Játékossors: visszavonult az emblematikus török futballista

Forrás: commons.wikimedia.org

Emre Belözoglu, a törökök világbajnoki bronzérmes labdarúgója szombaton bejelentette visszavonulását.

„Minden pillanatért és dicsőségért szeretnénk köszönetet mondani csapatkapitányunknak, aki minden szurkolónk számára sokkal többet jelent, mint egy futballista” – búcsúztak a 39 éves középpályástól a Fenerbahce honlapján.

Emre a Zeytinburnuspor csapatában kezdte karrierjét, majd a Galatasaray, az Internazionale, a Newcastle United, az Atlético Madrid és az Istanbul Basaksehir együttesét erősítette. A Fenerbahce színeiben három időszakban is szerepelt, először 2008 és 2012, majd 2013 és 2015 között, végül pedig tavalytól mostanáig.

A török bajnokságot ötször, a kupát négyszer, az Olasz Kupát egyszer nyerte meg. Az UEFA-kupában és az Intertotó-kupában egy-egy, az európai Szuperkupában két alkalommal diadalmaskodott. A török válogatottban 2000 és 2019 között 101 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, és tagja volt a 2002-es világbajnokságon bronzérmet nyerő csapatnak is.

Forrás: m.nemzetisport.hu