Törökország – Havi két kilót hízik Yagiz Bekte, a 32 kilós, 18 hónapos gyermek, akinek szülei segítséget kérnek kisfiuknak.
A fiú édesapja úgy véli, a gyerek hamarosan nem lesz képes futni vagy akár sétálni, sőt lehet, hogy lélegezni sem. A baba annyira hatalmas, hogy alig fér be a babakocsijába, és a pelenkavásárlás is igazi kihívást jelent a szülőknek.
A gyermek leptinhiánnyal jött a világra, azaz olyan hormon hiányzik a szervezetéből, amely a testsúlyt és az anyagcserét befolyásolja. Havonta két kilót hízik a fiú, szülei pedig rettegnek attól, hogy hamarosan elveszíthetik jelenleg 32 kilós gyereket, aki minden egyes nappal csak nehezebb lesz.
A leptint helyettesítő kezeléshez a szer csak magánrendelőkben érhető el, ráadásul több mint egy millió forintba kerül egyetlen dobozzal, ami csupán három napra elegendő. A helyi szociális szolgálatok elutasították, hogy kifizessék ezt, így a szülők az elnököt kérték meg, hogy avatkozzon közbe – írja a Mirror.
Forrás: www.blikk.hu