Flesch István: Egy államfői látogatás, avagy amikor „állami haragosok” megenyhülnek

A főcím így hangzott: A különbség az útlevél. Mármint hogy az ő német állampolgársága volt szabadulásának záloga. Ezt a különbségtételt ő sérelmezte, s első haragjában helyreigazítást kért a szellemiségében egyébként vele rokon újságtól. Arra hivatkozott a twitteren, hogy ő éppúgy szenvedett, mint mások, majdnem nyolc hónapig ült börtönben, másfél évig távol hazájától. Ám ezt a közösségi média török használói értetlenül fogadták, mert szerintük valóban megfelel a tényeknek, hogy őt mégiscsak a német állam segítette szabadlábra, míg a török foglyok nem remélhetik szabadulásukat. Hát ez a tényleges különbség – írták. Meşale viszont – mint válaszolta – nem tudott szabadulása érdekében folytatott diplomáciai egyezkedésekről… Érthető okoknál fogva az ő helyzetében nem is tudhatott mindenről.

            Már otthon azonban rögtön olvashatta az Augsburger Allgeimene című tekintélyes délnémet napilapnak az ő érkezéséről részletesen tudósító számában, hogy a török államfőt Berlinben szeptember 28-án katonai díszpompával fogadja majd Frank-Walter Steinmeier elnök, a vendég találkozni fog a kancellár asszonnyal is, és az ő, Meşale Tolu kiengedését a német–török kapcsolatoknak éppen ez a javulása tette lehetővé. „Emögött mindenekelőtt Törökországnak az a szükséglete húzódik meg – állapította meg a lap –, hogy ismét közeledjék Európához, tekintettel az Egyesült Államokkal való súlyos vitájára, amely elmélyítette valutaválságát.”

            Hasonló következtetésre jutott a Der Spiegel, amely egyszerre négy szerkesztője által jegyzett közös írásában – egyikük a lap isztambuli tudósítója, Maximilian Popp – megállapította: amióta Donald Trump támadja Törökországot, a szövetségi kormány Erdoğannal szemben simulékonyabb irányvonalra tért át, vagyis tartózkodik az erős kritikától, és inkább az egyetértés pontjait helyezi előtérbe. Mindenképpen meg akarja akadályozni ugyanis a török gazdaság összeomlását.

            Mint felidézték, a török elnök 2017-ben még náci módszerek alkalmazását vetette szemére a német kormánynak, azt ajánlván németországi török „honfitársainak”, hogy semmiképpen se szavazzanak a CDU-ra, mert az ellensége Törökországnak, továbbá eltűrte, hallgatott, amikor a török sajtó a kancellár asszonyt Hitler-bajusszal ábrázolta. „Lehetetlen, primitív eljárás” – volt hallható Berlinben, de akkor már e jelzőkkel nem Recep Tayyip Erdoğan politikáját illették, hanem az amerikai elnök eljárását, aki viszályt robbantott ki Törökországgal, vámokkal, büntetőintézkedésekkel sújtva az országot, ami zuhanásba taszította a török lírát. És így tehát éppen Trump hozta ismét közelebb egymáshoz Németországot és Törökországot – jegyezte meg a lap. A török gazdaság fenyegető csődje valóban gyötrő problémája a német kormánynak, amely semmiképpen sem akarja megengedni, hogy a török gazdaság még mélyebb válságba süllyedjen. Óriási európai probléma lenne Törökország stabilitásának megroppanása – jelentették ki Merkel környezetében. Ott erősen aggódnak az ebből egész Európára és a német gazdaságra egyaránt háramló esetleges következmények miatt.

            A Törökországnak nyújtandó segítségre először csak óvatos jelzések utaltak, ezekben a napokban azonban német politikusok már egymással vetélkedve hangsúlyozzák a török partner hatalmas jelentőségét hazájuk és Európa szempontjából. A kancellár is aláhúzta a német érdekeltséget Törökország stabilitásában és virágzásában.

            „Mindez szemlátomást megnyugtatta a piacokat, Merkel szavai aranyat értek számunkra” – jelentette ki Erdoğan egyik tanácsadója a Der Spiegelnek, amely cikke címéül is ezt a sokatmondó két szót választotta: Arany szavak. A szövetségi kormány mindezek után a telefonhívások, -beszélgetések áradatát és a személyes látogatások sorozatát indította el. Olaf Scholz pénzügyminiszter demonstratív módon meghívta Berlinbe Berat Albayrakot, aki nemcsak török hivatali partnere, hanem a török államfő veje is egyben. Heiko Maas külügyminiszter pedig látogatást tett Ankarában, és találkozott kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval, majd fogadta őt az elnök is. (A Frankfurter Allgemeine tudósítója, Michael Martens erről az eseményről A jövőbe vetett bizalom címmel küldött jelentést). Bejelentették, hogy nyolcvantagú delegáció élén Törökországba látogat október végén Peter Altmaier gazdasági miniszter, a kancellár egyik legközelebbi bizalmasa.

