Csiperós vendégségbe utaztak Ankarába a kecskeméti Nagybetyárok

A Kecskemét Táncegyüttes Nagybetyár csoportja – a Csiperó égisze alatt – Anka­rában járt az elmúlt héten. A fiatalok, amellett, hogy újra találkozhattak török barátaikkal, két fel­lépést is vállaltak a fővárosban.

Az Európa Jövője Egyesület által szervezett Csiperó gyermektalálkozók résztvevői ezen a nyáron tesznek viszontlátogatást külföldi barátaiknál. Az első kiutazó csoportok egyike a – Hírös Agóra kulturális központ berkein belül működő – Kecskemét Táncegyüttes Nagybetyárjai voltak, akik az ankarai Hacettepe Egyetem csapatával állnak kapcsolatban.

– A Hacettepe Egyetem Gyermek- és Ifjúsági Néptánccsoportjával a kapcsolatunk 2013-ban kezdődött el. Egy nemzetközi fesztiválon találkoztunk velük, majd a következő évben a Csiperó gyermektalálkozón fogadtuk őket – elevenítette fel a kezdeteket Lukács László, a Kecskemét Táncegyüttes vezetője. – 2014-ben a Kisbetyár csoportunk fogadta a török táncosokat, majd 2015-ben viszontlátogatást tettünk náluk. A kapcsolat ezután sem szakadt meg, a következő két évben Kanadában és Fehéroroszországban nemzetközi néptáncfesztiválokon találkoztunk, és azóta is rendszeresen megosztjuk egymással szakmai tapasztalatainkat. Majd 2018-ban már a Nagybetyár csoportunk csatlakozott a Csiperóhoz, és látta vendégül a török fiatalokat, akikhez az elmúlt héten egy 60-fős csapattal utaztunk ki, az Európa Jövője Egyesület támogatásával – monda az együttes vezetője.

A kecskeméti táncos fiatalok folyamatosan tartották a kapcsolatot új török barátaikkal, így már nagyon várták a viszontlátogatást. Családoknál laktak, kirándultak és két jelentős néptáncfellépésük is volt az egy hét alatt.

Folytatás

Forrás: www.baon.hu