Török újságolvasók és más médiakövetők az utóbbi hetekben több forrásból is értesülhettek arról, hogy Törökországban terebélyesedik egy előremutató társadalmi mozgalom. Sokan először bizonyára meglepődve, de mindenképpen jó érzéssel nyugtázták, hogy végre tudomást szerezhettek valami egyértelműen pozitív közéleti-politikai fejleményről is. Szemben azzal a sok rossz hírrel, amelyek az  utóbbi időben szinte napi rendszerességgel árasztják el a közvéleményt. Ezek főleg megalkuvást nem ismerő újságírók és baloldali ellenzéki parlamenti képviselők meghurcolásától, letartóztatásáról szólnak.  Ellenben most egyszer csak felvillanyozó beszámolókból tájékozódhattak főleg a közösségi média útján bátor muzulmán lányok, asszonyok erősen közérdekű, a nők hatékony védelmében indított  kezdeményezéseiről is. 

            Bár a mozgalom nem egészen új keletű, s eredete még 2018-ra nyúlik vissza, nyílt sisakkal először öt évvel ezelőtt jelentkezett. Akkori első hulláma azonban időközben lassan ellanyhulni látszott, a mostani viszont új erőre kapott és döngve zúdult a török partokra….

            Amiről szó van, élesen az elevenébe vág az amúgy is  fogyatékos török demokráciának, s  nagyon komoly ügy. Reménykeltő jellege ellenére egyben komor is. Kárvallottak, társadalmi előítéleteket, igazságtalanságot, jogtiprást és szexuális bántalmazásokat megszenvedettek határozott fellépésének története. Főképpen pedig igazukban bízó, meg nem hátráló és a hatályos jog fegyverét is kitartóan forgatni tudó részvevők demokratikus eljárása, fontos példaadása.

            Jelmondatuk Susma bitsin, szabad magyar fordításban Elég a hallgatásból!, ami a nyugatról ismert Mee Too keleti párjának, változatának tekinthető. De csak részben. Törökországban más a társadalmi közeg, mások a hagyományok, más a nők általános helyzete,  s kockázatosabb bármely társadalom- vagy rendszerkritikus mozgalom indítása az intoleráns, a sajtót keményen szorongató elnök “túlérzékenysége”, várható reakciójának kiszámíthatatlansága miatt.    

            A kockázatvállaló török nők a közelmúltban keltettek feltűnést azzal, hogy 2025. augusztus 22-én nyilatkozatot tettek közzé az Elég a hallgatásból! jelmondatukkal megjelenő Instragram-oldalukon. Ebben szolidaritást vállaltak mindazokkal a nőkkel és LGBTQ+-személyiségekkel, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy az ellenük és rajtuk erőszakot elkövetőket szembesítsék alantas tetteikkel.  Főként film- és színházi rendezőkre, humoristákra és színészekre vetült a nemi erőszak vagy szexuális zaklatás gyanújának árnyéka.  A médiában ezzel összefüggésben néhány hét leforgása alatt több mint száz személy neve került forgalomba. Az egymást gyorsan követő ilyen eseményeket részletesen számba vette a több isztambuli egyetemen is előadó Rumeysa Ceylan professzor asszony.  Beszámolójából kiderül, hogy a leleplezők elsőként több fotóriportert és fotóművészt neveztek meg. Különösképpen nagy port vert fel, hogy egy streaming-szolgáltató és egy fesztivál felmondta az együttműködést Selim Evci ismert filmrendezővel, forgatókönyvszerzővel és producerrel, mert egy volt asszisztensnője megvádolta szexuális zaklatással.

            – Mindez azonban nem teljesen új jelenség, inkább folytatásának tekinthető egy korábban megkezdett, fellendülésektől és hullámvölgyektől kísért hosszú női küzdelemnek” – kommentálta a bejelentéseket Fulya Kama Özelkan asszony, aki az Isztambuli Sabancı Egyetem gendertanulmányi kutatója, egyben a szintén isztambuli Teknik Egyetemen tanulmányi biztos és vizsgaellenőr. 

