Ihsan Oktay Anar

A kortárs török irodalomról mindenkinek a Nobel-díjas Orhan Pamuk ugrik talán be elsőre, de én élvezetesebbnek tartom Ihsan Oktay Anar filozófia professzor stílusát.

Magyarul eddig két könyve jelent meg, Efrasiyab történetei, továbbá A ködös kontinensek atlasza, mindkét műve Tasnádi Edit csodás tolmácsolásában. A történelem álomszerű parodikus mesévé transzformálása a legjellemzőbb a műveire. Írásaiban Anar maga mögött hagyja a megszokott történetírás hagyományait, mintha az ezeregyéjszaka meséibe csöppenénk, a fantázia mellett a valódi megtörtént események inkább tűnnek fikciónak, hihetetlennek és idegennek. Hőseit olyan emberekből formálja, akikről a korabeli hivatalos történetírás megfeledkezett, a társadalom legszélén álló koldusokból, kockavetőkből, tolvajokból, alkimistákból. Könyveinek visszatérő alakja “magas Ihsan”, amely magára az íróra utal. A legtöbb nyelvre lefordított műve A ködös kontinensek atlasza, amely az Oszmán birodalom időszakában játszódik, egy csodás filozófiai fantasy tanmese. A történetek, mint egy kirakós játék összeállnak a végén, az író mágikusan fonja a szavakat, a történelemből vett tényekkel, népköltészeti elemekkel, mitológiai valamint a Koránból és a Bibliából vett utalásokkal csodás következtetéseket rak össze.

Az Efrasiyab történetei mese a mesében, történetek a halálról, a félelemről, a vallásról, a szerelemről és a paradicsomról, könnyed ironikus stílusban. És hogy hogy jön össze Superman, Buddha, Midas király, Drakula, Piroska? Kiderül, ha elolvassátok.

Ízelítőül egy pár idézet: “Én azonban még mindig nem tudtam bizonyos önmagamra vonatkozó kérdéseket megválaszolni. Rendekár arra a következtetésre jutott, hogy azért van, mert gondolkozik. Én is gondolkodom, tehát vagyok, de ki vagyok? Hosszú Ihsan Efendi-e, aki Galatában a Vitorlások fogadója mellett lakik, vagy pedig valaki, aki mondjuk Izmirben pontosan háromszáznyolc év múlva szomorú ámulattal szemléli a világot? Melyikük az álom és melyikük valódi? Gondolkodom, én tehát vagyok. Egy gondolkodó emberre gondolok és arra, hogy tudja, hogy gondolkozik. Abból, hogy ez az ember gondolkozik, az következik, hogy van. És én tudom, hogy hogy a következtetése helyes.

Mert ő az én gondolatom. Azt gondolom, hogy ez az ember, akinek a létét ily módon jogosan állítom, engem gondol, vagyis egy valóságos valaki képzel el engem. Ő a valódi, én pedig álom vagyok.” “Az égi törvény világosan fogalmaz: kegyelmet kap az élő, aki a Halált megnevetteti vagy megríkatja. Ha a nevetése vagy a sírása ledobná arcáról a pecsétet, nem vehetne el több lelket addig, amíg az újra vissza nem kerül rá. Bizony elég, ha a Halál elmosolyodik, és akkor Cezzar apó megmenekül…”

Szerző: istanbulda