Kortárs iszlám művészet Skandináviában

silvanaÉszak-Európa az utóbbi években, évtizedekben a bevándorlók és menekültek egyik fő célpontjává vált, részben gazdasági és adminisztratív okokból, részben a toleráns, befogadó légkör és a fejlett szociális ellátórendszer miatt. Svédországban a lakosság közel 15 %-a nem az országban született, a norvég főváros lakosainak harmada pedig nem norvég származású.

Ezzel párhuzamosan megjelent az északi országokban az idegengyűlölet. Kirívó példaként felidézhetjük a 90-es évek elejéről a lézeres gyilkost, John Ausoniust, aki – bár maga is bevándorlók gyermekeként született – tizenegy külföldi származású embert lőtt le, akik közül hárman belehaltak sérüléseikbe. A térség legsúlyosabb terrorcselekményét, az Anders Breivik által 2011-ben elkövetett tömeggyilkosságot szintén az idegengyűlölet, elsősorban az iszlám-ellenesség motiválta.

A szélsőjobboldali pártok támogatottsága egyre nagyobb, az Igaz Finnek a 2011-es választásokon a szavazatok majdnem 20 %-át szerezték meg, alig lemaradva ezzel a második legnépszerűbb Szociáldemokratáktól, a Svéd Demokraták idén háromszor annyi szavazó bizalmát szerezték meg, mint az előző választásokon. Dániában és Norvégiában 10 % fölött teljesítettek a bevándorlási szabályok szigorítását szorgalmazó jobboldali, populista pártok.

A cikk folytatása és képek itt>>>

2014-11-07

Szabó Krisztina – No Kredit