Egyre népszerűbb ez a vásárlási mód a törököknél

Le a kosár, majd fel a kosár.

Törökországban az emberek többsége hétköznapokon munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, ám a hatóságok a közösségi életet már szinte teljesen beszűkítették, leállították továbbá a repülőjáratokat, valamint a távolsági vasúti közlekedést is, a városok közötti buszos utazásokat pedig hatósági engedélyhez kötötték.

örökországban vasárnap némileg csökkent, de továbbra is magas, napi 4500-at meghaladó értékkel, 4789-cel nőtt a SARS-CoV-2 nevű vírussal újonnan diagnosztizáltak száma, így az összes fertőzött száma 56 956-ra emelkedett – számolt be róla Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.

A tárcavezető által megosztott adatokból kiderült az is, hogy a halálozások száma – csütörtök óta tartva a százhoz közeli rekordszintet – ezúttal 97-tel 1198-ra nőtt. A törökországi halálozási arány immár két tizedszázalékkal marad el a közismerten alacsony németországi adattól, sőt napról napra csökken, jelenleg kerekítve 2,1 százalék.

A 83 millió lakosú Törökország állampolgárainak átlagéletkora a török statisztikai hivatal 2020. februári adati szerint 32,4 év.

Folytatás

Forrás és videó: ma.hu