Hatvan százalék fölé lőtt ki a török infláció

Kép forrása: www.pikrepo.com

A török fogyasztói árak 61,14 százalékkal emelkedtek márciusban az előző év azonos hónapjához képest – közölte hétfőn az ankarai Nemzeti Statisztikai Hivatal. Februárban az emelkedés 54 százalék körül volt. Havi szinten a fogyasztói árak az év harmadik hónapjában 5,46 százalékkal ugrottak meg. Az infláció különösen magas a közlekedés területén (éves szinten mintegy 100 százalékos), de az élelmiszerárak is újra kilőttek.

A statisztikai hivatal szerint a termelői árak pedig márciusban az előző év azonos időszakához képest mintegy 115 százalékkal emelkedtek.

A fogyasztói árak erőteljes emelkedésének fő oka a német dpa-AFX hírügynökség szerint a laza török monetáris politika. A magas infláció ellenére a török központi bank az elmúlt évben többször is csökkentette az irányadó kamatlábat, legutóbb 14 százalékra. Recep Tayyip Erdogan elnök ugyanis ellenzi a közgazdászok által a magas infláció elleni fegyverként ajánlott kamatemeléseket.

A gyenge török líra pedig felhajtja az árakat, mivel drágítja az importot. Ráadásul az ukrajnai háború miatt az olaj- és energiaárak is az egekben vannak. Oroszország és Ukrajna szintén fontos gabona- és napraforgóolaj-beszállítók, ezért különösen gyorsan drágult az étolaj is az utóbbi időben Törökországban. Áprilisban egyes termékek, például a higiéniai cikkek áfáját ugyanakkor csökkentették.

Törökország szoros kapcsolatokat ápol mind Ukrajnával, mind Oroszországgal. Ankara elítéli az orosz inváziót, ám nem vesz részt az Oroszország elleni szankciókban.

Forrás: www.vg.hu