Hihetetlen, egy török fürdőt találtak a lebontott ház alatt

A török fürdő emlékét idézik meg Törökkoppányban
Fotó: www.torokkoppany.hu

A 16. századi török uralom emlékeit is megmutatják majd Törökkoppányban. Erre a település 130 millió forintos TOP Plusz forrást nyert el – jelentették be a projekt elindulásakor a kis somogyi faluban. Törökkoppányban nagy hangsúlyt fektetnek a múlt értékeinek megőrzésére. A Magyar Falu Program keretében 12 millió forintból a közelmúltban újult meg a helytörténeti gyűjteménynek otthont adó épület.

– Törökkoppány a 16. században jelentős szandzsák székhely volt, tizenkilenc járás tartozott hozzá. Abból a korból a templomon kívül alig maradt meg épített emlék a faluban – mesélte Varga György, Törökkoppány polgármestere. Régi tervünk volt, hogy megpróbáljuk megkeresni az egykori török fürdő helyét. A település központjában néhány éve az önkormányzat megvásárolt egy házat, majd azt elbontottuk. Azt régóta sejtettük, hogy az épület alatt helyezkedhetett el a fürdő. Akkor múzeumi szakemberek bevonásával megkezdődött a munka és be is igazolódott, hogy másfél-két méter mélyen a talajszint alatt ma is megtalálhatók a török fürdő maradványai – folytatta Varga György.

Törökkoppány feltárta múltját – előkerült a török fürdő

A település 130 millió forintos TOP Plusz forrást nyert el az egykori fürdő emlékeinek rekonstrukciójára és az emlékek bemutatására.
Törökkoppány sikeresen pályázott a Magyar Falu Programban is. 12 millió forintos támogatásból, valamint 1 millió forintos önerőből megújult a helytörténeti gyűjteménynek otthont adó épület, amely egykoron Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójának, a falu díszpolgárának szülőháza volt. – Minden helyiséghez számos emlék köt. A konyhának berendezett szobában születtem, de tudom, hol volt az ágyam általános iskolás koromban – emlékezett vissza Szakály Sándor, történész.

Folytatás

Forrás: www.sonline.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here