2025. július 28.
Türkinfo Blog Oldal 416

Németországból egy bevándorló hátterű ország lett, mondja a német államfő

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Hatvan éve írta alá a Német Szövetségi Köztársaság és Törökország az első megállapodást arról, hogy török vendégmunkásokat fogad be az NSZK. Ennek alkalmából látogatott el Frank-Walter Steinmeier, Németország köztársasági elnöke kedden egy Ruhr-vidéki vasműbe, ahol a személyzet 45 százaléka bevándorló hátterű, írja az MTI.

Persze a bevándorló hátterűek többsége már a második vagy a harmadik generációhoz tartozik, sőt, többségük (52 százalék) már eleve német állampolgárnak született – ez 11,1 millió főt jelent a 83 milliós Németországban.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi, 2019-es adatai szerint összességében a német lakosság 26 százaléka, 21,2 millió ember számít bevándorló hátterűnek.

„Az évek alatt Németországból egy bevándorló hátterű ország lett” – mondta a német államfő a mülheimi Friedrich Wilhelm vasműben – „Százezrek érkeztek Törökországból, akik segítettek felépíteni a gazdaságot egy dinamikus időszakban, amikor Németországban munkaerőhiány volt. Ezek az emberek az évek során sokszínűbbé és nyitottabbá tették az országunkat, és gazdaságilag is megerősítették azt.”

Steinmeier szerint a bevándorlók munkája nélkül „az országban tapasztalható jólét nagy része megmagyarázhatatlan lenne”, többek között Észak-Rajna-Vesztfália tartományban is, ahol a vendégmunkások legnagyobb része a szén- és acéliparban helyezkedett el. „A munka hosszú távon nagy integrációs faktornak számít” – mondta az államfő.

A vasmű mellett Steinmeier meglátogatta Ergun Çagatay fotóművész Idevalósiak vagyunk (Wir sind von hier) című kiállítását az esseni Ruhr-múzeumban, ami bemutatta, hogy az első generációs vendégmunkások igen nehéz körülmények közé érkeztek az NSZK-ba.

„Meg lehet tanulni mindenekelőtt ebből a kiállításból, hogy nincs mit szépítenünk (…) ahogyan azt is, hogy nagyon nehezen ismertük fel a bevándorlás tényét”

– mondta a kiállításon a köztársasági elnök, aki végül a napot a bochumi Türkiyenspor német–török focicsapatnál zárta egy fekete tea és egy baklava mellett, írja a Zeit.

Forrás: telex.hu

Kina Yolladim Sana

A véltnél is régebbi lehet a világ első mozaikja

Forrás: Phys.org/www.origo.hu

A Törökország középső részén dolgozó régészek felfedezték a mediterrán mozaikok „ősét”. A darabka eredete több mint három és fél évszázadra nyúlik vissza és a bronzkorból származik. Bár önmagában is lenyűgöző, a kutatók azt remélik, hogy felfedezése segíthet jobban megérteni a meglehetősen titokzatos hettita nép történetét.

A mozaik a helyi híradások szerint Törökország fővárosától, Ankara városától mintegy három órányi autóútra került elő. A területet a tudomány Uşaklı Höyük néven ismeri, ami mintegy 3500 évvel ezelőtt egy hettita templom helyszíne volt. A régészek egy több mint 3000 festetlen kőből álló mozaikot fedeztek fel, amelynek természetes bézs, piros és fekete árnyalatait egykor különböző görbék és háromszög alakzatok létrehozására használták. Ez a műalkotás körülbelül 700 évvel megelőzi az eddig ismert, legrégebbi mozaikot, amely az ókori Görögországból került elő.

A helyszínen dolgozó kutatók úgy vélik, hogy egykor valamilyen lépcsőfok lehetett, és nem feltétlenül mozaiknak készült. Korára való tekintettel azonban nagyon is lehet, hogy minden mozaik „őse”, és az építés során használt ötleteket később a Földközi-tenger egész területén megismételték.

A mozaikok klasszikus korszakának ősei nyilvánvalóan kifinomultabbak
– mondta Anacleto D’Agostino, az Uşaklı Höyük ásatási igazgatója a ZME Science online tudományos portálnak. – Ez egyfajta első kísérlet volt erre.

