Flesch István: Üldözött török újságírók üzenetei a távolból – egy török csendőrnő halála a kurdok földjén

Ám most a gülenisták „terroristák”, és most újságcikkek címei és twitterüzenetek számítanak a szemében „még az ólomgolyónál is veszélyesebbnek”. Ismét szabadlábon van ugyanis az a merénylő, aki néhány hónapja rálőtt a CHP (Köztársasági Néppárt) elnökhelyettesére. Az ellenzéki politikust két fegyvergolyó is eltalálta, de nagy szerencsével túlélte a támadást. Ugyanazon a napon, amikor a török igazságszolgáltatás szabadon engedte a merénylőt, egy szalagcímért és egy twitterbejegyzésért előzetes letartóztatásba helyeztek egy újságírót. A Cumhuriyet című baloldali napilap internetes kiadásának főszerkesztője, Oğuz Güven ugyanis jelentést tétetett közzé arról a közúti balesetről, amelyben életét vesztette egy államügyész. Az illető történetesen a tavaly júliusi puccskísérlet vádlottjai ellen folyó eljárások egyikét vezette. Güvent azzal gyanúsítják, hogy „propagandát fejtett ki egy terrorszervezet, a gülenisták javára”, egyidejűleg pedig „megsértette egy személyiség emlékét”.

A kifogásolt szalagcím, amelyet twitteren is terjesztettek, így hangzott: Egy teherautó kettévágta azt az államügyészt, aki kiadta az első elfogatóparancsot a Fethullah Gülen terrorszervezet (török rövidítésben FETÖ) tagjai ellen. Ez a cím azonban csak 55 másodpercig volt látható, mivel gyorsan levették, és helyette az alábbi szöveg jelent meg: Az államügyész súlyos közlekedési balesetben vesztette életét. Ezzel 13-ra emelkedett a Cumhuriyet bebörtönzött vezető szerkesztőinek a száma. „Ahhoz azonban, hogy valaki elveszítse munkáját, megfosszák egyetemi lehetőségeitől és szabadságától, még csak újságírónak vagy tudósnak sem kell lennie” – írja befejezésül Bülent Mumay. Még csak az sem szükséges, hogy nagykorú legyen az illető, mert már egyetlen twitterüzenet is könnyen végzetévé válhat. Például Adanában, az ország ötödik legnagyobb városában őrizetbe vettek egy gimnazista leányt, mivel állítólag megsértette a köztársasági elnököt egy olyan hírrel, amelyet megosztott a közösségi oldalakon. Az államügyészség letartóztatási parancs kiadását követelte a 16 éves leány ellen. A bíró azonban könyörületesnek bizonyult, és csak házi őrizetre ítélte a középiskolás diáklányt…

Törökországi és nemzetközi szervezeteknek április végén 159 bebörtönzött török újságíróról volt tudomásuk, és összesítéseik szerint a török sajtó százhuszonhárom szerkesztője tartózkodott külföldön menekültként. E szomorú hazai statisztikai adat legutóbb módosult azáltal, hogy a kormány nem kegyelmezett az ellenzéki, de kemalista és egyben nacionalista vonalvezetésű Sözcü (Szóvivő) című napilap több vezető beosztású munkatársának sem. Elfogatóparancsot adtak ki a lap egyik riportere, valamint egy internetes szerkesztője, továbbá a pénzügyeinek intézője, sőt a tulajdonosa ellen is azzal a kényelmetlen politikai ellenfelek esetében országszerte unos-untalan hangoztatott váddal, miszerint a szóban forgó személyeket a „terrorista fethullahisták járszalagjukra fűzték”. De ez csak általánosság volt, konkrétan azt rótták terhükre, hogy tagjai voltak egy terrorszervezetnek, amelynek megbízásából „kezet emeltek a köztársaság elnökére, és lázadásra készültek a török kormány ellen”. Tiltakozásul a rendszerint mintegy negyedmilliós példányszámú lap május 19-én 20 üres oldalon „jelent meg”, amelyeken a fehér „cikkek” alatt csak az elhallgattatott szerzők neveit tüntették fel. Május 19-e varázslatos dátum a Török Köztársaságban, mert 1919-ben ezen a napon szállt partra a fekete-tengeri Samsun kikötőjében, majd indult el onnan népe és hazája felszabadításának dicsőséges útjára Mustafa Kemal, a későbbi Atatürk. Napjainkban ilyenkor ünneplik az Atatürkről való megemlékezés, az ifjúság és a sport napját.

A Sözcü kiadóját és tulajdonosát, a 46 éves Burak Akbayt azonban nem érte el a török igazságszolgáltatás keze, mert már korábban Londonban tartózkodott. Ott értesült arról, hogy átkutatták isztambuli lakását. A Der Spiegel volt isztambuli tudósítójának, Hasnain Kazimnak nyilatkozva elmondta, hogy az ellenük irányuló akcióra nem számított, noha tudott arról, hogy felfektettek róluk egy titkos aktát. Az ilyen híreket nem vette komolyan, mert semmi rosszat nem követtek el. Vádlói mindent hamisan állítottak róla, még azt a többihez képest csekélységet is, hogy állítólag „Gülen-iskolát” végzett. Akbay Svájcban járt iskolába, és tanulmányait Törökországban fejezte be. A Sözcü – mondta – akkor is bírálta a Gülenék szervezetét, amikor a fethullahisták és Erdoğanék még barátkoztak, és mindig óvott másokat ettől a szervezettől. Amikor pedig sor került a szakításra, szóvá tette, hogy Gülenéket miért nem vonták már korábban felelősségre.