            Törökországban az első ilyen eset 2018-ban okozott közbotrányt. Az év júniusában a népszerű Talat Bulut színművész került célkeresztbe. Özge Şimṣek öltöztetőnő ugyanis azzal az állítással jelentette fel, hogy a Tiltott gyümölcs (Yasak Elma) című tévésorozat forgatása közben erőszakoskodott vele. 2020 decemberére viszont Hasan Ali Toptaṣ, a híres  regényíró és novellista ellen fogott össze 20 asszony hasonló vádakat emlegetve. Közülük a többieket is képviselve Pelin Buzluk sikeres írónő emelte fel szavát az áldozatok érdekében, Twitteren nyilvánosságra hozva író kollegájával való mélyen kiábrándító tapasztalatait. Toptaṣ nyilvánosan bocsánatot kért a sértettektől, mondván, hogy eltévelyedése nem volt tudatos és szándékos, amit azonban sokan nem találták őszintének és kielégítőnek. Így aztán kiadója, az Everest felmondta a vele való együttműködést, és még az ünnepélyes adományozás előtt megvontak tőle egy neki odaítélt irodalmi díjat.  

            Ceylan professzor asszony tanulmányában szembeötlőnek tartja, hogy a jelenlegi leleplezési hullám hatósugara mélyen benyúlik a közösségi médiákba: a hozzászólásokat, például Instragamon előadott történeteket fehér írással fekete háttér előtt jelenítenek meg, s lányok, asszonyok részletesen adják elő a velük történteket, megnevezve a tetteseket. A tartalmak  sok ezer felhasználót érnek el csupán néhány óra leforgása alatt. A Bahçesehir Egyetem alkalmazottja,  Yaprak Civan grafikus és vizuális tervező például ezt írta: Röviddel irodai munkaidőm lejárta előtt éreztem valamit megmozdulni a csípőm tájékán. Először azt hittem, hogy valahogy ott beakadt a ruhám.  De amikor oda nyúltam, döbbenetemre Selim Evci rendező kezét találtam ott. Ijedtemben valósággal megmerevedtem”.

            Ám attól való félelmében, hogy hírbe hozzák, sőt valamiképpen megrágalmazzák, ő is sokáig hallgatott. Dilan Boziyel fotóművésznő is megvádolt egy színészt, tévésorozatok hősét, színpadi szerzőt: Mehmet Yılmaz Akot. Utóbbi – amikor még mindketten 16 évesek voltak – ráfogott pisztollyal akarta őt nemi érintkezésre kényszeríteni. A lánynak azonban sikerült kiszabadulnia szorult helyzetéből, de mégis szintén évekig hallgatott.

            – A Susma bitsin!, vagyis az Elég a hallgatásból! jelmondatos internetes platformok ma már kétségtelen széles teret nyitottak a női szolidaritás megszilárdításához – írja az egyetemi tanulmány szerzője. Annak ellenére azonban, hogy 2025 nyara óta sok leleplezés történt, a mozgalom jogi-igazságügyi következményei korlátozottak. Törökország 2021-ban kilépett az Európa Tanács nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló tíz évvel korábban aláírt isztambuli egyezményéből, amely nők, asszonyok és LGBTQ+-személyek hatékonyabb védelmére lehetett volna hivatott. Ehelyett a 6284-es számú törvényt alkalmazzák, amely legalábbis elméletben a nők házi erőszaktól való védelmére, valamint arra szolgál, hogy lehetővé tegye az áldozatok jogi és pszichológiai támogatását, és megbüntessék az elkövetőket.