            A Törökország irányában követett új irányvonalát a szövetségi kormány jelzésnek szánja – mind Donald Trumpnak, mind a piacoknak – olvasható a Der Spiegelben, amely végül természetesnek veszi, hogy támogatását az NSZK meg is fizetteti: különböző utakon tudatta Ankarával, hogy ki kell szabadulnia annak a hét németnek, akiket Törökországban fogságban tartanak – részben vádemelés nélkül, politikai indokok alapján. Vagyis német szemszögből nézve megalapozatlanul. Ám Meşale Tolu újságírónő kiutazási tilalmának feloldását a német kormány úgy értékeli, mint első jelét a készségesebb török magatartás megnyilvánulásának. Egyúttal elvárja, hogy a közeljövőben további hasonló döntéseket hozzanak. Akkor az is elképzelhetővé válik, hogy Németország az Európai Unióban többé már nem fékezi a vámunióról Törökországgal folytatott tárgyalásokat – utal a lap kormánykörökből szerzett értesüléseire alapozva.

            A lap hagyományosan eredményes hírhalászai azóta újabb gazdag zsákmánnyal büszkélkedhetnek. Arról szereztek információt, hogy német közreműködéssel gigantikus méretű törökországi vasútipálya-korszerűsítési vállalkozás tervei körvonalazódnak. A projekt ajánlatával mintegy három hónapja fordultak a szövetségi kormányhoz a török államfő küldöttei. Az ötletgazdák szerint a Siemens vezetésével konzorcium alakulna, amely új vasúti pályákat fektetne le, a régieket villamosítaná, és modern jelzőrendszert szerelne be. Az ország egész területén nagy sebességű vasútvonalakat építenének ki a hozzájuk tartozó alagutakkal, felsővezetékekkel, mozdonyokkal. A megbízatás összértéke 35 milliárd euró. Az ajánlatot annak a feltételnek a teljesítéséhez kötötték, hogy a német kormány pénzügyileg támogassa a vállalkozást.

            Döntés még nincs, de Berlin késznek mutatkozott a kérdés tanulmányozására. Ha az elképzelés megvalósul, akkor ez lenne az eddigi legszembeötlőbb bizonyítéka annak a látványos diplomáciai fordulatnak, amelynek az előmozdításán éppen most Heiko Maas külügyminiszter munkálkodott törökországi látogatásán. Egyben mutatja a német külpolitika „új, hidegen számító” irányvonalát – véli a Der Spiegel, amely szerint a berlini külügyminisztérium és a kancellári hivatal „előgondolkodói” nemcsak a „moszkvai és washingtoni uralkodókat” akarják féken tartani, hanem mindenekelőtt a kínaikat óhajtják megelőzni, akik globális befolyásukat évek óta milliárdos beruházásokkal növelik, például Afrikában, de most szemet vetettek Törökországra is.

            Az emberi jogokat védő török szervezet, az IHD képviselője, Gülseren Yoleri asszony azzal vádolja Berlint, hogy gátlástalanul támogatja Erdoğant a törökországi válságban. Szerinte a német kormány számára gazdasági érdekei előbbre valók az emberi jogoknál.           Altmaier gazdasági miniszter, aki még kancelláriaminiszterként titokban már járt a török államfőnél, hogy szót emeljen a bebörtönzött németek kiengedése érdekében, októberi látogatása során fogja először bemutatni a nyilvánosságnak a vasúti terveket.

            A cikk szerzői nem mulasztják el feltenni a kérdést, hogy vajon „Berlin a fentiek alapján megmentője lesz-e az ankarai önkényúrnak”. Amikor II. Abdülhamid szultán 1876-ban trónra lépett, az európaiak nagy reményeket fűztek az ifjú oszmán uralkodóhoz. Liberálisnak mutatkozott, Európa-barátként gondolkodott, és reformokat vezetett be. Ezzel igyekezett megóvni a bukástól „Boszporusz-parti beteg embernek” csúfolt birodalmát. A gazdasági fellendülés előmozdítása végett hatalmas vasútterv kivitelezése mellett döntött. Megállapodott II. Vilmos német császárral, hogy megépítik a stratégiai fontosságú bagdadi vasutat. A szultán akkor azt írta, hogy német segítséggel sikerülhet egy olyan vasúti összeköttetésnek a megteremtése, amely nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is fontos.

            „Erdoğan jelenleg szinte úgy uralkodik, mint II. Abdülhamid szultán – állítja a lap. A liberalizálás rövid időszaka után az is visszatért elődeinek keménykezű politikájához.” A német minisztertől októberben persze aligha várható olyan patetikus fellépés, mint amilyenre egykor II. Vilmos szánta rá magát, miután megkapta a vasútépítési megbízatást. A berlini uralkodó akkor arról beszélt, hogy „Németország széttéphetetlen barátság érzését táplálja a szultán és az oszmán nép iránt”. Majd az oszmán vendéglátója nyakába akasztotta a Hohenzollernek érdemrendjét…

            Úgy fest, hogy most már semmi nem zavarhatja meg a török államfő NSZK-beli hivatalos látogatását. Biztosan az sem, hogy több német rádióállomás és a Süddeutsche Zeitung egybehangzó jelentése szerint a kelet-törökországi Elazığ városában a bíróság terrorpropaganda terjesztéséért éppen ezekben a napokban három év és másfél hónap szabadságvesztésre ítélt egy német állampolgárságú férfit. A hamburgi illetőségű 46 éves elítélt, akinek nevét nem közölték, a közösségi média útján fejtette ki tevékenységét egy meg nem nevezett terrorszervezet javára. Fellebbezésére azonban büntetésének végrehajtását felfüggesztették. Törökországot nem hagyhatja el. Az illetőt augusztusban vették őrizetbe a hasonnevű tartományban tett látogatása alkalmával…

Flesch István – Türkinfo

2018. szeptember 15.