Elemzés helyett, amit hivatottabbak már amúgy is folyamatosan végeznek, mi itt a török és a nemzetközi sajtót szemlézve csak némely jellemző idézetet villantunk fel a választások kimeneteléről, győztesekről és vesztesekről.

            – Nyugaton vágyálmokat szőttek és hiú ábrándokat kergettek a törökországi hatalom- és rendszerváltásról. Tömören így foglalható össze a baloldali demokratikus értelmiséghez szóló Der Freitag című tekintélyes német hetilap írása, amely egyben sejteti, hogy ez a fajta szellemi beállítottság elhomályosíthatta a politikai megfigyelők tisztánlátását, részben magyarázva kommentátorok, közvélemény-kutatók tévedéseit is. 

            – A kényes gazdasági helyzetben és a földrengés nyomán kétségtelenül csorbát szenvedett Recep Tayyip Erdoğan elnök jó híre. Ennek ellenére azonban szemlátomást csak mérsékelten vesztett tekintélyéből. Így látta a helyeztet a cikket jegyző Lutz Herden, a berlini újság politikai rovatvezetője, aki egykor utolsóként irányította a már átalakuló NDK televíziójának hírszerkesztőségét. Értékelése szerint az államfő makacsul és ambiciózusan nacionalista kül- és főleg regionális politikát folytatott, amelyet mindenekelőtt szuverenitásra és önérvényesítésre irányuló törekvés jellemzett. Eközben gyakran mindent egy lapra feltevő kockázatos játékot is űzött, s nem töltötte el mély rokonszenv érzése bármely szövetség kánonja iránt sem, a NATO-ét is beleértve. Értékfelfogás és szövetségi filozófia oldaláról tekintve mindennek volt nevezhető, csak nyugatbarátnak nem.

            – Mindamellett sokat tett azért, hogy hazáját még magasabb nemzetközi rangra emelje. Sok EU-országban, kiváltképp Németországban túl hangosan és elhamarkodottan fejtegették, hogy Kemal Kılıçdaroğlu várható győzelme után majd minden másképp lesz. Erdoğan ezt nem felejtette el. S most megerősítve érzi magát abban, hogy a folyamatosság nevében cselekedjék, s ne maradjon adósa bírálóinak. Előreláthatólag Törökország éppoly kevéssé engedi majd meg, hogy befogják az európai fogatba, mint amennyire NATO-tagországként sem óhajt elköteleződni a szövetség Oroszországgal szembeni politikája mellett – olvasható a baloldali-rendszerkritikus Der Freitag hasábjain.

            A Habertürk török hírportál szerkesztője, Oray Eğin különös következtetésre jutott: jóllehet a veszélyekre előzetesen már sokszor figyelmeztették az ellenzéki Köztársasági Néppártot, a CHP-t, az mégis szépen besétált az AKP csapdájába, amikor Kemal Kılıçdaroğlu pártelnök vezetésével indult harcba. Márpedig nálánál a kormánypárt a maga számára még álmában sem tudott volna könnyebb leküzdésre alkalmasabb ellenfelet találni. Ennek aztán meg is lett a következménye: sok szavazó megingott, és nem reá szavazott, mert szembesült azzal az egyébként általában hellyel-közzel ismert ténnyel, hogy Kılıçdaroğlu alevi kurd származású. A jelölt ezt ez alkalommal először nyilvánosan büszkén meg is vallotta. Ám köztudott, hogy az aleviekkel szemben mindmáig erős előítéletesség nyilvánul meg a török társadalom elmaradottabb, legkonzervatívabb muzulmán rétegeiben.

            A szerző szerint többek között a hadi-, gáz- és építőipar, valamint a kormánnyal szerződő vállalkozók a választások nagy nyertesei. Diadalt ült az a propagandajelszó is, amely szerint „ha valaki, akkor Erdoğan az, aki valóban le tudja gyűrni a nehézségeket”. A világjárvány, a gazdasági bajok, a földrengés következményei háttérbe szorultak. Az igazság az, hogy Törökország még nem áll készen a nagy váltásra, és Erdoğannak még messze nem fellegzett be. Ez megmutatkozott a parlamenti erőviszonyok alakulásában is – olvasható a cikkben.

