Kovács Dalma: Török tea, török kávé, magyar lány

Életmozaikok Törökországból

Van, ami ügyesen szalomozva elkerülhető Törökországban, és van, ami nem. Nos, a tea és a kávé biztosan nem. Ha az ember lánya egy török család mindennapjainak aktív szereplőjévé válik, akarva-akaratlan a tea- és kávészertartás ünnepelt sztárja lesz. De sajnos nem csak inni kell, hanem csinálni is! Mégis mi lehet olyan nagy szám a teafőzésben és kávékészítésben? – vetné fel rögtön a gyanútlan idegen. De ez a kérdés a dolgok előrehaladtával és a teapárával együtt illan el. Engem a mai napig minden kávékészítés előtt elfog a szívdobogás. Mert a törökök nem isznak ám holmi habtalan, „odaégett” kávét! Hisz annak a kávénak lelke van, ez az övék, vérrel és teával együtt csörgedezik az ereikben, Szulejmán kora óta. Ennek érzékeltetése érdekében a Terebessből idéznék:

„A kávéfőzés ma is valóságos szertartás a török konyhában, rendszerint az a családtag végzi el, akinek a legtöbb érzéke van hozzá. *  A gondos pörkölés után, amikor a kávészemek fényesek, harmatosak, tiszta abroszra öntik és letakarják. A pörkölt kávét hengeralakú kézi kávéőrlőben (kahve degirmeni) kétszer-háromszor is átdarálják, amíg a kívánt finomságot el nem éri. Főzni egy hosszúnyelű, belül cinnel futtatott (sárga)réz edényben, a dzsezvában (cezve) főzik. Mérete attól függ, hány csészényi víz fér bele – rendszerint egy-négy –, mindig a kávévíz mennyiségéhez való dzsezvát használnak, mert nem lehet jól habzó (!) kávét főzni pl. két személyre egy négyszemélyes edényben…„

 * vagy a család fiúgyermekének barátnője.

… nos igen. A helyzet azért ma már általában nem ennyire hátborzongatóan hagyományos (szerencsére én nem pörkölök harmatos kávészemeket), de van, ami sosem változik. Például a törökök habfétisével még az idő vasfoga sem tud mit kezdeni. Eredetileg nem tulajdonítottam olyan nagy jelentőséget a habnak, mondván ugyanmár, úgyis eltűnik a tetejéről. De ma már minden egyes habfoszlányért kiguvasztott szemekkel rimánkodok a dzsezve fölött. Ugyanis a habtalan kávét török barátaim nemes egyszerűséggel kiöntik, megszégyenítik, meztelenségéből adódóan romlottnak nyilvánítják. Szegény kávé meghurcoltatását elkerülve, ha nem úszkálnak azon nyomban habfelhők kávém gesztenyebarna egén, – a későbbi attrocitások elkerülése érdekében – én magam áldozom fel a konyhai csap oltárán.

Módszerek sokaságát vonultatom fel a habkalap megteremtése érdekében. Ezeket török anyukától, török unokatestvértől vagy egyéb rokontól tanultam. Mert bizony mindenki másképp csinálja! Leveszem a habját főzés közben, hozzá sem nyúlok, felkavarom, háromszor kavarom fel, nem kavarom fel, kifelejtem a cukrot… Saját török kávékreáló stílusomhoz még hosszú, rögös út vezet… Nem gond, ha nem teríti be habfelhő, de azért ússzon át néhány a felszínén, és akkor már egy pohár víz társaságában debutálhat a török nagyközönsége előtt.

Az esztétikus külső után nem ér véget a történet, mert mit ér az egész belső értékek nélkül. A nagybácsiból, anyukából, apukából álló döntőbíró bizottság kihirdeti elsőfokú ízítéletét. Ezután kiderül, hogy kávétehetség az illető avagy sem. Nehéz eldönteni, melyik a jobb. Akinek úgy találtatott, hogy érzéke van a kávéfőzéshez annak megpecsételődött sorsa. „Iszunk egy kávét? Te olyan finom kávét főzöl!” Török családban az, hogy ki főzi a kávét, presztízskérdés. Egy finom kávét minden török nagyra értékel, készítőjét pedig becsben tartja. Én immáron büszke kávétehetségnek számítok, így nagyipari üzemmódban reggel-délben-este habkoronát biggyesztek kávéim tetejére.

