Kultúrmorzsák a törökfürdőkről

206_racz-torok-furdo_20130611160217A török fürdő (Hamam) a római-bizánci és a török hagyományok egymásra hatásából született. Az első 1326-ban épült.
Bár a török időkben Magyarország inkább pusztult mint épült, az 1500-as években megépült fürdők a kevés kivétel közé tartoznak. A kikapcsolódás és relaxáció mellett a társadalmi élet fontos helyszínei voltak a törökök számára. A fürdőkbe nők és férfiak egyaránt beléphettek, de vagy külön időpontban, vagy egymástól elkülönült helyiségekben. Ma már csak egy budapesti fürdőnk őrzi e hagyományt, a Rudas.

A Török Birodalom egész terültén épültek fürdők, a legtöbb természetesen a fővárosban, a legnyugatabbra fekvő pedig, amelyről már csak feljegyzések maradtak fenn, Magyarországon, Pécsett. Ezen kívül az 1500-as években Budán, Szegeden, Esztergomban, Szolnokon és Egerben építettek a törökök fürdőket. Ezek közül csupán az egri és néhány budapesti fürdő maradt fenn.

Részletek

2013-06-11