            Politikai megfigyelők az ellenzéki pártszövetség vereségének okai között valóban azt is firtatják, vajon nem lett volna-e jobb, ha vezetésére Kılıçdaroğlunál alkalmasabb személyiséget választanak. Őt ugyan a társadalom széles köreiben ellenfeleinél „tisztább kezű” politikusként tartják számon, de személyes vonzerő, főleg azonban szónoki képességek dolgában nem állja ki az összevetést Erdoğannal. Talán éppen az az Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármester vihette volna diadalra a Nemzeti Szövetséget, aki a CHP színeiben 2019-ben nagy szavazatkülönbséggel, a kurd kolónia döntő támogatásával hódította el a török világváros vezetését az AKP-tól. Ebben a vonatkozásban nem minden célzatosság nélkül ismertette részletesen az egyik vezető török napilap, a Hürriyet a kitűnő szónoknak bizonyuló politikus ünnepi buzdítását. Ebben megemlékező nagygyűlésre hívta honfitársait Isztambul, az egykori Konstantinápoly győzedelmes bevételének 570. évfordulója alkalmából, ám amelyben a dicső múlt hőseinek kijáró hazafias főhajtás mellett nem kerülte ki a mostani keserű választási vereség tanulságait sem.

            „Mindent újrakezdünk! Ne csüggedjetek! Ha mindenben úgy cselekszünk, mint eddig, akkor nem is várhatunk más eredményt!” – ilyen főcímekkel idézte a lap a felvillanyozó állásfoglalást. Mi itt most szükségesnek tartjuk, hogy ismertessük e vérbeli politikusnak a választási kudarc körülményei között is emelkedett hazafiságról, józanságról, mértéktartásról és pontos helyzetfelismerésről tanúskodó szavait. Mindez szokatlan a mi máshoz szokott fülünknek.

            Tisztelt honfitársaim! Május 28-ával véget értek a választások. De mint olyan politikus, aki Gazi Mustafa Kemal nyomán azt vallja, hogy a népfelség, a szuverenitás feltétel nélküli és elidegeníthetetlenül a nemzeté, azt kívánom, hogy ezek az eredmények áldást hozzanak nemzetünkre és szép hazánkra. Törökországnak jelenleg arra van szüksége, hogy a viszonyok gyorsan visszatérjenek a normális mederbe, és megoldást leljünk a valódi problémákra.

            Tudom, hogy napjainkban nagy csalódást élnek át tízmilliók. De kedves gyermekeink, semmiképpen ne szomorkodjatok! Drága ifjaink, semmiképpen se essetek kétségbe! Hölgyeim, soha ne aggodalmaskodjanak! Uraim, továbbra is emelt fővel járjanak! Mert mi olyan nép vagyunk, amely rövid időn belül is nagy dolgokra képes. És most újra képesek leszünk… Mert a múltban is együtt arattunk sikert. Figyelem! Senki se veszítse el bátorságát, mert minden kezdődik újra. Ne felejtsétek el, hogy a változás az egyetlen állandóság – mindenütt, minden körülmények között… Más eredményre aligha számíthatunk, ha mindenben régi módon cselekszünk.

            Ezért úgy kívánunk cselekedni, miként Mustafa Kemal Atatürk 38 évesen, előtte pedig 21 évesen Mehmed szultán, a Hódító, törökül Fatih. 1453. május 29-én Fatih nemcsak az ősi várost hódította meg, hanem lakosainak szívét is. Így vált véglegessé a hódítás. Mi is most a szívek birtokbavételére indultunk, s a jövőben is ilyen hódításra törekszünk.”

            Az ékesszólás elismert mestere, Erdoğan sokak szerint minden hangfekvésben hatásosan érvelt, akár békítően-behízelgőn, akár élesen támadólag lépett fel. Mindig célközönségétől és a helyszíntől függően. A vallási szónoklattanból már kitűnő előképzést kaphatott egykori iskolájában, ahol muzulmán prédikátorok felkészítése is folyt. Bülent Mumay isztambuli újságíró, akinek publicisztikái törökül és német fordításban rendszeresen megjelennek a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) internetes kiadásában, Miért nem győzték le Erdoğant? című írásában kiemelte az államfői választási hadjárat fontos vallási vonatkozásait is. A múzeumból visszaalakított Hagia Sophia-mecsetben a választás előtti estén az AKP-hívek vallási jelszavakat skandáltak, Erdoğan pedig egy Korán-szúrából recitáltt: „…és mindannyian kapaszkodjatok erősen Allah kötelébe, és ne széledjetek szét. Mert ha szétszéledtek, el is gyengültök.” A török újságíró szerint Erdoğan Allah kötelén a saját kormányát értette, s ezzel azt üzente választóinak, hogy talán elkövettem hibákat, de ne forduljatok el tőlem, mert akkor ti lesztek a vesztesek.