Hozzátette: az emberek talán úgy érezhették, hogy szükségük van bizonyos geometriai minták előállítására, ami más, mint egy egyszerű burkolat.

A Kerkenes-hegy árnyékában, egy ősi templom területén fekvő helyszínt 2018-ban fedezték fel, a török és az olasz régészek azóta dolgoznak itt.

A csapat elmondása szerint nagy valószínűséggel Teshubnak szentelték, aki a hettiták viharistene volt és nagyjából megegyezik az ókori görög mitológia Zeuszával.

D’Agostino úgy véli, hogy bár ennek a mozaiknak a pontos felhasználása ismeretlen, de lehetséges, hogy rituális célt szolgál. A helyszínen kerámiatöredékeket és egy épület maradványait is felfedezték, amelyek eredeti méretére, lakossági szintjére és általános jelentőségére utalhatnak.

Uşaklı Höyük elveszett városa a szakemberek szerint Teshub fontos települése és istentiszteleti helye lehetett, amelyet gyakran említenek a hettita táblák. A késő bronzkorban élt nép ékírást használt és viszonylag sok szöveget hagyott maga után.

Forrás: www.origo.hu

Kiszivárgott: három ország is lekerülhet az EU feketelistájáról, Törökország a szürke listán marad

Kép forrása: www.pikrepo.com

Azok az országok, amelyek szerepelnek az EU feketelistáján, szigorúbb ellenőrzés alá esnek a tranzakciók vizsgálatakor. A Reuters értesülése szerint egy ország sem kerül fel újonnan a feketelistára, Törökország pedig a szürke listán marad.

Az Európai Unió pénzügyminiszterei levehetik a Seychelle-szigeteket, Dominikát és Anguillát az adózáési feketelistáról jövő héten, Panama viszont nem tudta teljesíteni az erre vonatkozó követelményeket – írja a Reuters egy birtokába jutott belső dokumentumra hivatkozva.

A listát 2017-ben hozta létre az EU, hogy ezzel lépgjen fel a széleskörű adóelkerülő gyakorlat ellen. A listát rendszeresen felülvizsgálták, és a reformok fényében levették róla az egyes országokat, de ugyanígy fel is lehetett rá kerülni.

Az EU adóügyi szakértői azért javasolják a fenti országokat a listáról való levételre, mert elkötelezettnek mutatkoznak az OECD nemzetközi adóelkerülési szabályokat rögzítő elveihez – áll a dokumentumban.

A három ország egyúttal az EU szürkelistájára kerülhet, amelyen olyan államok szerepelnek, amelyek mutatnak elkötelezettséget az adóreformok iránt, és folyamatban van az adórendszerük kiigazítása.

A döntést még az október 5-i Tanács-ülésnek még jóvá kell hagynia. Általában az adóügyi szakjavaslatokat a miniszterek elfogadják, de most az egyik állam felülvizsgálatával szemben az egyik EU-s tagállam kifogásokat emelt. A dokumentum további részleteket erről nem tartalmaz.

Panama is kérte az EU-t, hogy vegyék le a feketelistáról, de a Reuters birtokába jutott dokumentum szerint az ország nem mutat elkötelezettséget az adóügyi hiányosságai kijavítására.

Ha elfogadják a javaslatot, kilenc terület maradhat a feketelistán: Amerikai Szamoa, Fiji, Guam, Palau, Panama, Trinidad és Tobago, Vanuatu és az Amerikai Virgin-szigetek.

Forrás: www.portfolio.hu

Egy embert lelőtt, négyet megsebesített a Fenerbahce és a Besiktas korábbi játékosa

Kép forrása: aa.com.tr

Tragikus és érthetetlen hír járta be a török sportlapokat: a Fenerbahce és a Besiktas korábbi játékosa, Sezer Öztürk pisztolyával lelőtt egy férfit, további négyet pedig megsebesített. Az esetet egy közlekedési vita válthatta ki.

Még szeptember 16-án történt a bűncselekmény. A vitát állítólag az váltotta ki, hogy a fegyverrel lelőtt férfi és családja autója elállta azt az utat, ahol Öztürk és barátja próbált áthaladni. A közlekedési helyzet hamar elfajult, ahol állítólag kések is előkerültek, Öztürk pedig tüzet nyitott, és elmenekült. A lövések egy emberrel végeztek, további négyet megsebesítettek.

