Belek – Törökország egyik legszebb helye

Belek 40 kilométerre fekszik Antalyától, a közelmúltban vált Antalya egyik fontos nyaraló régiójává. A település nagyon népszerű a helyi és külföldi turisták körében. Strandokkal, golfpályákkal, teniszpályákkal, focipályákkal, luxusszállodákkal, ókori városokkal várja a pihenni vágyókat. Itt található a közelben a Kurşunlu vízesés is.

Ha Beleket szeretnénk jellemezni, akkor a legfontosabb, amit elmondhatunk róla, hogy a mediterrán régió többi településétől eltérően itt mindent megtesznek azért, hogy a természetet megóvják. Vagyis Belek sokkal tisztább és érintetlenebb, mint a környező települések. Annak ellenére, hogy egy kisváros Serik tartományban, a turisták egyre nagyobb számban érkeznek ide, főként a nyári hónapokban. A befektetéseknek köszönhetően több sportlétesítmény is épült a térségben, köztük focistadionok is, ahol a helyi és a külföldi labdarúgó csapatok is előszeretettel edzőtáboroznak, főként a téli hónapokban. Konferenciahoteljeiben évente több konferenciát, kongresszust is tartanak.

Összeállítottunk egy listát Belek és környékének látnivalóiról.

Vallások kertje

Belekben három nagy vallás is megfér békésen egymás mellett, erre bizonyíték a Vallások kertje. Egy mecset, egy templom és egy zsinagóga is megtalálható itt, melyek mind ugyanabból a kertből közelíthetők meg és mindenki szabadon bemehet bármelyik épületbe. Ezt mindenképpen érdemes megnézni!

Az aszpendoszi színház

A régió legfontosabb történelmi épülete az aszpendoszi színház. A színház befogadóképessége 15 000 fő. Annak ellenére, hogy már 2000 éves, még mindig nagyon jó állapotban van és a legfontosabb, hogy még ma is működik. Nyaranta több színházi előadást is tartanak benne.

 

Kurşunlu vízesés

Belek legszebb természeti képződménye a Kurşunlu vízesés. A vízfüggöny mögött egy titkos barlang is található. A környéken több száz madárfaj él. Ha valami igazán különleges helyre szeretnénk ellátogatni nyaralásunk alkalmával, ez legyen az!

 

Perge ősi városa

Ha Perge körzetben járunk kövessük a mozaikokkal kirakott utat és így könnyen megtalálhatjuk az ősi város maradványait. Az ókori város a hellenisztikus korban élte virágkorát. Az egykori városból ma már csak a fürdő, az akropolisz és a város főterén álló agóra maradványai láthatók.

Sportolási lehetőség

A másik, amiről Belek híres, a golf. Itt minden évben több golftornát is rendeznek. Így, ha valakit érdekel ez a sport, akár egy exkluzív golfkurzuson is résztvehet a festői szépségű környezetben.

Végül a legfontosabb:

Hogyan juthatunk el Belekbe?

Ahogy már írtuk, mindössze 40 kilométerre található a Török Riviéra fővárosától, Antalyától, ahová repülővel juthatunk el. A repülőtérről busszal vagy privát transzferrel utazhatunk tovább beleki szállásunkra.

Forrás: tourismturkeytr.blogspot.com

Kollár Kata – Türkinfo