            A vallási tömegrendezvények csúcspontja azonban két nappal a május 28-i döntő választások előtti pénteken a Barbaros Hayrettin tengernagy emlékét megörökítő pompás dzsámi ünnepélyes felavatása volt. Ezen kormánya és pártja több vezető tagjának kíséretében megjelent és imát mondott Recep Tayyip Erdoğan, valamint Dr. Ali Erbaş, a vallásügyeket intéző hivatal, a diyanet iszlámtudós főméltósága. A dzsámi Leszbosz sziget ama híres szülöttének nevét viseli, aki már fiatalon elismerést szerzett ritka tengerészi rátermettségével és hajósszakmabeli jártasságával. Eredeti kalózkörnyezetéből kiemelkedve oszmán szolgálatba lépett. A birodalmi haditengerészetben rangban gyorsan emelkedett, s parancsnokként a vezetésével kivívott győzelmek sorozatával a 16. század első felében hosszabb időre biztosította az oszmán hadi fölényt a Földközi-tenger tág térségeiben. A pasa nevéhez fűződik Észak-Afrika széles parti sávjának birtokbavétele is a konstantinápolyi trón számára. Páratlan érdemeiért Nagy Szulejmán szultán hajóhadának vezértengernagyává, kapudan pasává nevezte ki. 

            A Demirören hírügynökség jelentése szerint a köztársaság elnök Isten áldását kérte az egyszerre húszezer muszlim igazhívő együttes jelenlétéhez és közös fohászkodásához teret biztosító dzsámira, amelynek épülettömbjében van mélygarázs, könyves kávézó, kisdedóvó, digitális-adiovizuális művészeti terem, valamint több más sokcélú szalon is. A dicső flottaadmirális dzsámijának isztambuli kerületét azért hívják Leventnek – árulta el az áhítatot vezető államfő –, mert annak idején a szárazföldön itt állomásoztak, pihentek meg a kapudán pasa „rettenthetetlen tengeri daliái”, oszmán-török elnevezéssel leventjei, vagyis szabad magyar fordításban vitéz leventéi.                                   

            Erdoğan fennkölt gondolatokat osztott meg hallgatóságával a határokon túli törököket és a hazai nemzetiségeket illetően is. Még a választások első fordulója előtt egy beszédében kijelentette: „A Balkántól a Kaukázusig bárhol volt is található valamely honfitársunk, rokonunk, soha nem hagytuk őket cserben, akár egyetlenegy testvérünket sem. Egy évszázadnyi vágyakozás után kölcsönösen újra érezhettük szívbéli közelségünket a balkáni törökökkel is, és ismét magunkhoz ölelhettük mindazokat az országokat, amelyekkel közös a nyelvünk, vallásunk és kultúránk.

            Nem lehetünk eléggé hálásak Istenünknek, amiért Törökországot adta nekünk hazánknak. Mert ebben a Törökországban történelme folyamán mindenkor biztonságos és kényelmes otthonra lelhetett minden bajba jutott testvérünk: akár cserkesz, tatár, gagauz, albán, pomák, bosnyák, türkmén, ahiska, üzbég vagy ujgur volt.”

