Csősz Bogi: A bikinis képeim miatt akadt ki a férjem

Esküvőjén nyolc miniszter vett részt, párját pedig jó, ha heti egyszer látja: Csősz Boglárka most a török–magyar üzleti és filmes kapcsolatokat építi. Az erdélyi származású lány interjút adott a Borsnak.

A 25 dollár című rövidfilm producer-főszereplőjeként repül Cannes-ba. Ezek szerint színésznő is maradt?

Alapvetően igen. Egy török vígjátékkal is most jöttünk ki, nyáron folytathatjuk. Emellett török sorozatokat is gyártok. Háromezer készül évente kint, az én sorozataim közül még egyet sem vetítettek Magyarországon. Emellett van két szépségklinikám, ahová az alkalmazottakat magyar szakemberek tanítják be. És több magyar kozmetikumot is elkezdtem Törökországban forgalmazni. Prémium kategóriát csináltam belőlük, luxushotelekben vannak csak kirakva.

És mi most a szívügye igazán?

A török és magyar filmipar összehozása. Sok producert hoztam már ide, legutóbb pedig egy hatfős delegációt a minisztériumból – megmutattam nekik az összes filmstúdiót. A cél, hogy a két ország együttműködésében is készüljenek majd filmek. A 25 dollár a 130 éve született Adolph Zukor életéről szól, huszonöt dollárral a zsebében ment ki Amerikába, majd megalapította a Paramount filmstúdiót. Ez a film lehet az út a nagyobb feladatok felé. Harminc fesztiválra neveztünk idén, nem unatkozom: éjszakánként fesztivál, nappal szépségipar, és castingokra is járok folyamatosan.

A párommal sokat jótékonykodunk is: nemrég készült el egy egyetem, egy iskola cukorbetegeknek, a jövő héten pedig újabb iskolát adunk át.

Andy Vajna?

Vele nem vettük fel a kapcsolatot, a magyar filmalappal sosem dolgoztam, a filmjeim saját pénzből készültek. Tudom, ilyen szempontból ez ritkaság, hiszen valóban független filmek. Szóval alkalmam nem volt még beszélni, találkozni Andy Vajnával, de ez is tervben van. Mint ahogyan az is, hogy Adolph Zukor életéről egész estés film is készüljön. Ezen már dolgozunk, írjuk.

A világ nem is tudja, hogy Hollywood jószerivel a magyaroknak köszönhető.

Folytatás

Forrás: www.borsonline.hu