![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Két napot és két estét töltöttünk Isztambulban. Ebbe a rövid időbe akartunk belepréselni minden élményt.
Első délután 18 ezer lépést tettünk meg, így csak a szálloda közelében volt erőnk egy gyors vacsorára.
Második nap többet jártunk autóval (bár még mindig 11 ezer lépést gyűjtöttünk össze a számláló szerint), így estére is már komolyabban tervezgethettünk. Persze a család 4 tagjának 4 ötlete volt, de nyertek a gyerekek: irány CZN Burak – a közösségi média sztárszakácsának – étterme.
Rögtön meg kell jegyeznem: ez a cikk nem azért íródott, hogy megmutassam milyen menő helyre jutottunk el. Éppen ellenkezőleg. Azt szeretném megírni, hogy mennyire egyszerűen eljuthat oda bárki, és milyen jól fogja magát érezni, ráadásul nem fog hatalmas összeget fizetni egy vacsoráért.
Ki ne ismerné a hatalmas adagokkal bűvészkedő, gyors kezű, állandóan mosolygó szakácsot? Az Instagramon 17,5 millióan figyelik, a TikTok rajongók száma 30 millió, és a Twitteren is közel 500 ezer követője van. Nem is csoda, ha a mi tizenéveseink is őt akarták meglátogatni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Földhözragadt szülőként óvatosságra intettük őket: felhívjuk az éttermet, de valószínűleg nem lesz hely. Telefonáltunk és nagyon kedvesen azt mondták nincs szükség foglalásra, biztosan találnak nekünk egy asztalt.
Kettes számú szülői intelem: ne bízzatok benne, hogy találkoztok a sztárral. Nos, találkoztunk, sőt közös fénykép is készült. De erről kicsit később.
Irány az étterem. Helyszín: Nispetiye Cd No:18, 34340 Beşiktaş, a kerület ismert neve Etiler. Már az élmény volt, hogy a kivilágított Dolmabahçe Palota előtt, majd a hatalmas Beşiktaş stadiont érintve autóztunk odáig.
A parkolással nincs gond, csak kiszállunk az ajtó előtt és az ún. vale megoldja helyettünk a feladatot, ahogyan hazainduláskor is visszaáll az ajtó elé. A manapság szokásos lázmérés, kézfertőtlenítés után máris az asztalunknál voltunk. Azonnal láttuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat: vidám asztaltársaságok mindenfelé, ráadásul mind-mind családok, legalább egy, de inkább több gyerekkel.
Hamarosan jött a meze-kínálat egy kocsin. Égei-tengeri konyhához szokva nekünk ez fontos, de a hatayi konyha sem maradt el a várakozásainktól. Voltak hasonló előételek, mint İzmirben, de voltak egészen mások is. Kértünk szőlőlevéltekercseket, amit mindig eszünk, ám itt paradicsomosabb, puhább, savanykásabb, csípősebb volt, de nagyon finom. Ettünk humuszt, ami az égei-övezetben nem megszokott, ám a dél-kelet törökországi Hatayban igen. Még néhány joghurtos, elmaradhatatlan mezét is választottunk. Persze mindehhez meleg pide jár.
A pincér az első rendelés felvételekor megkérdezte a legkisebb családtag nevét. Nem értettük miért, ám hamarosan kiderült. Minden asztal kap egy nagyon hosszú, frissen sült pidét, amire magokkal felszórják a „fővendég” nevét.
Főfogásnak egy vegyes kebabtálat kértünk. Természetesen az volt a fő cél, hogy minél többféle húst kóstoljunk a híres kebabkínálatból. Csípősebb fasírt (adana kebab), pisztáciás kebab, fűszeres csirke, nyárson sült bárányhúskockák, darálthúsos lepények halmozódtak előttünk. Már csak meg kellett ennünk. Tudom, csak ismételgetem: nagyon finom, nagyon jól elkészített ételt kaptunk.
Végül jött a desszert. Az étteremben a legnépszerűbb édesség – a hatayi gyökerek miatt természetes módon – a künefe. Természetesen mi is megkóstoltuk, igaz már csak egy kis adagot tudtunk bevállalni. Még most is érzem az ízét: finom, ropogós a külseje, bőven van benne olvadt sajt, a szirup édes, ám nem túlságosan.