            Az elnök külön a kurd lakossághoz is fordult, arról igyekezvén meggyőzni a legnépesebb etnikai kisebbség tagjait, hogy kormánya és személy szerint ő is mindenkor védelmezte érdekeiket. Érzelmes szavaiból, amelyeket kedves kurd testvéreim megszólítással vezetett be, ismét a Hürriyet beszámolója alapján ismertetünk néhány jellegzetes fordulatot: „Kurd testvéreimet senki nem kényszerítheti fegyverrel arra, hogy megtagadják, elzálogosítsák tényleges céljaikat, akaratukat. Anyák többé nem fognak sírni ebben az országban, mert hatalmas erőfeszítéseket tettünk azért, hogy ne kelljen sírniuk, és hogy ne szakadjon meg a szívük. Őszinte erőfeszítéseinknek ti vagytok legközelebbi tanúi. Természetesen mi is mulasztottunk néha, nem mindent tudtunk elérni, amit akartunk. De mindenki láthatja, hogy mit adtunk Törökországnak az emberi jogok és a szabadságjogok területén. És ebben biztosan nem engedünk meg visszalépést.”

            Az elnök éles hangon kijelentette, hogy „velünk találja szembe magát, aki fel szeretné támasztani a terrorizmustól szenvedő régi Törökországot. Ám szintén mi fogjuk útját állni azoknak, akik fegyvert adnak sajnálatra méltó kurd gyermekek kezébe, hogy végezzenek katonáinkkal, rendőreinkkel, embereinkkel. Így járnak továbbá mindazok, akik imperialista erők zsoldjában megzavarják nemzetünk békéjét. Aki pedig megkísérli a ti jogaitokba való beavatkozást, egyenesen Tayyip Erdoğan és Népi Szövetsége akadályába ütközik.

            Ha az én uram, istenem életben tart, és népemnek is erőt ad, gyermekeinket soha senki nem kényszerítheti már erőszakkal a hegyekbe (a terroristákhoz való csatlakozásra – a szerk.). Azon munkálkodunk, hogy Törökország teljes nyolcvanöt milliónyi lakossága számára szabadabb, békésebb és virágzóbb otthont teremthessünk. Török évszázadunkat kurd testvéreink támogatásával mindannyian együtt fogjuk felépíteni, beteljesíteni”.

            Kétségtelen, hogy a török köztársasági elnök csillogó szónokiasságával nagyon sokakat erős lebilincselt és és lelkesített. Sokan másokat viszont jóval kevésbé érintette meg fellengzősnek érzékelt retorikája, amely néhol heves ellenérzéseket szült. Ez azért van így ellenzéki újságírók szerint, mert Erdoğan a teljes igazságnak csak kisebb részét adta elő, nagyobbik, fontosabb hányadát azonban, éppen a kurd kérdésben, elhallgatta. Mégpedig azt, hogy állításaival ellentétben nemcsak „a kurd terrorista PKK” megsemmisítésére törekszik, hanem a politikai jelentéktelenségig akarja visszaszorítani az egész demokratikus kurd és kurdbarát mozgalmat is. Ennek pártja, a HDP ugyanis a jövőben újra veszélyeztetheti az AKP abszolút parlamenti többségét.

            Erre figyelmeztetett az Artı Gerçek (Igazság Plusz) című ellenzéki lapban Baskın Oran ismert török történész-publicista és kisebbségkutató politikai aktivista. Szerinte az új-régi elnök még mindig nem mondott le arról, hogy politikailag tönkretegye Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármestert, az ellenzék kimagasló alakját, s így mentelmi jogának felfüggesztetésével erőlteti egy korábbi becsületsértési perben való elítéltetését. Hasonlóképpen végleg dűlőre akarja vinni a népszerű baloldali-demokratikus HDP általa és szélsőjobboldali-kurdgyűlölő parlamenti szövetségesei által kezdeményezett betiltását. Az egyetemi katedrájáról puccsista tábornokok által kétszer is elmozdított professzor, aki közeli barátja volt a meggyilkolt Hrant Dink örmény-török lapszerkesztő-újságírónak, valamint szervezője az első világháborús oszmán örményüldözésért bocsánatkérést kezdeményező internetes aláírásgyűjtésnek, cikkében állítja: Erdoğan természetéből, ideológiájából és helyzetéből adódóan arra lehet következtetni, hogy még az eddiginél is keményebb belpolitikai irányvonalra tér. Ebben pedig támaszkodhat a köztársaság történelmének legjobboldalibb nemzetgyűlésére. Igaz, a szerző mindehhez hozzáfűzi, hogy bárcsak ne legyen igaza…

