2025. július 30.
Türkinfo Blog Oldal 48

Tinisztárokkal várnak ránk a törökök – Arda Güler és Kenan Yildiz

Kép forrása: instagram

A magyar válogatott márciusban Törökországgal vív párharcot a Nemzetek Ligájában azért, hogy benn maradhasson a legjobbak között, az A-ligában. Mit lehet elsőre kiemelni a törököktől? Hogy a nyáron Európa-bajnoki negyeddöntőig jutó nemzeti csapat legjobb játékosa két 19 éves srác, Kenan Yildiz és Arda Güler. A jövő sztárjait bemutató, a korhatárt 20 évnél meghúzó sorozatunk első részében a magyar válogatott tavaszi NL-ellenfelének két tinisztárja kerül terítékre.

ARDA GÜLER
Arda Güler 2005 februárjában született Ankarában, tehát a mieink elleni NL-osztályozóra már betölti a 20. életévét. Először egy fővárosi akadémián pallérozódott, de gyorsan lecsapott rá a Fenerbahce, amelyben egykettőre végigjárta a korosztályos ranglétrát, s már 16 évesen bemutatkozott az első csapatban. Gyorsan a szurkolók kedvencévé vált Isztambulban, hiszen elképesztő távoli bombákkal és látványos, ugyanakkor hatékony cselekkel jelentkezett, de passzai is élményszámba mentek, el is kezdték a német válogatott török sztárjához, Mesut Özilhez hasonlítani, akivel a Fenernél együtt játszott, s akinek távozása után a tízes mezt is megkapta. A tehetséget 2022 nyarán már az Arsenal, a Liverpool, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Paris Saint-Germain is kinézte magának, ő azonban hároméves szerződéshosszabbítást írt alá.

Eltelt még egy év a Fenerbahcénél, Güler pedig tovább fejlődött, így nem volt kérdéses, élő szerződése ellenére, további fejlődése érdekében el kell hagynia a török bajnokságot. A kivásárlási ára a mai piaci viszonyok mellett meglehetősen csekély, 17.5 millió euró volt, így gyakorlatilag Európa összes topklubja versenybe szállhatott érte, de Gülernek volt egy álma: a Real Madrid. A Bajnokok Ligája rekordbajnoka is érdeklődött iránta, sőt, a kivásárlási árat is túllicitálva, 20 millió euróért szerezte meg a török futball legnagyobb tehetségét. Mindezt azon a nyáron, amikor Jude Bellingham 100 millióért szerződött Madridba, így a török drukkerek féltek, hogy Güler egyáltalán nem jut játéklehetőséghez.

Folytatás

Forrás: www.nemzetisport.hu

Kiderült, hol a legmagasabb az EU-ban az életszínvonal, elkeserítőek a magyar adatok

Kép forrása: www.pxfuel.com

Az unió tagországai közül Luxemburg lakói élnek a legnagyobb anyagi jólétben, míg Magyarország Bulgáriával egyetemben a sor végén kullog. A tagjelölt államok sorából kiemelkedik Törökország, amely e tekintetben kilenc uniós országot, köztük bennünket is alaposan leköröz.

Törökország az anyagi jólét tekintetében kilenc uniós országot is felülmúlt.

A területi eloszlást vizsgálva látszik, hogy a skandináv és a nyugat-európai országokban az anyagi jólétet tükröző egy főre jutó AIC jelentősen magasabb, ezzel szemben a közép- és kelet-európai országok, valamint az EU-tagjelölt országok általában alacsonyabb egy főre jutó AIC-ről számolnak be.

Megvizsgálta az Euronews Business, hogy melyik európai országokban a legmagasabb az anyagi jólét. Külön elemezték az uniós államok, a tagjelölt országok, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjainak rendelkezésre álló adatait, ennek alapján felállították a sorrendet.

Eszerint az uniós országok közül Luxemburg vezeti a listát, Magyarország és Bulgária pedig a legutolsó helyeken osztozik. 2023-ban az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás vásárlóerő-egységben (PPS) kifejezve az uniós átlag 70 százaléka Bulgáriában és Magyarországon, illetve 136 százaléka Luxemburgban.

Ez azt jelenti, hogy a háztartások anyagi jóléte Luxemburgban 36 százalékkal az uniós átlag feletti volt, Magyarországon és Bulgáriában pedig 30 százalékkal az uniós átlag alatt maradt.

Kilenc országban az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) az uniós átlag feletti volt. Luxemburgon kívül ezek közé tartozott Németország (119 százalék, Hollandia (119 százalék), Ausztria (114 százalék), Belgium (113 százalék), Dánia (108 százalék), Franciaország (106 százalék), Svédország (106 százalék) és Finnország (105 százalék).

Az EU „nagy négyese” közül Németország teljesített a legjobban, és Hollandiával osztozott a második helyen. Franciaországban a háztartások anyagi jóléte 6 százalékkal az uniós átlag felett alakult. Olaszországban az uniós átlagnak megfelelő, míg Spanyolországban 9 százalékkal az uniós átlag alatti jólétet regisztrálták.

Az EU alsó határán Lettország, Észtország, Horvátország és Szlovákia található Bulgária és Magyarország előtt.

Ami pedig a tagjelölteket illeti: az egy főre jutó AIC mind a hat tagjelölt országban az uniós átlag alatt volt, Törökország ugyanakkor kiemelkedik közülük: itt a háztartások anyagi jóléte csak 16 százalékkal maradt el az uniós átlagtól, míg Montenegróban, a második legjobban teljesítő tagjelölt országban 36 százalékkal.

Forrás és a sorrend: www.ecomomx.hu

Országos tévépremier – Januárban új évaddal folytatódik a népszerű török sorozat a Dunán

Kép forrása: sorozatwiki.hu

Sokan évek óta várják már az Egy csodálatos asszony című török sikersorozat második, magyar szinkronos évadát. A széria új epizódjai január 7-től láthatók minden hétköznap 18:50-től a Dunán. A megható és fordulatokkal teli történet ismét bebizonyítja, hogy a legnehezebb élethelyzetekben is rá lehet lelni a boldogságra.

Egy erős nő küzdelmeit viszi vászonra az Egy csodálatos asszony című török tévésorozat, amelynek első évada a magyar nézők szívét már elnyerte, és a január 7-től országos tévépremierként a Dunán bemutatkozó második évad is hasonlóan lebilincselő filmélményt ígér. A hétköznap esténként jelentkező részek főhőse továbbra is Bahar (Özge Özpirincci), akinek egyre több kihívással kell szembenéznie. A kétgyermekes egyedülálló anyának súlyos titkokkal és egy életét veszélyeztető betegséggel is meg kell küzdenie. A váratlan fordulatokban gazdag történet ugyanakkor megrendítően mutatja be, hogyan meríthet erőt egy édesanya a gyerekek iránti feltétel nélküli szeretetből, és ezáltal miként tudja túlélni a legnehezebb pillanatokat is.

A hazánkban is népszerű sorozat a japán Nippon Television 2013-as drámasorozatán alapul, amelyet a török alkotók egyedi ízzel és kulturális elemekkel hoztak még közelebb a közönséghez. A második évad szinkronizált változatát most először láthatja a magyar közönség a Dunán.

Egy csodálatos asszony | 2. évad – január 7-től, hétköznaponként 18:50-től a Dunán.

Forrás: hirado.hu

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Galatasaray -Saint Quentin

Kép forrása: facebook

A Galatasaray és Saint Quentin meccsel a FIBA Bajnokok Ligája rájátszásában, ahol a török csapat egyértelmű esélyesként lép pályára hazai környezetben.

A Galatasaray ebben a szezonban kiváló formát mutat, mind a török bajnokságban, mind a nemzetközi porondon. A csapat 13 mérkőzéséből 10-et megnyert hazai ligájában, míg a FIBA Bajnokok Ligájában is stabil teljesítményt nyújtott. Bár a Nymburk elleni vereségek kisebb hullámvölgyet jelentettek, az összkép továbbra is rendkívül pozitív. A csapat két meghatározó játékosa James Palmer és Otis Livingston. Palmer 16,6 pontos átlagával a kritikus pillanatokban is képes döntő szerepet vállalni. Livingston pedig a tavalyi Bundesliga-szezonja után itt is bizonyította rátermettségét, és könnyen lehet, hogy hamarosan EuroLeague-szintű szerződést szerez. A palánk alatt Angel Delgado dominál, aki közel kétszámjegyű lepattanóátlaggal járul hozzá a csapat sikereihez. Will Cummings veterán tapasztalatával és ponterős játékával további mélységet ad a keretnek. A csapat remekül felépített rotációval rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy magas szinten teljesítsen mind védekezésben, mind támadásban. Nagyon erős csapatról beszélünk!

Saint Quentin a csoportkörben Kolossos Rhodes ellen aratott győzelmeivel jutott tovább a rájátszásba, de a Tenerife és a Pinar Karsiyaka elleni vereségek megmutatták korlátaikat. Az LNB Pro A-ban sem tartoznak a legerősebb támadógépek közé, így elsősorban a védekezésükre támaszkodnak. A francia csapat edzője, Julien Mahe, ötödik szezonját tölti a klub élén, és a csapategységet helyezi előtérbe az egyéni kvalitásokkal szemben. Jerome Robinson a csapat vezére és legeredményesebb pontszerzője, míg Nolan Traore fiatal kora ellenére komoly potenciált mutatott ebben az idényben. Enzo Goudou-Sinha játékmesterként irányítja a csapatot, míg Dominik Olejniczak és Marcus Santos-Silva (akinek játéka kérdéses) kulcsszereplők a palánk alatt. A vendégeknek lassítaniuk kell a játék tempóját, elkerülve a Galatasaray gyorsindításait, miközben a lepattanókért folytatott harcban is versenyképesnek kellene lenniük. Eléggé nehéz feladatnak tűnik. Minimum öt ponttal nyerni fog a Galata és lesz 154 pont a meccsen.

Forrás és tipp: www.tipplap.hu

Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső

Kép forrása: archiv.dvsc.hu

A 14-szeres válogatott Varga Kevin gólt szerzett az MKE Ankaragücü csapatában, amely házigazdaként 1–1-es döntetlent játszott az Iskenderunsporral a labdarúgó Török Kupa csoportkörének első fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A szeptemberben az Ankaragücühöz igazolt magyar balszélső a szünet előtt a tizenhatos vonaláról bombázott a hálóba, miután mellel átvett egy rövidre sikerült felszabadítást.

Varga a mostani szezonban harmadszor volt eredményes, decemberben egy bajnoki találkozón talált a hálóba, míg októberben a Török Kupában a Bursa Nilüfer hálóját vette be.

Csapata a tabella hatodik helyén áll a másodosztályban.

Forrás és videó: index.hu

16,474FansLike
639FollowersFollow