„Biztosan félreértettem, amikor azt mondták, hogy felfelé akarnak túrázni a Tahtalı Dağıra és onnan lejönni a felvonóval, ugye?”
– kérdezte első találkozásunkkor kísérőnk, Fuad, az Olympos Beydağları Tengerparti Nemzeti Park munkatársa. Merthogy ő már többtucatnyi túrát vitt az útvonalon, de felfelé mindenki a felvonóval megy. Az edzettebbek gyalogolnak csak, de ők is legfeljebb a csúcsról lefelé, mert mégiscsak 1400 méter szintkülönbségről van szó. „Őrült magyarok!”, láttam a tekintetében, amikor elmondtuk neki, hogy nem, nem értette félre. Akkor ilyenformán ez az út neki is az első lesz, közölte rezignáltan.
Ősszel alkalmam nyílt részt venni egy törökországi túrán a török turisztikai ügynökség meghívására, szerencsére úgy, hogy a célpontot és az útvonalat magam választhattam. Így került sor az Antalya melletti Tahtalı Dağı, azaz a török Olimposz megmászására, méghozzá három hasonszőrű magyar kolléga társaságában.
Miért választottam a hatalmas országból pont ezt a hegyet? Elsősorban azért, mert a 2366 méter magas Tahtalı Dağı közvetlenül a Földközi-tenger mellett tör az égbe, ami ritka látványos kulisszát szolgáltat a túrának, a strand pedig levezetésnek tökéletes. Másodsorban azért, mert bele akartam kóstolni a nevezetes Lükiai útba, amiről nemrég egy olyan élvezetes cikket olvastam a Szépkilátáson, hogy rögtön megjött hozzá a kedvem – ráadásul a beszámolóból pont a hegy megmászása maradt ki. Harmadrészt pedig azért, mert a hegy közelében van Antalya, ami Isztambul után itthon a legismertebb török város, köszönhetően annak, hogy évente több tízezer magyar érkezik ide nyaralni.
Hátrányba került, de fordítani tudott a belga labdarúgó-válogatott Törökország ellen a Nemzetek Ligája 5. fordulójában. Az A-liga 1. csoportjában játszott mérkőzésen Arda Güler hiába szerzett hatalmas gólt szabadrúgásból, a 2–1-es vereség miatt a törököknek biztossá vált a búcsú, a következő kiírásban a B-ligában szerepelnek majd.
Ötödik vereségét szenvedte el sorozatban a török válogatott, amely Arda Güler szabadrúgásgóljával még vezetett is a belgák ellen – a Real Madrid játékosa nagyjából 27 méterről tekert a jobb felső sarokba.
Novemberre egyre több törökországi piacon jelenik meg a nyers olajbogyó, amit megvásárolva saját magunk is tartósíthatunk. Azt tudtad, hogy mind a fekete, mind a zöld olajbogyót ugyanarról a fáról szüretelik le? A különbség a szüretelés időpontja és a tartósítás módja között van.
Mielőtt Törökországba költöztem, nem ettem túl gyakran olajbogyót, soha nem vettem magamnak. Így aztán furcsa is volt, hogy a török emberek elképzelhetetlennek tartják az olajbogyó elmaradását egy reggelizőasztalról. Több török ismerőstől hallottam már egy-egy külföldi utazás élménybeszámolója során, hogy néhány nap elteltével hiányozni kezdett nekik az olajbogyó, a fehér sajt és a török tea – vagyis a hagyományos török reggeli alapkellékei.
Na de vissza az olajbogyóhoz, és az első időszakhoz, amikor kiköltöztem. Alapvetően szerettem az ízét, és gyorsan megszoktam, hogy a bevásárlólistán majdnem olyan fontos tétel, mint a kenyér. Elbűvölve figyeltem a helyieket, ahogyan gyakorlottan felszúrják a villájukra, míg nekem mindig szanaszét gurult és ugrált a tányéromon. Aztán ahogy szépen lassan fekete öves törökországi lakos lettem, már azt terveztük, hogy saját magunk készítjük el az éves olajbogyóadagunkat. Ez pedig nagy feladat, hiszen egy átlagos török ember évente 4 kilogramm olajbogyót is elfogyaszt.
Az olajbogyószüret
Törökország igazi olajfatermesztő nagyhatalom, a világ öt legjelentősebb olajbogyót előállító országa között van. Nemcsak a termés, de az abból préselt olívaolaj is fontos helyen szerepel az exportcikkek listáján. Az olajbogyószüret október-novemberben kezdődik, és fajtától függően akár februárig is elhúzódhat. A Földközi-tenger medencéjében őshonos olajfa nem minden évben hoz ugyanannyi termést, a hozamra jellemző a ciklikusság. Kétévente van termésdömping, utána szerényebb mennyiséget lehet leszedni a fáról. Több mint száz olajfafajta ismert, és mindegyik gyümölcsének más karakteres tulajdonságai vannak. A nagyobb méretű termés például ideális töltött olajbogyó előállítására, míg más, kisebb fajták magas olajtartalmuk miatt inkább préselésre alkalmasak.
A török Mediterráneumban sok családnak van kisebb olajfaligete, ők nem kifejezetten eladásra termelnek. Annyi fájuk van, amelyről a termést leszüretelésével saját maguknak elegendő olajbogyót tudnak tartósítani, illetve olívaolajat tudnak készíttetni. Utóbbit az arra szakosodott feldolgozóüzemek végzik, ahová bárki beviheti a saját termését. Ebben az időszakban akár sorállás is lehet, de a kisebb üzemeknek éppen az a lényege, hogy az általad leadott termésből készült olajat adják a kezedbe.
Az olajbogyószüret nem könnyű, ha kézzel, hagyományos technikával végzik. A fák alá hálót terítenek, majd kézzel, esetleg hosszú botokkal elkezdik módszeresen ütögetni az ágakat, hogy a hálóra potyogjon a gyümölcs. Nagyon fontos, hogy az olajbogyó ne sérüljön meg, mert akkor a tartósítás során gyorsan megromlik. Ezt követően a céltól függően ládákba vagy zsákokba szedik a termést. A szüret ideje alatt az egész család, reggeltől estig az olajfák alatt hajlong, és gyűjti a lepotyogott gyümölcsöt. Igazi családi esemény, amelyen ott van mindenki, aki csak ráér. A nagyobb olajfaligetekben természetesen gépesített módszer is létezik a termés szüretelésére. Egy liter olajhoz mintegy 15-20 kg gyümölcs szükséges.
Mindössze két mérkőzést követően távozott a Fenerbahce kispajáról Dirk Kuyt.
A korábbi liverpooli kedvenc azután vette át ideiglenesen a csapatot, hogy az addigi vezetőedző, Ismail Kartal lemondott. A holland szakemberre nehéz kihívás várt, mivel második meccse épp egy Liverpool elleni Bajnokok Ligája-találkozó volt. Ezt 3-2-re megnyerte a török együttes, ám a Corum elleni siker (5-0) alkalmával már nem Kuyt ült a kispadon.
A Fenerbahce csak szerdán közölte, hogy Kuyt a távozás mellett döntött, ezért szerződést bontottak a bravúrgyőzelmet szállító szakemberrel.
A holland edző ügynöke, Rob Jansen az Ad.nl portálnak azt mondta, bár a tervek szerint Kuyt mindössze három mérkőzésre kapott most megbízatást, elképzelhető, hogy akár szezon végéig is maradhat. Ebből végül csak kettő találkozó lett.
Legalább 16 ember meghalt, további 13 pedig megsérült egy robbanásban, amely a nyugat-törökországi Izmir kikötőváros közelében, egy vas- és acélgyárban történt.
A hatóságok szerint valamennyi halálos áldozat és sérült a Habas üzemben dolgozott, amely Törökország egyik vezető acélgyártójához tartozik. A helyszínen készült felvételeken hatalmas tűz látható a gyár területén, amelyből magas füstoszlop emelkedik a levegőbe.
A helyi kormányzó szerint a robbanás dél körül történt, miután összeomlott egy daru, amely egy cserekazánt szállított. A lezuhanó anyagok az alattuk lévő kemencébe estek, és ez okozta a robbanást.
Egy ukrán kutató, Olekszandr Volok történelmi archívumokból hozta nyilvánosságra a mai Odessza területén állt oszmán erőd, Hadzsibej egy eddig ismeretlen, 1789-ben rajzolt térképét. Az újonnan előkerült tervrajz jelentősen megkönnyíti a szakemberek számára a tengerparti védművek és a környező polgári épületek pontos régészeti azonosítását.
