Feczesin gólt szerzett török csapatában
A török másodosztályban szereplő Adanaspor felkészülési mérkőzésen 2-1-re kikapott az élvonalbeli Konyasportól. A vendégek gólját Feczesin Róbert szerezte.
A magyar támadó a 8. percben szerzett...
10 szó, amit szinte biztos, hogy hallottunk már a török dalokban
Egy újságírónő, Zeynep Tütüncü néhány éve vette a fáradságot és megvizsgálta az 1980-90-es évek egyik legtermékenyebb dalszerzője, Ahmet Kaya dalait, és megszámolta, hogy melyik...
Közeleg a Tulipánfesztivál ideje Isztambulban
Áprilisban kezdődik a hagyományos Isztambuli Tulipánfesztivál, amelyet idén 13. alkalommal szervez a város. A parkok és közterek óriási, illetve zsebkendőnyi méretű virágágyásai is megtelnek...
81 anatóliai dal 81 gitáron
Dr. Okay Özdağ – az İskenderun Műszaki Egyetemen működő állami konzervatórium zenei karának elnöke – 6 hónappal ezelőtt indította el kezdeményezését, melynek célja az...
Ollózva adott gólpasszt a török játékos az Eb-selejtezőben
A török labdarúgó-válogatott rendesen bekezdett a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében, ugyanis az albánok 2-0-s legyőzése után a második meccsét is hozta, hazai pályán verte 4-0-ra...
Banántermelés Törökországban – megkezdődtek a tavaszi munkák
Amikor egy török háziasszony banánt vásárol a piacon vagy egy üzletben, abban a szerencsés helyzetben van, hogy eldöntheti helyi- vagy import terméket vásárol inkább....
A hónap végéig ingyen jön házhoz Marion Cotillard vagy Adam Driver
Sötétben (Fatih Akin) c. film is ingyen megnézhető március 30-ig egy regisztrációt követően.
Nagyszerű akcióval indítja útnak online videotékáját a Cirko Film. Március 30-ig ingyen...
Beszéljünk a hennáról!
Tartós és egészséges hajszín - természetesen.
A henna több, mint egy relikvia a hetvenes évek hippikorszakából: természetes hajfesték mindenkinek, aki vegyszerek nélkül szeretne ragyogó, sugárzó...
Pontosan ezért imádja Quaresmát minden Besiktas-drukker
Ilyen játékosról álmodik minden szurkoló.
Általában elképesztő technikai tudásával és szemet gyönyörködtető trükkjeivel szokta felhívni magára a figyelmet a Besiktas 80-szoros portugál válogatott klasszisa, Ricardo...
Yaşar Kemal, a hitelesség hangja a török irodalomban
- Luke Frostick írása -
Yaşar Kemal legfőbb írói erénye, hogy a társadalmi és politikai élet peremére szorítottak bátor szószólója volt.
Az egész török irodalomban...












