Amivel viszont még nem sikerült zöld ágra vergődnöm, az a tea. Ez az Atatürk idejében kezdődő modern török szokás már-már felülkerekedik az oszmánok kávéján. Igen, itt előbb ugranak el a férfiak teázni, mint sörözni. Milliós szerződések és helyi pletykák is teaiszogatás közben születnek. Azok a karcsú derekú pohárkák a konyhában egy teljes szekrényt foglalnak el, a törökök szívében pedig egy teljes sarkot. Nem gondoltam volna, hogy a teafőzés bármilyen képességet követelne, azt pedig végképp nem, hogy bennem nincs meg ez a képesség. De a minap kiderült, hogy rosszul forralom a vizet, ezért az általam főzött tea szagtalan, ízetlen. Se íze se bűze szindróma… Nagy szerencsémre pont egy tea téren tréfát nem ismerő Fekete-tengeri török családba vetett az ég: ha pocsék a tea, nem isszák meg. (Megjegyezném egy trabzoni török apukánál nem nehéz tea téren befürödni.) Lehet-e elrontani a vízforralást? A törökök kétszintes teafőzőjében igen! Bizony itt a tea sikerülhet jól, még jobban vagy akár csodásan is. Nos, az én tea szín-és szagérzékelésemről csak annyit, hogy a tegnapi teát gyanútlanul iszogatom és még kérek belőle kettőt… A törökök viszont annyira értik a teát, mint mi a bort. Az árnyalatából már sokat sejtenek, az illata minden kétséget kizáróan meggyőzi őket. És az íze? Arra már csak az olyan szakértői megszólalásokhoz van szükség, minthogy hány órája főtt (!), mi a hiba benne, milyen minőségű a teafű. A sikeres teafőzés önmagában nem elég: tisztában kell lenni azzal, hogy a családban ki milyen erősségű teát iszik és hányat. Például az esti teaszertartás alkalmával a török apuka mindig három pohárral fogyaszt. Az első bivalyerős, nincs benne sima forralt víz. A másodikban kicsit kevesebb a teafű, a harmadik pedig már a nők által kedvelt erősség. A sorrendet sosem cseréli fel. Senki sem iszik csak egy pohárral, így alaposan résen kell lenni és minden kiürülni vágyó teáspohárnak elejébe kell menni.

A teaszertartás tehát sokkal stresszesebb, mint a kávéceremónia és az ember lányától nagyfokú összpontosítást igényel. Összeszűkített szemmel lesben állok, de közben természetesnek tetszvén szürcsölgetem a saját teámat, mintha mi sem történne. Így ha nem érzem eléggé topon koncentrációmat, inkább bevonulok a szomszéd szobába. Másik tüntetési megnyilvánulásom: tejet öntök a török teába, így puhítom fel markánsságát. Ezen mindenki első körben kiakad, és elkerekedett szemmel kérdezi: „Te meg mit iszol?” Én lelkesen ajánlgatom lágy ízvilágú teámat, de eddig még senki sem fejezte ki csatlakozási szándékát. Törökország ráébresztett igénytelen teafogyasztó mivoltomra. Nekem mindegy, ha kihűl, mindegy ha elfogy a teafűlé és szinte az egész forralt víz, mindegy hogy bögréből iszom vagy karcsú derekú pohárkából. Mivel a törököknek semmi nem mindegy, ami teával és kávéval kapcsolatos, beolvadva közéjük elkezdett nekem sem mindegy lenni. Egyre inkább megszokom, hogy a török kávé két hörpintés után véget ér és már nem ácsingózom a fél literes tejeskávém után. A teafőzési technikámon nem ártana javítani, de amíg az elismerő szavakat egy csésze kávéval is be tudom zsebelni, folytatom édes-zaccos bíbelődésem és egy ideig még távol tartom magam a vasárnapi ebédtől…

Kovács Dalma – Türkinfo