Debrecenben pecsételődött meg a holland sztáredző sorsa

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Sajtóhírek szerint napokon belül meneszti vezetőedzői posztjáról Giovanni van Bronckhorstot a török élvonalban szereplő Besiktas labdarúgócsapata.

A holland tréner nyáron vette át az isztambuli együttes irányítását, amely azonban csalódást keltően kezdte a szezont. A török bajnokságban csupán a hatodik helyen áll, míg az Európa-ligában öt meccséből hármat elveszített, így csak a 22. az alapszakasz főtábláján.

Van Bronckhorst a vereség után nyíltan beszélt a rá nehezedő nyomásról, ám hozzátette továbbra is eltökélten harcolni akar azért, hogy a csapat kilábaljon a gödörből.

„Jelenleg ez nem a legjobb szakasza az életemnek, de megéltem már nehezebb időszakokat is menedzserként. Harcos vagyok, és igyekszem tovább küzdeni azért, hogy orvosolni tudjuk ezt a helyzetet” – nyilatkozta a 106-szoros holland válogatott van Bronckhorst, aki játékosként az Arsenalban és a Barcelonában is futballozott.

A Feyenoord és a Rangers korábbi edzője nincs könnyű helyzetben, ugyanis a vezetőség mellett már a szurkolók bizalmát sem élvezi. A debreceni fiaskó után közel száz dühös szurkoló várta a csapatot az isztambuli repülőtéren, ahol a holland tréner menesztését követelték – írja a turkiyetoday.com.

Van Bronckhorst a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón bevallotta, teljesen megérti a felé irányuló kritikákat.

Folytatás

Forrás: www.origo.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here