Törökország színei: Kırmızı

A piros szó hallatán azonnal érzelmekre asszociálunk, legyen az pozitív vagy negatív: szeretet, szenvedély, bátorság, harag, vágy, veszély vagy agresszió. Sokszor, sokféle jelentésével találkozhatunk, és természetesen Törökország egyik legjellemzőbb színe is a piros.

Törökül a piros: kırmızı. A szó arab jövevényszó, mely különféle változatban számos nyugati nyelvben is megtalálható, így például az angol „crimson” szóban. Ha tudni szeretné, hogyan kell a kırmızı szót helyesen kiejteni, kattintson ide!

Önnek mi jut eszébe a piros színről Törökországban?

Török zászló

Elgondolkozott már valaha azon, hogy miért piros a török zászló? 1389-ben a rigómezei csatában (ma Koszovó) a törökök a szerbek ellen folytattak hosszas küzdelmet. S bár az Oszmán Birodalom katonái megnyerték a csatát, ugyanakkor sok ezer katona vesztette itt életét (többek között az oszmán sereg vezére, I. Murád szultán is [a szerk.]).

A legenda szerint a Hold és a csillagok tükröződtek a vértócsában – ez lehetett a török ​​zászló létrejöttének pillanata. Más források szerint a háború napján, 1389. július 28-án furcsa égi jelenség volt megfigyelhető: a Jupiter és a Hold együttállása miatt a visszatükröződés még inkább szembetűnő volt.

Orhan Pamuk: Benim Adım Kırmızı (A nevem Piros)

A híres török ​​író, Orhan Pamuk regénye, A nevem Piros kilenc nap történetét meséli el III. Murád oszmán szultán uralkodása alatt 1591-ben. A szultán titkos megbízást ad birodalma legkiválóbb miniatúra-készítőinek: az uralkodó dicsőségét hirdető könyvet kell készíteniük, amely a korabeli európai festészet stílusjegyeit viseli magán.  A könyv főszereplői: Seküre és Fekete, aki beleszeret a lányba. Miközben Isztambulban a félelem uralkodik, a kalligráfusok és festők kávéházakban gyűlnek össze, és a meddah (történetmesélő) történeteinek hallgatásával szórakoztatják magukat. A nevem Piros egyedülálló abban, hogy a könyv minden szereplője a saját nyelvén szólal meg, az élettelen tárgyak is beszélnek, és saját szemszögükből mondják el a történetet.

Török tea

A török ​​teát çaydanlıkban készítik, amely egy speciális, két részből álló vízforraló kanna, melynek részeit egymásra helyezik a vízforralás közben. Az alsó részt a vízforraláshoz használják, míg a felső részbe teszik a szárított teafüvet. Felszolgáláskor először annyi teát öntünk a pohárba, amennyire szeretnénk, hogy erős legyen, majd vízzel hígítjuk a főzetet. A legjobb elegyet tavşan kanınak, szó szerint nyúl vérének nevezik, de mindenki a saját ízlésének megfelelően készítheti sötétebbre (demli) vagy világosabbra (açık) teáját.

Tulipánok

Valószínűleg mindannyian hallottunk már arról, hogy ezek a szivárványszínű virágok Törökországból származnak, és a 15. század vége felé kerültek Hollandiába, ahol nagy népszerűségre tettek szert. De hallott-e arról is, hogy ezek a szép virágok a közép-ázsiai törökök ​​őshazájából, a Pamír-hegységből származnak (ma Tádzsikisztán területe), ahol a törökök sokáig éltek anatóliai letelepedésük előtt? Lenyűgöző, ha elképzeljük, hogy a vándorló törökök miként vitték magukkal ezeket a hagymákat és magokat új hazájuk keresése során. Az ókori törökök nagy becsben tartották a virágot, vándorlásaik során sok megpróbáltatáson kellett keresztülmenniük – tekintettel arra, hogy a tulipán az egyik legkényesebb virág. A virág jelentősége kiválóan tükröződik az ókori és modern törökök által mai napig használt dísztárgyakban.

Paprikapehely

Az isot egyfajta paprikapehely, amelyet széles körben használnak a délkeleti török ​​konyhában. Csak Şanlıurfában 20 különféle paprikapehely van a világospirostól egészen a sötétliláig. Az isot helyben termesztett paprikákból készül: a kimagozott és darabokra vágott paprikát háztetőkön szárítják a napsütésben legalább 20 napig, hogy teljesen kiszáradjon. A szárított paprikát mozsárban törik össze, majd minden 100 kg paprikához 4 liter szűz olívaolajat adnak, végül jól összekeverik.

Nosztalgiavillamos

Tudta, hogy Isztambul első villamosait egykor lovak vontatták? Ez az időszak azonban az első elektromos villamos 1914-es gyártásával lezárult. A villamosok több mint 50 évig szolgálták a Boszporusz két partján élőket, 1961-ig az európai oldalon és 1966-ig az ázsiai oldalon élőket, míg meg nem jelentek a trolibuszok magukon viselve a Tramvayın Kardeşiyiz elnevezést, mely szó szerint annyit jelent: „a villamosok testvérei vagyunk”. 1984-től kezdve nem jártak többé, köszönhetően a gyakori elektromos kimaradások miatti forgalmi dugóknak.

1989-ben a villamosokat egy múzeumban állították ki, majd megszületett az ötlet, hogy egy nosztalgiajáratot újra forgalomba helyeznek. Erre a legkiválóbb helyszínnek az İstiklal utca bizonyult, amelyet éppen akkor alakítottak át sétálóutcává. Így a villamost újra üzembe helyezték a Taksim – Tünel útvonalon. A nosztalgiavillamos eredeti vörös és fehér színeivel hamar az İstiklal utca, Isztambul és még Törökország jelképévé is vált. A villamos 20 percenként indul és 2500 utast szállít naponta.

Ha valami piros még Törökországra emlékeztet – ossza meg velünk!

Lukács Eszter – Türkinfo

forrás: yabangee