Kirgizke utazásai (Téli Törökország – Kayaköy, avagy barangolás egy szellemfaluban (9.nap)

December 28. – Fethiye, Kayaköy

Reggelre szerencsére elállt az eső, sőt mi több, gyönyörű napsütés köszöntött ránk, amint reggeli után kiléptünk a panzió udvaráról az utcára. Elsétáltunk a nem messze levő kikötőig, ahol a tükörsima, bársonyosan mélykék vízen rengeteg jacht, hajó és vitorlás ringatózott. Az Ölüdenizbe induló dolmusok állomására igyekeztünk, ugyanis ezek közlekednek Kayaköy, az egykor görögök által lakott, elhagyatott „szellemfalu” felé. Útközben beugrottunk egy Migrosba, vettünk egy kis nassit, üdítőt a túrára. Szép kis séta volt a hoteltől a dolmusállomásig, de a ragyogó időben egyáltalán nem volt kellemetlen, sőt, nekem egyenesen tetszik, amikor ilyen pillanatokban be lehet kukkantani egy-egy ébredő város életébe.

A dolmus menetrend szerint közlekedik Fethiye, Kayaköy és Ölüdeniz között. Kb. fél órás menetidő alatt zötyögtünk el Kayaköyig, útközben kisebb településeken – tele hotelekkel, panziókkal, vásárlási lehetőségekkel és bóvlival – valamint Kayaköy felé közeledve fenyőerdőkön keresztül haladtunk át. Rövidesen megérkeztünk az elhagyatott faluba, amely télvíz idején valóban eléggé elhagyatott volt, turisták csak dél felé és délután tünedeztek fel. A faluban néhány ház kivételével a házak romokban állnak, ugyanakkor könnyű elképzelni az egykori lakók életét, hiszen a falakon még ott a festés, a kemence még teljes egészében áll a sarokban…

Kayaköyt egykor Livissinek hívták, lakói csak nem teljes egészében görögök voltak, akárcsak a közeli Makrinak (ma Fethiye). Livissiben 1912-ben még 6500 keresztény és csupán 500 muszlim élt, a görögök kereskedő és üzletemberek voltak.

Már az i.e. 12.századtól kezdve költöztek görögök Anatóliába, elsősorban a Földközi-tenger nyugati partvidékére, de egyes csoportjaik – a pontuszi görögök – egész a Fekete-tenger partjaiig jutottak.

A 14.századtól fennálló Ottomán Birodalom etnikailag és vallásilag kevert népességével alapvetően toleránsan bánt, bár a kisebbségek csupán másodrendű állampolgárai voltak a birodalomnak. Az Ottomán Biroldalom fennállásának utolsó évtizedeiben szellemi fellendülés jellemezte az itt élő görög népességet, de a központi hatalom gyengülésével egyre inkább felszínre kerültek az egyes kisebbségek függetlenségi, nacionalista törekvései. Éppen ezért a görögök is nagy reményeket fűztek az 1908-as Ifjútörök Mozgalomhoz. Sajnos a nagy remények gyorsan a porba hulltak. Az Ifjútörökök szintén a nacionalista áramlatot meglovagolván az addigi etnikailag sokszínű, multikulturális Ottomán Birodalomból egy homogén török nemzetállamot akartak szervezni. Az első világháborút lezáró sèvres-i békediktátum megfosztotta az Ottomán Birodalmat területei nagy részétől, melyekből a győztesek oldalán álló Görögország is jócskán részesedett. A Mustafa Kemal tábornok által vezetett török felszabadítási háború sikerrel vitte véghez Sèvres revízióját, mely az 1923-ban aláírt lausanne-i békeszerződéshez vezetett, amely tulajdonképpen nemzetállami szinten szabta meg a mai Törökország határait. A harci cselekményekkel együtt járó etnikai tisztogatások több tízezer görög ill. török ember életének kioltásával jártak az oda-vissza csatolt területeken, ezért a lausanne-i szerződés részévé tették a pár nappal később aláírt, görög-török lakosságcseréről szóló megállapodást. A kötelező áttelepítés alól csupán Isztambul és két égei-tengeri sziget ortodox, ill. Nyugat-Trákia muszlim lakossága mentesült. A többiek számára nem volt könyörület…

Folytatás >>>

Forrás: kirgizkeutazasai.blog.hu

Az élménybeszámoló előző részei:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész,