Ismét mecsetté alakítják a Hagia Szophiát

A török legfelsőbb közigazgatási bíróság pénteken a nemzetközi tiltakozás ellenére semmisnek minősítette azt az 1934. november 24-ei török minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Szophia múzeummá alakításáról rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a világörökséghez tartozó isztambuli épületet ismét mecsetté alakíthatják át – és Erdogan elnök egy óra múlva a döntést is meghozta.

A bíróság döntése után Recep Tayyip Erdogan török elnök azonnal ki is adta a rendeletet az épület mecsetté alakításáról, és ezt a hivatalos Twitter-fiókján is közzétette. A rendelettel az épület a török vallásügyi hivatal felügyelete alá került. Az államfő péntek este helyi idő szerint pontban 20 óra 53 perckor televíziós beszédet fog tartani. A 20 és az 53 párosítása vélhetően a 2053-as esztendőre, tehát Konstantinápoly bevételének 600. évfordulójára utal.

A mostani döntés három éve tartó jogi huzavonát zár le. A mecsetté alakításra vonatkozó kérelmet 2016-ban egy konzervatív török egyesület nyújtotta be a bíróság szerepét betöltő Államtanácshoz. A per első tárgyalására idén július 2-án került sor. A mostani határozat előzménye, hogy május végén, az Isztambul bevételének 567. évfordulóján tartott kormányzati megemlékezés keretében egy Korán-részlet is elhangzott az épületben, ami a görög kormány rosszallását váltotta ki.

Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról a törökök szuverén joga dönteni, és az Államtanács döntése alapján fognak eljárni a kérdésben. A mai döntés előtt az UNESCO felszólította Törökországot, hogy fontolja meg a lépést, ami megkérdőjelezi a világörökség részét képező, egyetemes értékű épület jövőjét. Az átalakítást Recep Tayyip Erdogan török elnök nyomatékosan támogatja.

Folytatás >>>

Forrás: index.hu