Egy szemtanú beszámolója szerint Öztürk a menekülő Halil Ibrahim S-t szándékosan lőtte le, ezt követően külföldi rendszámú kocsijával elhajtott a helyszínről.

Forrás: www.goal.com

Ismét történelmi mélyponton a török líra

Kép forrása: www.pikrepo.com

A török líra árfolyama történelmi mélypontra, 8,8995-es szintre gyengült a dollárral szemben vasárnap késő este, azóta 0,4 százalékot erősödött. A pénzromlást a múlt heti váratlan kamatcsökkentés után az pörgette fel a hétvégén, hogy Tayyip Erdogan elnök kijelentette, hogy Törökországnak továbbra is szándékában áll megvásárolni Oroszországtól az S-400-as rakétavédelmi rendszerek második tételét, ami elmélyítheti a szakadékot a NATO-szövetséges Washingtonnal, és újabb amerikai szankciókat válthat ki. Az Egyesült Államok korábban szankciókat helyezett kilátásba, ha az ország továbbra is vásárol a fegyverrendszerből.

Ennek ellenére a török részvénypiac jól teljesít a nap folyamán, hasonlóan más feltörekvő ország tőzsdéihez. Az emelkedést annak a reménye táplálja, hogy a kínai ingatlanfejlesztő, az Evergrande adósságainak átütemezését megtámogatja a kínai állam, így elkerülhető a vállalat kötvénypiaci csődje.

A líra az idei év eddigi legrosszabbul teljesítő feltörekvő piaci valutája, amely az év eleje óta mintegy 16 százalékot veszített értékéből a legfontosabb devizákhoz képest, míg egyedül a dollár ellenében 20 százalékos a veszteség.

A líra elmúlt napokban látott gyengülésének korábbi előzménye, hogy múlt héten csütörtökön a török központi bank 100 bázisponttal 18 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat, miközben a piac arra számított, hogy marad a 19 százalék. A lépést Erdogan elnök erőltethette, ugyanis álláspontja szerint a gazdaságnak további monetáris stimulusra van szüksége, az immár 19,25 százalékra, rekordmagasra növekvő infláció ellenére is.

Forrás: www.vg.hu

Mit kell beszereznünk

Újabb orosz rakétavédelmi rendszert vehet Törökország

Kép forrása: EPA/SERGEI ILNITSKY

Erdogan török elnök leszögezte, hogy az amerikai szankciók ellenére is újra vásárolnának az orosz S-400-as rakétavédelmi rendszerből.

Hiába hozott Törökország számára amerikai szankciókat az orosz S-400 rakétavédelmi rendszer megvásárlása, az ország elnöke Tayyip Erdogan továbbra is szorgalmazza még egy hasonló rendszer megvásárlását – írja a Reuters.

A török vezető a CBS News vendégeként adott interjút, ahol megerősítette, hogy senki nem szólhat bele, hogy a NATO tag Törökország milyen védelmi rendszereket vásárol. Az Egyesült Államok korábban már kilátásba helyezett szankciókat, ha az ország továbbra is vásárol a fegyverrendszerből.

Erdogan elmondta azt is, hogy a nyilvános beszédeiben a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok fontosságát előszeretettel hangoztató amerikai elnök, Joe Biden sosem hozta fel találkozóik során az emberi jogok törökországi helyzetének kérdését.

Forrás: www.vg.hu

Soha nem látott még tíz másodpercbe sűrítve annyi szerencsétlenkedést, mint a török bajnokin

Kép forrása: en.wikipedia.org

Év végi kabaréba illő tíz másodpercnek lehettek szemtanúi a helyszíni szurkolók és a tévénézők a török labdarúgó-bajnokság másodosztályában rendezett Genclerbirlig-Boluspor mérkőzésen.

A hét, illetve hat lejátszott mérkőzés után a tabellán egymás mögött a 9. és 10. helyen álló hazaiak és vendégek az első félidő végére tartogatták a poént, amikor ezt láthatták a szurkolók.

A fehérben játszó Boluspor a mérkőzés folytatásában sem tudott a kapuba találni, a hazaiak ugyanakkor a 49. percben lőttek egy gólt, amivel megnyerték a mérkőzést.

Forrás és a videó: www.origo.hu

16,474FansLike
639FollowersFollow