Egy török világutazó a „hitetlenek” földjén

Ma már elképzelni is nehéz, hogy a 16-17. században a mai Felvidék területének egy része a világhódító Oszmán Birodalommal, s azon belül is a török iga alatt nyögő Hódoltsággal volt határos. A Dunán például a határ Izsa térségében húzódott, azon alul már félholdas zászlókat lengetett a szél a turbánosok által bitorolt várak bástyáin.

A komáromi végvár másfél évszázadon át gátat vetett a veszélyes szomszéd további terjeszkedésének. Az 1665-ös esztendő nyarán egy díszes török küldöttség jelent meg a háborúskodástól sokat szenvedett városban, ahol a kor diplomatáit megillető szívélyességgel fogadták a Bécs felé tartó színes sokadalmat, s mi több, egyeseket még a várban is végigkalauzoltak. Evlija Cselebi (1611-1687), korának török világutazója is a követség tagja volt, aki az utazásairól írt tízkötetes munkájának hatodik kötetében erről a látogatásról is megemlékezett.

– Insallah, legyen meg Allah akarata! – sóhajtott, miközben jólesően nyújtóztatta végtagjait, s turbánját és kaftánját gondosan a díszes sátor kerevetére helyezte. A júniusi éjszaka csendjét olykor csak az ebek ugatása és a követségi sátrak mögött kipányvázott lovak horkantásai törték meg. A pislákoló mécses lángja táncoló ornamentumokat rajzolt a drága keleti szőnyegekkel borított falakra.

Későre járt, már a csauszok is nyugovóra tértek, így senki sem zavarta abban, hogy az emlékeibe merüljön. A múlt ködéből kibontakozva régi emlékképek peregtek előtte. Látta magát, ahogy mint a magas porta főékszerészének elsőszülött fia pajtásaival szaladgál Isztambul sikátorainak megannyi titkot rejtő színes forgatagában, majd a Korán szuráit kántálja az egyik fővárosi medresz hallgatójaként. Egy szempillantás múlva egy sokoldalúan művelt, számos idegen nyelvet beszélő fiatalember alakja körvonalazódott lelki szemei előtt, amint IV. Murad szultán áhítattal hallgatja kedvenc társalkodója csodálatos énekhangját, majd felolvasását az igazhitűek szent könyvéből.

Folytatás

Forrás: felvidék.ma