsége a költő segítségével tör elő, aki festészetet tanít neki, és hamarosan az összes festékét is neki ajándékozza. Festményeiről a Cumhuriyet nevű napilap 1953. november 8-i számában Yaşar Kemal író így fogalmaz: „Egy reménysugár érinti meg az ember belsejét. Megtisztítja a mondatok sötétségétől. Balaban egyértelműen fejezi ki, amit el akar mondani.”

Ezen képének címe: Szoptató nő.

11. Cemal Tollu (1899 – 1968)

Cemal Tollu munkásságának elején (1932-33) főleg alakokat festett. Rajzainak és olajfestményeinek készítésekor először tanulmányozta őket, és sok esetben éppen a deformációikra alapozta a megvalósításukat. Ceruzarajzaiban fény-árnyék játékkal, olajfestményein hangsúlyos színekkel és kontúrokkal dolgozott.

Az itt bemutatott képe ebből a korszakából származik, címe Fekete ruhás nő. Később hagyományőrző témák ábrázolására tért át, és kubista stílusban alkotott.

12. Fahrelnisa Zeyd (1901 – 1991)

Fahrelnisa Zeid egyedi, csakis rá jellemző stílusban alkotta festményeit és plasztikáit. Életműve  egyetlen irányzatba be nem sorolhatóan változatos és gazdag. Ha mégis szeretnénk, három korszakba sorolhatnánk munkáit. Korai korszakában a miniatűr stílusjegyeknek megfelelő portréábrázolással foglalkozott. Ezután a geometrikus formákkal játszó absztrakt stílus, késői korszakában pedig a portréképek váltak jellemzővé művészetében. Az itt bemutatott önarcképe 1988-ban készült, címe Önarckép. Fahrelnissa Zeid ezt a képet Ammanban egy tanítványa részére készítette, mely a tanítvány önarcképéből indult, de a művész a tanuló életkorának megfelelően önmagát ábrázolva fejezte be.

Óriási életművéről és életrajzáról is találnak egy cikket az érdeklődők a Türkinfon.

13. Hikmet Onat (1882 – 1977)

Hikmet Onat csendélet és portré területeken is alkotott, de inkább tájképeiről ismert: Isztambul és a Boszporusz festőjeként tett szert hírnévre.

Taha Toros, török művészetkritikus és író így mutatja be a festőt: „Végtelenül szerény volt. Nem szerette mutogatni magát, a reklámnak hátat fordított. Ezért Onatról nagyon keveset beszéltek, azt is csak zárt körben. Magába zárkózó típusként a hangoskodó életmódtól nagyon távol tartotta magát. Ennek ellenére voltak módszerei az elismerés és a tisztelet kivívására. Élettársa évekig élt a négy fal között fekvőbetegként. Őt ápolta, és átélte a beteggel együtt annak minden fájdalmát. Így Hikmet urat nem igen lehetett látni, csak legfeljebb a nap korai óráiban az öbölnél, mikor annak szépségét vitte vászonra.”

46 évesen festett először portrét. Olajfestékkel készítette 1928-ban, modellje nem ismert. Tájképei mellett igen kevés portrét festett, éppen ebben rejlik az Ülő nő című képének jelentősége.

14. Halil Paşa (1857 – 1939)

A katonafestők nemzedékének legismertebb alkotója. Halil Paşát a művészettörténetben az első török impresszionista festőként ismerik. A színekkel és a fénnyel fejezett ki mindent. Jellemzően tájképeket festett, azonban csendéletei, illetve portréi is ismertek.

Nő rózsaszínben című képének modellje nem ismert, azonban általános külső jegyei alapján töröknek vélik. A kép készítése előtt 8 évig tanult festészetet Párizsban, feltételezik, hogy ottani emlékek alapján is készíthette. A nőt sötétzöld, bársonyhatású háttér előtt festette meg deréktól felfelé. Ruházata, a fehér fodros blúz, a fényes rózsaszín ruha, illetve ékszerei, leginkább pedig a tekintete érdemel figyelmet.

15. Mihri Müşfik (1886 – 1954)

Mihri Müşfik asszony ezen képén Ali Rıza Bey isztambuli polgármester és egykori bécsi nagykövet édesanyját, Naile asszonyt festette meg. Egy valódi oszmán nőt ábrázoló, kiemelkedő jelentőségű festmény.

Mihri Müşfik az első nő, aki Törökországban festeni kezdett az ún. kortárs stílusban. Különösen híres volt portréiról.

A festményen Naile asszony ruházata, testhelyzete és a kezében tartott imalánc a múltat idézi fel nekünk. A nő arckifejezése jól mutatja az idősödő nők pozíciójának megerősödését és a többi házbéli nő felett gyakorolt hatalmát az oszmán társadalomban. A környezete, a kazettás ablak, a háta mögött látható rokokó díszítésű fal és a függöny rojtjai is a kort idézik.

