Káprázatos látnivalók Törökországban, amiket gyerekkel is érdemes útba ejteni

Kép forrása: www.pikrepo.com

Törökország nem tartozik a kisgyerekes családok tipikus úti céljai közé, pedig minden adott ahhoz, hogy a szülők és a gyerekek is remekül töltsék a vakációt. Már rég nem kell az ételek, a közbiztonság és a higiénia miatt sem aggódni!

Ha Törökországot választjátok az idei vakáció helyszínéül, szinte biztos, hogy felejthetetlen élményekkel fogtok gazdagodni. Ennek a mesés látnivalókat rejtő országnak a lakói kedvesek és segítőkészek a turistákkal, és rendkívül gyerekszeretők. A török konyha igazán változatos, és a gasztronómiai kalandokra éhezőknek izgalmas kalandokat tartogat: a fogások többsége az általunk megszokotthoz képest intenzíven fűszerezett és meglehetősen csípős, rendelés előtt azonban jelezhetitek, hogy visszafogottabb változatban szeretnétek kipróbálni az adott fogást, amit ennek megfelelően fognak elkészíteni. A gyerekek is sok dolgot megkóstolhatnak, ki tudja, talán épp itt fognak rákapni a színes zöldségek és gyümölcsök fogyasztására!

Törökország azért is sokak kedvence, mert viszonylag kevés pénzből is fantasztikus ételeket lehet fogyasztani, az éttermekben nem jellemző, hogy csillagászati összegeket kérnek az ennivalókért, ugyanakkor a török streetfoodot is érdemes legalább egyszer kipróbálni, tényleg semmihez sem fogható! Nem kell luxuskategóriás hotelt és éttermet választani ahhoz, hogy tisztaság vegyen körül, a mindennapos higiéniával kapcsolatos félelmeket tehát nyugodtan el lehet engedni Törökországgal kapcsolatban, nincs szükség semmilyen extraóvatosságra az utazás során, épp elegendő annyi, amennyi itthon is a mindennapok része.

Ami fontos, hogy csak palackozott vizet fogyasszatok, ne kérjetek jégkockát az italokba, ne egyetek nyers zöldséget, és a gyümölcsök csak hámozva kerüljenek a tányérra – ezekre minden távolabbi országban érdemes odafigyelni, NEM azért, mert az étel vagy a konyha piszkos lenne. A kézfertőtlenítő gélek és nedves törlőkendők ma már minden családban alapfelszerelésnek számítanak, ezek rendszeres használata és a gyakori kézmosás bőven elég ahhoz, hogy megússzátok a kellemetlen emésztőrendszeri panaszokat.

Törökország remek vakációs lehetőségeket kínálva, akár aktív pihenésre, akár a maximális kikapcsolódásról szóló nyaralásra vágytok. Az alábbi úti célok senkinek nem fognak csalódást okozni!

Isztambul

Kép forrása: Eva Erdem Türkinfo

Semmi kétség nem fér hozzá, a gyerekek nagyra értékelik a saját uszodával és jól felszerelt játszótérrel rendelkező hoteleket, amelyekből szép számmal akad Törökországban, ráadásul nem csak a tengerparti nyaralóhelyeken. A nyüzsgő fővárost azonban vétek kihagyni, ha más nem, pár napos kirándulás erejéig érdemes ezt is betervezni. A gyerekeknek szinte biztos, hogy nagy élményt jelent az isztambuli villamosozás – ami amúgy a felnőtteknek sem unalmas program! – vagy a Boszporusz híd közelében tett hajókirándulás. Az isztambuli Rahmi M. Koc Múzeumban egy igazi tengeralattjárót is szemügyre vehetnek a gyerekek, nagy sétát tehetnek az ingyenesen látogatható botanikus kertben vagy rácsodálkozhatnak a természet szépségeire a Kelebek Ciftligi lepkefarmon.

Pamukkale

Kép forrása: Eva Erdem Türkinfo

Denizli városától 17 km-re található az UNESCO világörökség részét képező egyedülálló látványosság, a Pamukkale, aminek elnevezés szó szerint gyapotvárat jelent. Ezt a természeti képződményt a világ egyik ritka csodájaként tartják számon. Ragyogó fehér mészkőmedencékből áll, amik a föld alól feltörő, 35 °C körüli hőmérséklettel rendelkező termálvízzel telnek meg, vagyis nem csak szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, hanem gyógyító hatással is rendelkeznek. Ha célba veszitek Pamukkalét, jó, ha tudjátok, hogy a hely védelme miatt csak kijelölt útvonalon szabad közlekedni. és csak bizonyos medencékben lehet megmártózni, a cipőt pedig le kell venni – ez kifejezetten jólesik Pamukkaléban járva!

Kappadókia

Zeynel Cebeci „Cappadocia – Land of Fairy Chimneys”, an attractive site in Ürgüp – Nevşehir, Turkey

Bár Isztambul és Kappadókia között meglehetősen jó a közlekedés, ha nem áll rendelkezésre 6-7 nap, nem tanácsos mindkettőt útba ejteni – ha így tennétek, az csak arra lenne elég, hogy mindkettőbe épp hogy belekóstoljatok, és sok klassz élményről lemaradjatok. Kappadókiába a tavaszi időszakban és júniusban, illetve a szeptember-októberi időszakban a legjobb ellátogatni, akkor a klíma is igazán barátságos. (Az itteni télről már nem mondható el ugyanez, a hőmérséklet akár a –15 °C-ot is elérheti, és nem telik el egyetlen év sem havazás nélkül!) Bár a kappadókiai templomok és a Göreme Nemzeti Park tündérkéményei hóval fedve is csodásan festenek, sok látnivalót extranehéz megközelíteni zord időben. Azért is szerencsésebb az enyhébb időt választani, mert Kappadókia egyik legkalandosabb attrakciója a léghajós túra, amit minden gyerek nagyra értékel. A Kappadókiában található Göreme Nemzeti Park is szerepel az UNESCO Világörökségi listáján, amit elsősorban az úgynevezett tündérkéményeknek köszönhet: ezek a természet alkotta látnivalók különleges formájú, az ég felé magasodó oszlopokból állnak, és az egykor aktív tűzhányók munkájának következtében alakultak ki.

Forrás: marieclaire.hu