Az ingyenjegyet Konstatinápolytól Budapestig ismét Eötvös jóvoltából kapta meg Vámbéry. 1864. május 29-én kötött ki hajója a Lánchíd pesti hídfőjénél. Oldalán a rengeteg látnivalótól szinte elkábult Iszhakkal, tüstént a szemben levő Európa-szállóba sietett. Örömének első fellobanásában észre sem vette, hogy nem várja idehaza senki. Láthatóan a kutya sem törődött megérkezésével. Csak a hotelszobában döbbent rá magányára: szorongása akkora erővel fogta el, hogy rögtön hírt küldött Eötvösnek, akiben ezúttal sem csalatkozott, mert legalább ez az egy jó ismerős mentől előbb látni kívánt a hazaérkezettet.

Ritkán beszélek magyarul, de hiányzik ez a nyelv. Éppen most próbálom törökről magyarra fordítani Pir Sultan Abdalt, egy régi török szufi költőt. Az ő neve annyit tesz: méltó tanító. Nehezen birkózom meg ezzel a munkával. Pir Sultan akkoriban halt meg, amikor Balassi Bálint született, akárcsak a magyar poéta, õ is filozófus volt meg harcos egyszerre – a szeretetről, a tisztaságról és Istenről éneklő-gondolkodó alevita, a bektasi szerzetesrend tagja.

-Hogyan került kapcsolatba a török kultúrával és mikor döntött úgy, hogy ezzel szeretne foglalkozni?

-Gimnazista koromban kezdődött el az ez irányú érdeklődésem. Mindig is humán érdeklődésű voltam, érdekeltek a nyelvek, irodalom, történelem, de konkrétan a törökség és Belső-Ázsia felé úgy 2.-3. osztályos gimnazista koromban fordultam, és elsősorban azért, mert a magyar őstörténet – mint előttem oly sokakat már – engem is elkezdett foglalkoztatni. Kicsit utána olvastam és láttam, hogy a törökségnek milyen fontos szerepe volt a 9. század előtti magyarság történetében. Aztán kezembe került Németh Gyula 1930-ban írt könyve: A honfoglaló magyarság kialakulása – ő volt akkoriban a Török Tanszék professzora – ez csinált végképp kedvet ahhoz, hogy a török szakra menjek.

-Hogyan és mikor került kapcsolatba a török kultúrával?

– Hogyan került először kapcsolatba Törökországgal? Tudósítóként vagy magánemberként?

– Tudósítóként, ráadásul nagyon régen. Ez 1966 decemberében történt, mikor is a főnököm, a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai Főszerkesztőségében azt mondta: „Gyerekek, maradt egy kis pénz az év végén, amit valahogyan el kéne költeni”. Adott volt egy különleges alkalom, Koszigin szovjet miniszterelnök látogatása Törökországba, ami rendkívüli eseménynek számított, már csak azért is, mert még soha nem történt meg, hogy szovjet miniszterelnök Törökországba utazott volna. A kapcsolatok régen, Lenin idejében egy darabig nagyon jók voltak, aztán Sztálin alatt megromlottak, pláne Atatürk halála után. Azt mondta, menjek ki, és én kimentem. Persze abban az időben még maga az utazás is eléggé nehézkes volt, valóságos kalandnak számított.