Jumurdzsák asszonyai….kicsit másképp

trk_nTörökország több szempontból is kétarcú. Egyrészt mert két földrészen terül el, melyből Európára 3, míg Ázsiára 97 százaléka jut ennek az államnak. De két különböző képet mutat abban a tekintetben is, hogy itt találkozik az iszlám kultúra az európaival és a múlt szokásai a jelen világával.

Törökország turisztikai és gazdasági szempontból egyaránt rohamosan fejlődik úgy, hogy közben megtartja saját értékeit és vigyáz a múlt emlékeire is, melyek gazdagok a római- és görög időkből származó örökségben csakúgy, mint az oszmán birodalom hagyatékában is.

Tovább