16. İzzet Ziya (1880 – 1934)

Annak ellenére, hogy a török festészet egy jelentős alakja, életrajzáról nem sokat tudunk.  Zonaro olasz festő helyét vette át a palotában udvari festőként, mikor az elhagyta az országot. Nagyon sikeres volt modelljei arcának és testvonalának hiteles ábrázolásában. Alakjainak mozdulatai és azok kifejezőereje különösen figyelemre méltóak.

İzzet Ziya ezen kívül sok irodalmi művet, novellákat és regényeket illusztrált. Ezzel teremtett hidat az irodalom és a festészet között. Bahriye Çeri és Ali Birinci könyvet is írtak róla és munkásságáról Az irodalom és a vászon találkozását létrehozó İzzet Ziya címmel.

Itt bemutatott képének címe: Lány a tengerparton.

17. Müfide Kadri (1889 – 1912)

Törökország első női festői között tartják számon, az Oszmán Birodalom utolsó éveiben alkotott. Sajnos nagyon fiatalon, mindössze 22 évesen hunyt el tuberkulózisban. Rövid élete ellenére kiterjedt életművel rendelkezik. Úgy vélik, hogy a festészetbe menekült fájdalmában, amit amiatt érzett, hogy mind édesanyját, mind édesapját elveszítette már csecsemőkorában. Sami Yetik festővel szeretett volna összeházasodni, ami végül előrehaladott betegsége miatt nem valósult meg.

Itt bemutatott képének címe: Könyvet olvasó nő

18. Hamit Görele (1903 – 1980)

Görele hitvallása szerint ahogyan a zene nem létezik matematika nélkül, úgy a festészet sem létezhet geometria nélkül. Hamit Görele művészetének alapvető dinamikáját a természet és geometria fegyelmezettségének összekapcsolása adja, úgy ember- mint természetábrázolásában is. Ha stílusa nem is egyértelműen kubista, ahhoz nagyon közeli. Szilárd és szabálykövető módszere megfigyelhető abban, ahogyan Isztambult ábrázolja. Utolsó éveiben kicsit kevesebbet használta a geometrikus ábrázolást, mégis ez jellemzi leginkább munkásságát.

Itt bemutatott képének címe: Kanunon játszó nő.

19. Şeref Akdik (1899 – 1972)

Şeref Akdik ezt a festményét 1945-ben készítette. A kép bámulatosan visszaadja a valóságot. A festményre nézve azt érezhetjük, a készítője félt megmutatni magát, a személyiségét, a véleményét. A képen hangsúlyos a zöld: a modell szemének és felöltőjének színe figyelemkeltő. Şeref Akdik embereket ábrázoló képeiről és portréiról híres.

Az itt bemutatott képének címe egyszerűen az: Portré.

20. Eşref Üren (1897 – 1984)

Eşref Üren képei – néhány kivétellel – tájképek, portrék, belső térben készített munkák és aktok, tehát négy csoportjába sorolhatók. Első ránézésre impresszionistának tűnik, festményei lírikus hangulatúak. Kültéri, utcai képein is impresszionista jegyek mutatkoznak, de inkább tekinthető tájképfestőnek.

Eşref Üren portréin átlagos életet élő hétköznapi emberek jelennek meg. Képeinek jellegzetessége a festő sajtos ecsetvonásai. Ami a női szépséget illeti, aktjain az idealista ábrázoláson felülemelkedve, realista nézőpontból mutatja be a mindennapi életüket élő nők valóságát. A festményein ábrázolt nőket az egyéniségüket tükröző arckifejezésük miatt ismeretlenül is jól meg tudjuk egymástól különböztetni.

Itt bemutatott képének címe: Sapkás nő.

21. Cihat Burak (1915 – 1994)

Cihat Burak itt bemutatott, 1970-ben festett Aliye Berger portréja című képe Ankarában, az Állami Festmény- és Szobormúzeum kollekciójában található. A portré festője és a modell is két különleges ember, két színes egyéniség. Cihat Burak annak ellenére, hogy nem portréfestő, kedves barátját, Aliye Bergert (grafikusművész) annak saját palotájában, selyemruhába öltözve festette le.

A portré nem a művésznő, Narmanlı Han épületbeli házában, hanem a családja Büyükadán található villájában készült. Nem tudjuk pontosan, hogy a házban volt-e macska, úgy vélik, a jobb sarokban látható állat inkább csak azért került oda, mert ez a festő egyik jellemző stílusjegye. A kép érdekessége, hogy míg évek óta Aliye Berger portréja címe volt kiállítva, sőt maga a festő könyvében is ezen a címen szerepelt, később Fahrünnisa Zeid portréja címre módosította azt. A két nő, akikről szó van, testvérek, és mindketten művészek (utóbbi fentebb cikkünkben is szerepel).

Forrás: http://www.leblebitozu.com

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo