Egy kecskeméti lány Törökországban

Egri Lilla a kecskeméti városháza vagyongazdálkodási osztályán dolgozott, amikor a facebookon felfigyelt egy csábító álláshirdetésre. Egy török város, Eskisehir önkormányzatának szociális osztályára kerestek magyar munkatársat. Miért ne? – gondolta, és bő három héttel később már úton is volt új otthona felé.

– Többször nyaraltam Törökországban, mindig is vonzott a török kultúra, ezért sorsszerűnek éreztem, amikor megláttam a hirdetést – meséli Egri Lilla. – Kiderült, hogy uniós projectjeikhez és különböző ifjúsági programjaik koordinálásához keresnek magyar kollégát. Azért éppen magyart, mert dolgozott már náluk egy honfitársam, aki nagyon jó benyomást tett rájuk, megtetszett nekik a magyar mentalitás, és felismerték kultúráink közös vonásait. Mint kiderült, egyedül én jelentkeztem a hirdetésre, de olyan örömmel fogadták visszajelzésemet, hogy gyorsan meg is egyeztünk. Három és fél hetem volt arra, hogy összecsomagoljak, majd április 19-én már repülőre is ültem.

– Mit szóltak ehhez a nem mindennapi tervhez barátaid, családtagjaid?

– Egyke vagyok, szüleimmel nagyon szoros a kapcsolatunk. Ők természetesen aggódtak, ugyanakkor nem szerették volna letörni a lelkesedésemet. A környezetemben mindenkit nagyon megleptem ezzel, hisz visszahúzódó lánynak ismertek meg, többen közölték is velem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Persze egy kicsit én is félve ültem fel a repülőre, leginkább magamat bátorítottam, hogy végig tudom csinálni, amit kitűztem magam elé.

– Hogy készültél fel az útra?

– Először is igyekeztem mindent megtudni Eskisehirről, szerencsére nagyon tetszett, amit olvastam róla. Egy 500 ezres modern kisváros, nem messze Ankarától. Van valami különös romantikája, ugyanis egy folyó szeli át, amin gondolások járnak. Emellett van két egyeteme is a városnak, tele van fiatalokkal. Miután lélekben felkészültem az útra, összeállítottam a poggyászomat. Csomagoltam fűszereket, lekvárokat, végül összesen 64 kilós lett a poggyászom, két nagy és két kis bőrönddel indultam neki az útnak.

– Hogy fogadtak új munkatársaid?

– Mindenki nagyon barátságos volt, de azt gyorsan felismertem, hogy a belső köreikbe nagyon nehéz bekerülni. A török nők rettentő féltékenyek az európai nőkre. A férfiak péntek délben eljárnak a nagy imára, egyébként teljesen változó, ki hogyan követi a vallási szabályokat. A munkát gyorsan megszerettem. Uniós projecteken dolgozunk, és különböző ifjúsági csereprogramok lebonyolításában közreműködünk. A közelmúltban például Romániába kísértem egy egyetemistákból álló csoportot. Elkezdtem tanulni a török nyelvet, aminek nyelvtana sok tekintetben hasonlít a magyarra. Ezt nagyon értékelik.

A cikk folytatása>>>

hiros.hu