Gözleme

Hozzávalók: # 60 dkg liszt # 1,5 dkg só # 5,5 g élesztőpor # pici cukor # 3 dl víz # 1,2 dl olaj # 6,5 dkg vaj Elkészítés: Egy nagyobb edénybe, kelesztő tálba beleszitáljuk a liszt négyötöd részét. gözleme Rászórjuk a sót, majd alaposan összekeverjük. Az élesztőt a cukorral egy kisebb tálban óvatosan összekeverjük, majd egy negyed bögre langyos vizet adunk hozzá. A liszt közepén készítsünk egy kis mélyedést, azután öntsük bele az élesztős masszát, végül pedig fedjük be egy kevés liszttel. Várjunk 10 percig, amíg egy kicsit megdagad.

Miután kicsit kiemelkedett az élesztős massza a lisztből, öntsük bele a maradék vizet, majd erőteljesen dagasszuk legalább 5 percig, vagy amíg közepesen lágy tésztát kapunk. Fedjük le, tegyük meleg helyre kelni. Ehhez legalább egy óra szükséges, a tésztának kétszeres méretűre kell dagadnia.

A megkelt tésztát tegyük lisztezett gyúródeszkára. Osszuk tíz egyforma részre, ezekből formázzunk kis vekniket. A tíz veknit sodrófával 3 milliméter vastagságúra, köralakúra nyújtsuk ki, egy ecset segítségével kenjük meg vékonyan olajjal. A tészta felén oszlassuk el a tölteléket (ez tetszőleges lehet, leggyakrabban spenótos vagy birkahúsból készült tölteléket használnak). Ezután hajtsuk félbe a tésztát, majd a széleket alaposan nyomkodjuk össze, nehogy sütés közben kifolyjon a töltelék. Forrósítsunk fel egy palacsintasütőt vagy egy öntöttvas serpenyőt, vajazzuk ki, majd mindkét felén süssük meg ropogósra.

mindmegette.hu