Dicső Urfa: vendégszeretet, kultúra, Ábrahám öröksége

forrás: pixabay.com

Törökország délkeleti városának, Urfának – mely Ábrahám próféta örökségéről, a kultúráról és a kiváló konyhájáról híres – barátságos lakói úgy üdvözlik a látogatókat, mintha Isten küldte volna őket.

Törökország délkeleti részén, Şanlıurfa tartományban található Urfa városa, mely a „dicső” (şanlı) jelzőt az I. világháború idején kapta. Aki ellátogat ebbe a városba, megismerkedhet a gazdag kulturális és történelmi örökséggel, a barátságos helyiekkel és a finom konyhával. A várost a ’próféták városá’-nak is nevezik Ábrahám örökségének köszönhetően. A három fő monoteista vallás – zsidó, keresztény és iszlám – szent könyveiben is szerepel. Urfa története több mint 9000 évvel ezelőttre nyúlik vissza, ez a hely volt a vallások találkozóhelye és úgy tartják, hogy számos próféta élt itt.

Az ábrahámi vallások szerint Ábrahám itt született, a Bibliából ismert Jób itt élt és Jézus megáldotta ezt a várost. Elhelyezkedése miatt a legtöbb turisztikai katalógusban nem szerepel, azokban csak a turisták számára (főként nyáron) népszerű Nyugat-törökországi városokat ajánlják. Ha valaki mégis ellátogat ide, nem fogja elfelejteni a természet szépségét, a nyugalmat és a békét és ráadásul egy órányi repülőútra van Isztambultól. Annak, aki idáig csak Nyugat-Törökországban járt, meglepő lesz ez a hely, mert Törökország keleti és nyugati részének kultúrája némileg eltér egymástól.

Néhány érdekesség: Urfa lakói más akcentussal beszélik a törököt, mint az ország egyéb vidékein, sokszor hallani kurd beszédet is, mert nagyszámú kurd lakossága van. Szíria közelsége miatt a kultúrán is érződik a szír hatás és sokan beszélnek arabul is. Az urfai ruházat és öltözködés eltér a nyugati városokban megszokottól, a levantei kultúrához hasonlít inkább. Gyakran látjuk, hogy a férfiak különleges fejdíszt viselnek, ez a kaffija (hagyományos Közel-keleti fejfedő, egy szögletes sál vagy kendő, általában pamutból készül). A háború sújtotta szomszédos ország közelsége némi aggodalomra adhat okot, de Urfa biztonságos városnak tekinthető. Több ezer szíriai menekült telepedett le a városban, így ha valaki ellátogat Urfába, megismerheti az ő történetüket is. Aki nem beszéli a kurd nyelvet vagy az arabot, annak is érdekes lehet a település kultúrájának sokfélesége. Ha Urfába látogatunk, érdemes részt venni egy hagyományos „sıra gecesi”-n, ami baráti összejövetel-féle, ahol énekelnek, beszélgetnek egymással az emberek. Jó alkalom arra, hogy barátokat szerezzünk és megismerjük Urfa hagyományait, nem is beszélve a helyiek vendégszeretetéről. Mindent megtesznek azért, hogy vendégeik jól érezzék magukat, miközben helyi ételeket szolgálnak fel és hagyományos urfai zenét játszanak.

Sok híres török étel származási helye Urfa, ezeket általában helyi fűszerekkel készítik. Ha Urfában járunk érdemes megkóstolni az Urfa kebabot – ez egy darált húsból készült kebab, amit egy hosszú vas nyársra tűznek és faszénen sütik meg. A másik jellegzetes ételük a çiğ köfte (nyers húsgolyó). A legenda szerint Ábrahám próféta olyan hozzávalókból készítette el ezt az ételt, ami kéznél volt. A çiğ köfte különleges hozzávalókból készül, mint az urafi bors, a finomra őrölt bulgur és hús. A szigorú szabályozás miatt Törökországban tilos çiğ köftét felszolgálni, csak különleges engedéllyel rendelkező éttermekben lehet megkóstolni és van vegetáriánus változata is.

Az urfai konyha többszázféle ételből áll, sok ezek közül kifejezetten vegetáriánusoknak készül, és előszeretettel használják a padlizsánt. Urfa klasszikus édességei közül a legfinomabb a Şıllık, ami tejből, lisztből és pisztáciából készül. A helyiek vendégszeretete, a mosolygós arcok, a segítőkészségük miatt lehetetlen, hogy ne szeressük meg Urfa lakóit. Ha kiderül, hogy turistaként érkeztünk a városba, vendégül fognak látni otthonaikban. Alig várják, hogy az éjszakát is náluk töltsük, mert ők úgy hiszik, hogy „minden vendég Isten ajándéka”, és így is bánnak velük.

Mit érdemes megnézni Urfában és környékén:

Gölbaşı

Urfa legnépszerűbb helye Gölbaşı, minden napszakban érdemes megcsodálni. Ez a hely a város lelke. Két négyszögletes, ponttyal teli medenc – az egyik a Balıklı Göl (Szent Halastó), a másik pedig az Ayn-i Zeliha – két csodaszép mecset, teaházak és kebab éttermek találhatók itt. Hagyományosan tilos a pontyokat etetni, mert úgy hiszik, hogy ezek megszentelt halak, de csak néhányan tartják be ezt a szabályt. Egy legenda szerint, aki meg meri enni a szent halat, megvakul, mivel úgy tartják, ez Ábrahám szülőhelye, és ezért Urfa egyik fő látványossága. Egy másik monda is kapcsolódik a Szent Halastóhoz: a gonosz uralkodó, Nimród király bálványimádó volt, Ábrahám viszont harcolt az egyisten hitért, ezért szembe szállt vele, de Nimród király legyőzte és máglyán akarta elégetni. Tüzet gyújtottak, de Isten a tüzet vízzé változtatta, a rőzsét halakká, így mentette meg Ábrahám életét.

Göbeklitepe

A legújabb tudományos eredmények azt bizonyítják, hogy Göbeklitepében – melyet a világ egyik legrégebbi templom együttesének tekintenek – találták meg a legrégebbi szobrászműhelyt. Urfától nem messze található, és ha ellátogatunk a városba, mindenképpen fel kell keresnünk ezt a helyet. Régészeti ásatások folytak a területen, akkor került elő sok 12000 évvel ezelőtti műtárgy, így ezt a helyet úgy tekintik, mint „a történelem kiindulópontja”. A leletek is azt bizonyítják, hogy nincs a világon még egy olyan régi hely, mint Göbeklitepe. Ráadásul néhány ősi ábrázolás olyan elképesztő alkotás, hogy a mai művészek is megirigyelhetnék.

Forrás: Daily Sabah

2015-04-06
Fordította: Kollár Kata – Türkinfo