            – A valóság azonban más: a bizonyítás súlyos terhe, az elhúzódó eljárások sorozata és független tanácsadó szervek hiánya gyakran elrettenti az érintetteket. Sokszor a rendőrség sem eléggé képzett, és a feljelentéseket nem veszi kellőképpen komolyan. A bíróságok nemegyszer arra hivatkozva enyhítik a büntetési tételt, hogy az “elkövetőt harag vagy lelki fájdalom vitte rá” tette elkövetésére, vagyis azt “egyenesen kiprovokálták”. Másfelől az erőszakot elszenvedő nők ki vannak téve annak, hogy a társadalom részben őket is hibáztatja a történtekért – például ruházatuk, alkoholfogyasztásuk vagy az eset kései időpontja miatt. Éppen ezért olyan fontos, hogy a mostani leleplezések a közösségi médián történnek. Ez informális igazságkeresés – kísérlet arra, hogy meghallgatásra találjanak ott, ahol a hivatalos mechanizmusok kudarcot vallanak….

            – Az eseteket ritkán terelik bírósági útra. Ilyen kivételes példa erre Ozan Güven színész ügye, akit “szándékos testi sértés” vádjával két év és három hónap szabadságvesztésre ítéltek, miután az ügyész eredetileg 13 és fél év börtönbüntetést indítványozott. Az alperest  2020-ban akkori barátnője, Deniz Bulutsuz jelentette fel, amiért állítása szerint verte és kínozta őt. Az orvosi  látlelet valóban súlyos zúzódásokat mutatott a fején, a testén és a lábán. Jóllehet még folyt az eljárás, amikor a művészre főszerepet osztottak egy színdarabban. De már csak az augusztusi leleplezési hullám után jelentették be a színházban, hogy Güven felmondott, mert nem akarta veszélyezteti a produkciót – ezzel mintegy olyan benyomást keltve, mintha Güven jóhiszeműen és önzetlenül cselekedett volna az együttes érdekében. A hullám visszatérő mintát mutat: a közfelháborodásra rövid távú hivatásbeli konzekvenciák következnek, de az esetek csak ritkán jutnak bíróság elé.

            – Létrejönnek viszont a feminista gyakorlat új formái.  Ezek a “mikroellenállás akciói”:

Nők bojkottálnak filmeket, hálózataik dokumentálják az eseteket, kávéházak megtagadják a belépést elkövetőktől.

            – A jelenlegi hullám tartós hatása azonban attól függ, hogy képes-e megváltoztatni az intézményi struktúrákat – véli Özelkan asszony, a fent említett másik egyetemi kutató. Úgy véli, hogy úgynevezett intimitáskoordinátorokra lenne szükség a forgatásokon és kötelező irányelvekre a produkciós cégeknél. A #MeToo megteremtette a törést, elterjedt angol szakkifejezéssel a  feminist snap-et. Ez azt a pillanatot írja le, amikor a erőszakcselekményekről felgyülemlett  tapasztalatok és a hallgatás már kollektív ellenállásba csapnak át . Olyan hirtelen töréssé alakulnak, amely vitákat indít el. De amíg a tettesek nem vállalják a felelősségüket, és alig akad közöttük olyan, aki bocsánatot is kér, továbbra is szükség lesz erre a nőmozgalomra…

               Mindazonáltal azonban egy bocsánatkérésre mégiscsak sor került. Kaan Sezyum ismert komikus színész, zenész és író az Instragramon azt írta történetéről, hogy “rosszul ítélte meg a helyzetet”, és azonnal bocsánatot is kért. Mint közölte, csak azt tudja ígérni, hogy a jövőben senkinek sem fog okozni ilyen szörnyű megpróbáltatást. Szerinte a jövőben Törökországban is meg kellene honosítani az intimitáskoordinátor intézményét.

            Török szakértők vélemény szerint Törökországban korábban még sohasem keltett olyan nagy visszhangot a #Me Too, mint most a napjainkban. Hozzáfűzik azonban, hogy következetes jogérvényesítés és szerkezeti változtatások nélkül a nemes ügy megreked a közfelháborodásnál, amely ugyan jól érzékelhető, de következmény nélküli…

Flesch István – Türkinfo