Andrij Krasznozhon elemzése szerint az 1789-es térkép legfontosabb hozadéka, hogy egyértelműen tisztázza az egykori erődítmény pontos elhelyezkedését és alaprajzát. A rajz alapján a létesítmény alapozása sokszög, azaz poligonális alakú volt, ami igazodott a korabeli oszmán katonai építészet és a helyi terepviszonyok sajátosságaihoz.
A dokumentum megerősíti azokat a régészeti hipotéziseket, amelyeket az odesszai Primorszkij körút környékén végzett közelmúltbeli ásatások során állítottak fel a szakemberek. A történész kiemelte, hogy a vár pontosan a mai tengerparti sétány felső részén, a sziklafalhoz közel, két vízmosás között félúton helyezkedett el. Ezen a területen az utóbbi években 14. és 18. század közötti kulturális rétegeket, erődítménydarabokat, fegyvermaradványokat és ólomlövedékeket tártak fel.
A bemutatott térkép nem csupán a katonai objektumokra fókuszál, hanem aprólékos részletességgel ábrázol polgári épületeket is. Különös hangsúlyt kapott egy görög származású vállalkozó, Aszporidisz kávéháza, amely a Hadzsibejből kivezető főút mentén állt. A modern városszerkezettel összevetve a kutatók megállapították, hogy az egykori vendéglátóhely a mai Hrecka és Jevropejszka utcák sarkán helyezkedett el. A rajzoló a kávéházhoz tartozó gazdasági épületeket, a lakóházakat és az egész birtokot övező kerítést is gondosan felskiccelte. Krasznozhon felvetette, hogy a létesítmény alapos dokumentálása összefügghet azzal a ténnyel, miszerint az orosz tisztek 1789-ben éppen ebben a vendéglőben ünnepelték meg az oszmán erőd sikeres bevételét.
A hadi és polgári épületek mellett a forrás értékes topográfiai adatokat is szolgáltat a városiasodás előtti tájképről. A készítő több nagyméretű halomsírt, úgynevezett kurgánt is feltüntetett a mai Odessza történelmi központjának területén, amelyek az öböl part menti zónájának vízválasztóin emelkedtek. A térkép alapján az egyik legjelentősebb kurgán a mai Uszpenszka utca kezdeténél magasodott. Az irat egy egykori török világítótornyot is jelöl, amely a modern Langeron-fok feletti sziklafalon állt, segítve a fekete-tengeri hajózást. Ezek az adatok kiemelt jelentőségűek a várostörténeti kutatások számára, mivel rögzítik a terület 18. század végi, a nagyszabású orosz beépítések előtti természetes arculatát.
A Fekete-tenger északi partvidéke a 18. század második felében a terjeszkedő Orosz Birodalom és a védekező Oszmán Birodalom közötti geopolitikai küzdelmek fő színtere volt. A térségben a középkortól kezdve létezett egy kisebb település, amely a 14. században a Litván Nagyfejedelemség, később a Krími Kánság, majd az oszmánok fennhatósága alá került.
A törökök egy masszív erődöt emeltek a stratégiai fontosságú öböl felett, amelyet Hadzsibej néven ismertek. A helyőrség feladata a tengeri kereskedelem ellenőrzése és az orosz betörések megakadályozása volt. A terület a korszakban egy többnemzetiségű határvidéknek számított, ahol az állandó katonai feszültség ellenére jelentős kereskedelmi tevékenység zajlott.
A sorsfordító események az 1787 és 1792 között zajló orosz–török háború idején következtek be, amely az orosz fekete-tengeri dominancia megszerzését célozta. José de Ribas (Oszip Gyeribasz) spanyol származású admirális vezetésével az orosz csapatok és a fekete-tengeri kozákok 1789 szeptemberében ostrom alá vették, majd elfoglalták a várat. A terület az 1792-es jászvásári békével került hivatalosan is II. Katalin cárnő uralma alá.
A sérült erődöt a hódítók hamarosan lebontották, és a helyén 1794-ben elkezdték a modern Odessza városának és kikötőjének építését. Az 1789-es térkép az utolsó pillanatokat örökíti meg, mielőtt a régi oszmán védmű végleg eltűnt volna a formálódó orosz birodalmi kikötőváros utcái alatt.
We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it.