„A török irodalom egy óriási tárház” – Interjú Sudár Balázs, turkológussa

Turkinfo: Hogyan és mikor került kapcsolatba a török kultúrával?

Sudár Balázs: Gyerekként főleg a díszítőművészet keleti motívumai ragadták meg a figyelmemet. Először persze nem az anatóliai török kultúrával kerültem kapcsolatba, hanem az ázsiai, nomád művészetet ismertem meg. A látvány mellett azonban a hangzás is hatott rám: Kobzos Kiss Tamásnál tanultam zenét, akinél Bartók török gyűjtése tananyag volt, valamint volt szerencsém találkozni Erdal Şalikoğluval is, s így remek török zenékhez jutottam. Ezek után egyszer csak a török tanszéken találtam magam. Bár eredendően nem akartam turkológus lenni, inkább csak a nyelv érdekelt, de aztán a barátságos környezetben végül mégis ez lett a sorsom.

T: Mi inspirálta a török irodalom kutatásában?

S.B.: Alapvetően a régizene inspirált, mivel akkoriban én már játszottam a Musica Historica együttesben, s nyilvánvaló volt, hogy a török kultúra iránti érdeklődésem kamatoztatható itt is. A magyar vonatkozású török anyagok feldolgozásában, valamint a magyar végvári, vitézi énekekhez hasonló török művek felkutatásában is segítségemre voltak megszerezett ismereteim. Másrészt azok az énekelt versek, amelyeket Erdal Şalikoğlu által ismertem meg, szövegeikben nagyon fontos tartalmat hordoznak, így tulajdonképpen a zene és az irodalom összekapcsolódott számomra, s egyértelműen világossá vált, hogy ezen a területen fogok kutatni. A török irodalom egy óriási tárház, az egészet szinte lehetetlen ismerni és átlátni, jómagam inkább csak a hódoltsági vonatkozásait kutatom. Emellett azonban zenetörténettel is foglalkozom, részben kutatom, részben játszom. Szintén nagyon nagy és nagyon szerteágazó szakterület, mivel nemcsak turkológiai, hanem perzsa illetve arab szaktudás is kell hozzá. E nagy témán belül is elsősorban a hódoltsági emlékekkel foglalkozom.

T: Említette, hogy zenetörténettel is foglalkozik, emellett aktívan zenél is?

S.B.: Igen, 1988-ban alakult a Musica Historica együttes, melynek 1990 óta vagyok a tagja. A zenekar régizenét játszik, ez annyit jelent, hogy az évszázados zenedarabokat korhű hangszerekkel és korhű előadásmóddal keltjük életre. Ezen stílushoz mindenképpen szükséges egyfajta filológia, tudományos háttér, és persze előadói képesség is. A régizenét azonban a jelen korhoz kell igazítani, mert többek között megváltozott az emberek időérzéke, így az eredeti művek elviselhetetlenül hosszúak lennének a mai ember számára. Az értékváltás áthidalásához kell az előadóművészet, a komoly színvonalhoz pedig a tudományos kutatás. Ezzel kapcsolatban az európai vonulatot Csörsz Rumen István barátom képviseli, én pedig a török oldalt adom hozzá, ugyanis a Közel-Keleten vannak olyan zenei hagyományok, amelyek az európai középkori zenével igen jól párhuzamba állíthatók.

T: Milyen kapcsolatot ápol a török kutatókkal, zenészekkel?

S.B.: Említettem Erdal Şalikoğlu nevét, akinek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy turkológus lettem. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, máig is sok mindent tanulok tőle, igazán közeli barátok lettünk. Körülbelül 6-7 évvel ezelőtt Isztambulban jártomban megkértem őt, hogy tanítson újra zenélni. A kérést ugyan elhárította, de elküldött Yusuf Benlihez, aki egy népzenei zeneiskolát vezet Isztambulban. Az iskola azután az egyik isztambuli „támaszpontom” lett, ha kint járok, mindig elmegyek. Yusuf elfogadott tanítványának, rengeteget tanultam tőle, de nem csak zenét, hanem azt is, hogy hogyan gondolkodik egy török a zenéről. Ők ketten a legmeghatározóbb ismerőseim, de természetesen másokkal is találkoztam, például az egyik legjelentősebb nej-játékossal, Süleyman Ergunerrel, vagy a tamburos Sadun Aksüttel is. A török tudományos kutatókkal sokkal később és sokkal lassabban kezdtek kialakulni a kapcsolataim, már csak azért is, mert viszonylag kevés időt töltök Törökországban. Remélem, ez a jövőben változik.

T.: Milyen élményei kötődnek Törökországhoz?

S.B.: Rengeteg élményem van, s ezek számomra két kategóriába sorolhatók. Egyrészt turistaként jártam Anatóliában, rengeteg szép helyet látogattunk meg, sok jó emberrel kerülhettünk kapcsolatba. Másrészt, amikor nem csupán körülnézni megy az ember, hanem dolgozni, akkor hirtelen egy másik világba csöppen bele. Így voltam én Isztambullal: kezdetben meglehetősen negatív élményeim voltak a művészeti csodák dacára. (Lehet hogy azért is, mert első utam idején megbetegedtem.) Később, amikor órákra meg könyvtárakba jártam, hozzászoktam a napi rutinhoz, ugyanazzal a busszal jártam-keltem, mint minden török, ugyanúgy a sarki börekesnél ettem, mint ők, egyszerre nem külföldön tanuló idegenként, hanem isztambuli lakosként éreztem magam. Így szerettem meg a várost.

T.: A doktori fokozat megszerzése után hogyan alakult a pályafutása?

S.B.: Alapvetően nagyon szerencsés vagyok. Először az MTA Keleti Gyűjteményében dolgoztam könyvtárosként, majd az ELTE BTK Török Filológiai Tanszékén oktattam, míg prof. Dr. Vásáry István külföldön tartózkodott. Később az MTA Történettudományi Intézetébe kerültem, ahol most is dolgozom, valamint emellett SZTE BTK Altajisztika Tanszékén is tanítok. Nagy szerencsémre mindig kiváló kollégák vettek körül. Elsősorban kultúrtörténettel foglalkozom. Jelenleg például a hódoltsági dzsámikat és mecseteket vizsgálom, az ezen épületek helyzetéből, létéből levonható társadalom-, politika- és művelődéstörténeti hatások után kutatva.

T. : Hogyan látja a turkológia, keletkutatás helyzetét?

S.B.: Nyugaton az orientalisztika tekintetében mindig elsősorban az iranisztika és az arabisztika dominált, kissé leárnyékolva a turkológiát, Magyarországon azonban az őstörténet és a hódoltság időszaka miatt a turkológia talán a legerősebb az orientalisztika kutatási irányai közül. A magyar turkológus közösség baráti társaság is s e közösség egyes tagjai a világ turkológus-élvonalába is beletartoznak. Ez nagyon jó. Azt gondolom, hogy nagyon sok tehetséges ember van nálunk és nagyon kevés álláslehetőség, ami azt eredményezi, hogy a kutatók, hallgatók egy része elhagyja a pályát, a másik része pedig külföldre megy, ami nagy veszteség. A keletkutatás helyzete persze máshol sem rózsás, be kell látni, hogy csak bizonyos szakterületek fejlődnek, fejlődhetnek erőteljesen. Véleményem szerint a turkológián belül is azok a területek fognak fejlődni, amelyek politikai-stratégiai szempontból fontosak, vagy fontossá fognak válni.

Gergely Ádám – Turkinfo