Egy török kalligráfus száraz leveleket díszít

forrás: anews.com.tr

Törökország délkeleti részén, Gaziantep tartományban élő Saliha Aktaş, aki képzett kalligráfus. Hírnevet azzal szerzett magának, hogy ezzel a különleges technikával száraz leveleket díszít.

A hölgy a Gaziantep Egyetemen tanult hagyományos török művészetet az elmúlt nyolc évben, most pedig tanfolyamokat tart kalligráfiából, miniatúra festészetből a város önkormányzata által irányított szakiskolában.

A művészeti ág gyakorlásának egy igazán különleges módját választotta, amikor úgy két évvel ezelőtt az otthonában lévő növények leveleire kezdett el rajzolni, majd később száraz falevelekre.

„Korábban papírra rajzoltam, de nem sokkal később elhatároztam, hogy valami igazán különlegeset kell tennem, és elkezdtem a növények leveleit alapanyagként használni” – mondja.

„A technika nehéz, de szórakoztató” – mondja, „finom kidolgozást igényel. A levél nagyon törékeny és könnyen szakad, de én nagyon boldog vagyok, hogy ezt a különleges török művészeti formát leveleken végezhetem.”

Aktaş először megszárítja a leveleket, majd akril és vízfesték felhasználásával készíti el műveit. A festés során próbálja a török hagyományokat és szokásokat megeleveníteni, ezért többek között esküvői szertartásokat, a tradicionális gaziantepi házakat és történelmi építményeket rajzol hagyományos motívumokkal és a fantáziája használatával.

Művei után nagy az érdeklődés, sokan szeretnék, ha tanítaná őket, ezért azt tervezi, hogy – amennyire csak tudja – megpróbálja népszerűsíteni munkáját.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo