Fotótörténeti kincsek 1914-ből: magyar utazók Törökországban

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum csodálatos kincseket rejt. A történelemkedvelők órákat el tudnak barangolni oldalain.

Törökország történelme iránt érdeklődőknek különösen fontos lehet egy albumgyűjtemény, mely Fejes Zsigmond felvételeit tartalmazza, melyek 1914 nyarán készültek, amikor Dr. Lakos Bélával kis-ázsiai tanulmányúton vettek részt.

A fényképeket készítő Fejes Zsigmond tanárember. 1881-ben született Nagycsányon, és 1947-ben hunyt el Pápán. 1906 és 1941 között a Pápai Református Kollégiumban tanított, melynek 1929-től igazgatója is volt. Szakterülete egyébként a csillagászat, ebben a témában publikációi is jelentek meg. A pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum gyűjteményében számtalan üvegnegatívra készített képe található meg, mely korának fontos dokumentációjaként maradt fenn.

Útitársa, Dr. Lakos Béla földrajzzal foglalkozó tudós, tanár, aki az utazás történetét 1915-ben a Földrajzi Közlemények című lapban írta meg Kilikiai utam címmel. Ennek egyik mondta jelzi, hogy pont annyira el voltak ámulva a környék szépségétől akkoriban is – amikor jóval nehezebben utaztak oda –, mint a mai turista: „A Tauruszon keresztül vezető Bagdad-vasút környéke egyike földünk legszebb vidékének, ahol piszkos, részben leégett hánok jelölik a hettiták korától a világtörténelemben annyiszor szereplő kilikiai út vonalát, mely még ma is egyetlen járható út a belső pusztaság és a Földközi-tenger partjai között.”

Harmadik útitársuk Arif lehetett, aki – feltételezem – török segítőjük és vezetőjük volt az úton. Ezt a fényképek feliratozása alapján következtethetjük ki.

Célpontjuk Kilikia (törökül Kilikya), melynek az ókorban Határai voltak északon Lükia és Kappadókia, nyugaton a Torosz-hegység és Pamphülia, keleten Szíria, délen a Keleti-tenger és az Isszoszi-öböl. Ebből érthetjük, micsoda óriási utat tettek meg.

A törökországi tanulmányúton készült képek gyűjteménye hatalmas, így most csak ízelítőt adunk belőle. A feliratok eredetiek, így a mai helyesírási szabályoknak nem feltétlenül felelnek meg, ám így hitelesek, hiszen maga a fotós jegyzetelt a képek helyszíneiről.

Ellátogatunk néhány felvétel erejéig Konstantinápolyba, Konyába, Izmirbe, utazunk vonaton és látunk tevekaravánt is. Ha benéznek a gyűjteménybe, láthatnak még képeket Bursából, Adanából, Mersinből, Alanyából, továbbá rengeteget kisebb falvakból és anatóliai tájakról.

Erdem Éva – Türkinfo

Szabályozás alatt álló tér az Aja Sophia és az Achmed mecsetek közt.
Achmed mecset (Magyarázat: Ahmed szultán dzsámija, ismertebb nevén a Kék mecset)
A Bagdad-vasúton: A Taurus hegység képe Ereglitől nézve.
Smyrna. A kikötő hajóról nézve. 
(Magyarázat: a mai Izmir)
Kőhíd az öntözőművek főcsatornáján
Alaid okadzsi faluban öreg török gazda udvarán.
Jesil Dzsami.
(Magyarázat: Bursa városában járunk)
Mevlevi Dzsami (dervis kolostor).
(Magyarázat: Konya városban)
Taurus-hágó. A háttérben a hegyfal, amelyen a „Kilikiai-kapu” vezet keresztül. Az országúton a mi kocsinkkal szembejövő tevekaraván.
Útközben. A kocsin Lakos és Arif.
(Magyarázat: Bursa és Mudanya közötti úton)