Elfogadták a törvényt, leölik a beteg vagy agresszív kóbor kutyákat Törökországban

Kép forrása: www.pikrepo.com

A török parlament kedden elfogadta a kóbor kutyákról szóló törvényt, amely keretében kötelezővé teszik az önkormányzatok számára több millió utcán kóborló eb befogását, menhelyre szállítását, továbbá a súlyos beteg vagy agresszív állatok elaltatását.

Az ankarai parlament kedd hajnalban, kétnapos heves vita után fogadta el a Recep Tayyip Erdogan török elnök pártja és szövetségesei által támogatott törvényjavaslatot 275 igen szavazattal, 224 ellenében. A parlamenti szavazást megelőzően az állatvédők számos tüntetést szerveztek, külföldön is, a közösségi média felületein pedig több millióan követelték a törvényjavaslat visszavonását. A törvény élénk ellenkezést váltott ki az ellenzéki politikusok körében is, akik a döntést az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal szembeni nyomásgyakorlás eszközének tekintik.

A törvény értelmében az önkormányzatok feladata lesz a kóbor kutyák befogása és menhelyekre szállítása, illetve az agresszív vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kutyák elaltatása. A korábbi jogszabályok csupán az ebek ivartalanítására és beoltására kötelezték az önkormányzatokat, a kutyákat ezután szabadon engedték.

A kormány becslései szerint körülbelül négymillió gazdátlan kutya kóborol Törökország utcáin és vidéki területein. Bár a legtöbbjük ártalmatlan, egyre többen gyűlnek össze falkákban, és több embert is megtámadtak.

Az elmúlt két évben több mint 100 ember, köztük 50 gyermek vesztette életét kutyatámadások vagy kóbor kutyák által okozott közlekedési balesetek során – derült ki a biztonságos utcákért és az élethez való jog védelméért küzdő török egyesület júniusban közzétett jelentéséből, amelyben az összes kóbor kutya utcáról való eltávolítására szólítottak fel.

Folytatás

Forrás: hvg.hu