            Az azonban igaz, hogy az államfő és pártja a választási hadjárat során nem válogatott finnyásan az ellenfeleket lejárató propagandaeszközökben. Fő módszere az volt, hogy Kemal Kiliçdaroglut, aki azt ígérte, hogy az ország hajóját a tekintélyuralomból visszakormányozza a demokrácia kikötőjébe, nagy nyilvánosság előtt terrorközelinek nyilvánította. Méghozzá azon az alapon, hogy Nemzeti Szövetségét szavazataival támogatta a „terrorista PKK befolyása alatt működő HDP”. Amelynek vezetői közül a kormány többeket börtönbe juttatott, illetve számos polgármesterét önkényesen és törvénytelenül leváltotta – szintén álítólagos PKK-kapcsolataikra hivatkozva. A már idézett Bülent Mumay Isztambulból azt is megírta, hogy Erdoğan fia alapítványának munkatársai röplapokat osztogattak Kiliçdaroglu hamisított aláírásával, azt a látszatot keltve, miszerint a szöveg állítólagos aláírója győzelme esetén szabadon engedte volna az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Abdullah Öcalan PKK-vezért. De terjesztettek olyan megbabrált videókat is, amelyeken Kiliçdaroglut együtt mutatták többek között Murat Karayılannal, a PKK egyik alapítójával, az észak-iraki hegyekben bujkáló jelenlegi hadműveleti főnökkel. E propagandafogás azt sugallta, hogyha Erdoğan veszít, az ország „terroristák kezébe kerülhet”, s „területét akár fel is oszthatják”. Mindezt Devlet Bahçeli, az elnök fő szövetségese, a szélsőjobboldali, nacionalista és kurdellenes MHP vezére azzal a kijelentésével tetézte, hogy „minden egyes olyan szavazat, amelyet Kiliçdaroglura adnak, katonáinkra kilőtt fegyvergolyó”.

            Ám lehetséges, hogy a fölöttébb ügyes és taktikus államférfinak számító harmadszori választási győztes ez alkalommal is szolgál majd meglepetésekkel. Talán még kellemesekkel is. Most meg csak annyi biztos, hogy immáron a hatalom zavartalan birtokában készülhet élete nagy álmának teljesülésére. Októberben országa élén legfőbb méltóságként ő ünnepelheti népével együtt a Török Köztársaság kikiáltásának századik évfordulóját. A törökországi tömegek által halhatatlan nemzeti hősként tisztelt Mustafa Kemal Atatürk művének centenáriumi ünnepe alkalmat szolgáltathat neki arra, hogy kegyes vagy akár nemes gesztust gyakoroljon korábbi ellenfelei iránt. Esetleg enyhítsen a neki tulajdonított „vaskezű szigorúságon”, hogy megkezdhesse a visszatérést a pályája kezdetén általa meghirdetett, majd feladott reménykeltő iszlám demokrácia jelszavához. Például olyan közkegyelem kihirdetésével, amely lehetővé tenné sok-sok elítélt rendszerbíráló demokratikus török és kurd újságíró szabadulását is.

            E bizakodó feltételezést azonban még nem kísérik kedvező előjelek. Bár a napokban feltételesen szabadlábra helyezték az Atatürk alapította Cumhuriyet (Köztársaság) című napilap egy cikkéért elzárásra ítélt újságíróját, Bariş Pehlivant, de néhány órával a végleges választási eredmények közzététele után ismét bezárult mögötte a börtön kapuja. Szükségesnek tartották ugyanis éppen most végrehajtani azt az ítéletet, amelyet egy másik eljárásban szabtak ki rá. Ám nem lehetnek nyugodtak az FAZ szerkesztőségében sem, mert a török hatóságok szemében erősen kifogásolható tartalmú jelentései miatt 20 hónapi szabadságvesztésre ítélték tudósítójukat, az Isztambuli levelek népszerű szerzőjét. Tény, hogy a végrehajtást próbaidőre felfüggesztették. „Viszont ha én a jövőben szintén olyasvalamit cselekszem, ami a rendszer szemében bűncselekmény, akkor rám is ugyanúgy börtön vár, mint Barişra. Így tehát ne csodálkozzanak, amiért egy ideig nem olvashatnak tőlem levelet. Vigyázzanak magukra”! – üzente Bülent Mumay.

Flesch István – Türkinfo