Burak Akbay felidézte, hogy lapjának a címoldalon is olvasható jelmondata: „Ha a Sözcü hallgat, hallgat Törökország is.” Május 19-én több mint 350 ezer példányt adtak el a lapból, ami rekordnak számít, de akár világrekordnak is egy teljesen üresen hagyott oldalakkal megjelenő újság esetében…

A Der Spiegel-riporter azonban a laptulajdonos mellének szegezte az alábbi roppant forró kérdést: A Sözcü arról ismert – mondotta –, hogy nemritkán nacionalista hangokat üt meg. Amikor például a német szövetségi gyűlés 2016-ban határozatot fogadott el az örmény népirtásról, az önök lapja címoldalon németül ezzel a címmel jelent meg: Szégyelljék magukat! Fölötte pedig ez állt törökül: Hitler unokái népirtás elkövetésével vádolják Törökországot… Alatta egy kép: Angela Merkel Hitler-bajuszkával és náci egyenruhában. Ön úgy véli, hogy ez a legmegfelelőbb módja annak, ahogy ezzel a témával foglalkozni kell? – kérdezte Husnain Kazim.

Ami ezt a témát illeti – válaszolta Burak Akbay –, mi osztozunk a török kormány véleményében, mert nem hisszük, hogy akkor valóban népirtás történt…

A nacionalizmusnak az interjúban is érintett témájával kapcsolatban a jelenlegi török politika egyik különös vonatkozására hívta fel a figyelmet a Hürriyet. Az újság azt állítja, hogy visszatértek azok az erők, amelyek már az 1980-as és 1990-es években is lefojtották a demokratizálás folyamatát. A kormányzó AKP (Igazságosság és Fejlődés Pártja) és a gülenisták szövetségének felbomlása és az azt követő tisztogatási hullám következtében ugyanis a kormánypártnak hirtelen új káderekre lett szüksége, mindenekelőtt a biztonsági szerveknél. Az AKP ekkor fordult olyan ultranacionalistákhoz, akik közel álltak a szélsőjobboldali Nemzeti Cselekvés Pártjához (MHP). E csoport tagjai hagyományosan ellenségei a liberálisoknak, a demokratáknak és a baloldali értelmiségnek. Úgy hírlik, hogy ezek a belügyminisztériumban tömörülnek, s a színfalak mögül állítólag ők vezényelték le a tisztogatást a baloldali liberális értelmiségiek körében, kiüldözve őket munkahelyeikről, noha semmiféle kapcsolatban nem álltak a gülenistákkal. És éppen ezek azok, akik most minden lehetőséget megragadnak, hogy végezzenek Törökország demokratáival… – így a lap.

Ám visszatérve az üldözött újságírókhoz, a török hatóságok hosszú halogatás után engedélyezték, hogy a német nagykövetség képviselői meglátogathassák a magánzárkában tartott Deniz Yücel Die Welt-tudósítót. Minthogy az újságíró nemcsak német, hanem török állampolgárságú is, Berlin nem támaszthat nemzetközi jogból fakadó igényt arra, hogy konzuli gondoskodásban részesítse. Ezt a német fél is elismeri, elfogadhatatlannak tartja ellenben, hogy Deniz Yücelt izgatással, valamint azzal gyanúsítsák, hogy terrorista propagandát fejtett ki a betiltott PKK és a Gülen-mozgalom javára. A török államelnök emellett még „német kémnek” és „a PKK ügynökének” is minősítette.

Ügyének kielégítő rendezése érdekében követelik egyúttal azonnali szabadlábra helyezését. Ő maga közölte, hogy kész török bíróság elé állni. Ankara gyaníthatóan azért erőlteti ellene a terrorizmus támogatásának vádját, mert lapja 2015 augusztusában közölte azt a hosszú interjút, amelyet Cemil Bayık parancsnokkal, a „terrorista” PKK második emberével készített a gerillák észak-iraki Kandil-hegységbeli főhadiszállásán. Az interjúhoz mellékeltek egy régi fényképet is, amely a parancsnokot mutatja a mozgalom első emberével, az életfogytiglani büntetését egy márvány-tengeri szigetbörtönben töltő Abdullah Öcalannal. Deniz Yücel akkor szembesítette Cemil Bayıkot egy elpártolt PKK-funkcionáriusnak azzal a vallomásával, amely szerint az alapító káderek közül többen vesztették életüket a mozgalom „belső kivégzései“ közben, mint harcban vagy kínzások által. Ezt Bayık tagadta, de elismerte: valóban voltak „belső kivégzések”.