Az Isztambultól északra elterülő, hatalmas kiterjedésű Belgrádi erdő (Belgrad Ormanı) kedvelt menekülési célpont azoknak, akik a természetre és egy szusszanásnyi friss levegőre vágynak. Az erdő mellett van egy közel 300 hektáros arborétum is, amely hét közben várja a kirándulókat.
Az arborétum a béke és csend szigete, tavakkal, kacsákkal, sütkérező teknősökkel, sétaútvonalakkal, tanösvényekkel, informatív táblákkal. Majd kétezer telepített növényt lehet körbejárni, amiből mintegy száz tölgyfa.
Mi egy kicsit korán mentünk, márciusban, biztos vagyok benne, hogy az óriási kert késő tavasszal még gyönyörűbb pompával fogadja az arra járókat. Küldjetek róla képet ti is, ha már ellátogattatok oda!
K. Tengeri Dalma – Türkinfo