Kivonulhat a Netflix Törökországból, mert a kormány őrjöng egy meleg karakter miatt

Forrás: www.piqsels.com

A Netflixnél a teljes kivonulást fontolgatják Törökországból, miután le kellett venniük a műsorkínálatból egy saját gyártású, török sorozatot. A sorozatot azután kaszálták el, hogy azt a helyi kormány kritizálni kezdte, amiért feltűnt benne egy meleg karakter.

Az Aşk 101 (Bevezetés a szerelembe) című tinisorozatot azután állította le a Netflix, hogy az állami médiahatóság (RTÜK) az egyik meleg főszereplő eltávolítását követelte. Jogilag ugyan nincsen előzetes véleményezési vagy cenzorjoga a hatóságnak, a gyakorlatban ez máshogy működik. A Netflix illetékeseinek világosan megmondták, hogy a meleg szereplő nem kerülhet adásba. Még annak ellenére sem, hogy az Osman nevű karakter eddig senkivel sem került intim kapcsolatba a sorozatban.

A Netflixnek a tíz részesre tervezett sorozat leállításával több mint 5 millió dollárt, azaz másfél milliárd forintnál is nagyobb veszteséget kell elkönyvelnie. Az ilyesmit pedig egyetlen cég sem szereti.

„Mostantól a török sorozatok száma és a gyártásuk csökkenni fog, és számolni kell azzal, hogy ezek a vállalatok a jövőben nem fognak Törökországban forgatni, így a veszteség hatalmas”

– írja az esetről a Habertürk török napilap. Márpedig a tévésorozatok fontos exportcikknek számítanak az országban. Sorozatok százait adták el eddig a világban, ezekből Kelet-Európától kezdve Dél-Amerikáig több mint száz ország vásárolt. A szektor fontosságát jelzi, hogy csak 2018-ban 500 millió dollárnyi (közel 160 milliárd forintos) bevételt jelentettek egyedül a nemzetközi jogok értékesítései.

Korábban a Netflix vezetése elképzelhetetlennek tartotta, hogy bármilyen problémájuk lehetne Törökországban. 2018-ban a cég igazgatója, Reed Hastings még azt nyilatkozta, hogy gond nélkül jelen vannak Szaúd-Arábiában és Pakisztánban is, így a törököknél sem lehet probléma.

Ezt Erdogan elnök mára nem így gondolja. A hónap elején jelentette be, hogy a Facebook és a Twitter megrendszabályozására készülnek, amiért a felületeiken kormányellenes vélemények is megjelenhetnek. Pártjának tartományi vezetői előtt erről így beszélt:

„Értik, hogy miért szállunk szembe az olyan közösségi médiákkal, mint a YouTube, Twitter és a Netflix? Hogy felszámoljuk az effajta erkölcstelenségeket.”

Forrás: humenonline.hu

3 COMMENTS

  1. Még jó, nem kéne túlzásokba esni, izléstelenkedni.
    A gyerekek lelkivilágába beletaposni

  2. Rozner Istvánné: Túlzásokba esni? Írják a fenti cikkben, hogy a szóban forgó szereplő senkivel nem került intim kapcsolatba.. tehát maximum említették, hogy meleg.. És sajnos vagy nem sajnos, akár tetszik akár nem, sok millió meleg/leszbikus ember él a világon, egyik sem kérte, hogy az legyen, ez nem olyan dolog, amit gombnyomásra ki/be lehet kapcsolni. Aki nem fogadja el önmagát, egy életen át nyomorult lesz, de akkor is, ha olyanok veszik körül, akik szintén nem fogadják el.. Számos értékes ember, művészek és zsenik voltak melegek a világtörténelem során, fel kéne már fogni, hogy attól, hogy valaki meleg/homoszexuális nem lesz automatikusan értéktelen és rossz, és attól sem lesz valaki automatikusan értékes és jó, ha heteroszexuális.. És még valami, akinek az élete csak a 4 fal között zajlik, az nem „él”, az börtönben van.
    Ezek a filmek segíthetnek abban, hogy ezeknek az embereknek ne kelljen hazugságban és titkok közt élniük, és megnyomorodniuk, így ők is hasznos, produktív és szeretetteljes életet élhessenek.

    „A gyerekek lelkivilágába beletaposni” ? Ugyan már, mivel? Egy gyereknek nincsenek előítéletei, ha lát két embert, aki szereti egymást, nem fog arra gondolni, hogy „Úristen, ezek mit csinálhatnak az ágyban?” Ha lát két embert kézen fogva, ölelkezve, netán csókot váltva, nem fog semmi „rosszra” gondolni.. honnan és miből is gondolna? A haragot, az előítéletet, és a gyűlöletet, mi szülők csepegtetjük beléjük szép lassan, ugyanúgy megtanulják mint az abc-t, és megmérgezi az egész életüket.. nah ez a baj..

Comments are closed.