Két fogás között a gyerekekkel többször megnéztük a falat, ahová azon sztárok, politikusok, egyéb hírességek képe kerül, akik jártak már az étteremben. Biztosan mindenki megtalálja egy-egy kedvencét. Mi őket fotóztuk le: Serenay Sarıkaya, Burak Özçivit (többször is járt ott), Kıvanç Tatlıtuğ, Cem Yılmaz, Özcan Deniz csak néhány híresség azok közül, akik megkóstolták a hatayi konyha remekeit.
A férjem – jó török módjára – amíg mi felderítettük a terepet inkább a pincérekkel társalgott. Megtudott minden fontos információt: hogyan kezdődött az étterem története, mit jelent a CZN, és a legfontosabbat, jön-e ma este maga CZN Burak? Azt is elárulták, hogy a siker titka az összeszokott csapatban van. Egyes munkatársak már 10 éve, a legkésőbb érkező is 2 éve itt dolgozik.
Mivel én nem voltam fültanúja a párbeszédeknek, vagy csak időnként, így ezekre a kérdésekre a sajtóhírek alapján válaszolok most.
A szakács eredeti neve Burak Özdemir. Négy gyerekes családban jött a világra Hatayban, 1994-ben. Édesapja textilkereskedő, cégének neve Cinzaro. A cégnél sok külföldi vevő fordult meg, akik nem tudták kimondani ezt a szót, mindig cezene néven emlegették. A fiatal Burak, amikor maga is dolgozott Isztambulban, amiatt, hogy emlékeztesse magát honnan érkezett, azt kérte hívják cezene néven.
A főzés, az ételek iránti érdeklődését nagyapjától örökölte, akinek Hatayban egy kis kebabétterme volt, ő pedig gyermekkorában mindig mellette sürgött-forgott. Burak első, 6-7 asztallal működő kebabsütödéjét 2011-ben, Aksarayban nyitotta, és akkor döntött úgy, hogy a neve CZN Burak Medeniyetler Sofrası lesz. A néhány asztal később 10-20 asztalra nőtt, majd két új egységet nyitott Taksimban és Etilerben.
Népszerűségét egyértelműen a közösségi médiának köszönheti. Ugyanezen az estén egy Hollandiából érkezett család is őt várta. A pincérek mesélték ezt is: egy rajongó kisfiú apukája hívta az éttermet, hogy csakis olyan estén jönnek repülővel Isztambulba, amikor találkozhatnak a sztárszakáccsal. Nekünk egyszerűen szerencsénk volt: éppen ez az este volt az.
Mikor megérkezett – nem túlzok – felbolydult minden és mindenki elkezdett rohanni a belső tér felé, ahol megkezdődött a közös fotózás. Nem most kezdték ezt az „üzletágat”. Profin volt megszervezve: egyik pincér sorba állított mindenkit (rengeteg külföldi vendég is volt), egy másik elkérte a soron következő telefonját, amíg az előző családot fotózták, majd máris adta a kezébe annak, aki a képet készíti. Nincs „jajj, ez nem sikerült, még egyet kattintok”, ők maguk készítik a képet, a mi dolgunk csak az, hogy legalább olyan szépen mosolyogjunk, mint CZN Burak. Ez a széles mosolyos fotó maradjon meg a családi archívumunkban, nem osztom meg itt.
Most már biztosan kíváncsiak arra, hogy mennyit is fizettünk mindezért az élményért. Ez az újabb meglepetés: semmivel sem többet, mint egy átlagos izmiri vacsorán, sőt, mivel itt nem szolgálnak fel alkoholt, még olcsóbban úsztuk meg. Egy ilyen finom, és bőséges vacsoráért, amit ezen az estén kaptunk 400 TL-t, azaz nagyjából 16.000 Ft-ot számláztak.
Mindent összevetve: ha tehetik látogassanak el CZN Burakhoz, ha másért nem egy jó kebabért, és a sóban-lángon sütött ételek látványos műsoráért.
Erdem Éva – Türkinfo
